Index Vakbarát Hírportál

Szűk egy év alatt hülyére vette az UEFA-t a Chelsea új tulajdonosa

2023. február 9., csütörtök 11:28

Már a nyári átigazolási időszak is a Chelsea-től volt hangos, januárban azonban szinte példátlan költekezés jellemezte a londoniakat, akik a két ablakot nagyjából 629 millió eurós (!), vagyis több mint 235 milliárd forintos kiadással zárták, általános közfelháborodást kiváltva ezzel a labdarúgó-társadalomban. A tudatosságnak és a kiskapuk kijátszásának köszönhetően azonban egyelőre úgy tűnik, nem kerülnek majd bajba a kékek az FFP megsértése miatt, ez pedig egyértelműen az új tulajdonosnak, az amerikai üzletember Todd Boehlynek köszönhető. Szabados Gábor sportközgazdásszal merültünk el a témában.

Bár az UEFA Financial Fair Play szabályzatáról vélhetően mindenki hallott már, kezdésként érdemes tisztába tenni, hogy pontosan miről is van szó. A rendszert annak megakadályozása érdekében hozták létre 2010-ben, hogy a profi labdarúgóklubok többet költsenek a siker elérésére, mint amennyit keresnek, ezáltal ne kerüljenek olyan pénzügyi problémákba, amelyek veszélyeztethetik hosszú távú túlélésüket.

„Igazából amerikai példával élve ez egyfajta fizetési plafonnak, vagyis a salary capnek felel meg” – mondta az Indexnek Szabados Gábor sportközgazdász. „Ami a legnagyobb különbség, hogy Európában sokkal nagyobb a mozgástér, hiszen Amerikában jóval transzparensebb a helyzet, minden franchise-ra ugyanaz a jogi környezet vonatkozik, és gyakorlatilag minden pénz »kint van az asztalon«. Ebből Európában semmi nem teljesül, hiszen már az EU-n belül is óriási különbségek vannak, azon kívül pedig még inkább, így egységes szabályrendszerről lehetetlen beszélni. Ráadásul minden általunk is ismert összeg csupán becslés, legyen szó fizetésekről, átigazolási díjakról, amelyek még ha általában nagyon pontosak is, nem lehet 100 százalékosan biztosra venni őket, azokat ugyanis csak az UEFA ismeri.”

A Chelsea tulajdonosától, Todd Boehlytől egyébként egyáltalán nem idegen az óriási pénzeket megmozgató ügyletek menedzselése, a 49 éves üzletember többek között az észak-amerikai profi baseballbajnokságban (MLB) szereplő Los Angeles Dodgers első embere is, üzleti érzékét pedig jól mutatja, hogy a nevéhez fűződik a liga történetének egyik legnagyobb, egymilliárd dollár feletti átigazolási csereügylete. 

„A Dodgers a világ egyik legnagyobb bevételű csapata, jóval nagyobb a jövedelme, mint az európai topklubok többségének. Az Egyesült Államokban is a szűk élmezőnyben található, nagyon sok NFL-csapatot is megelőz. 

Boehly egyébként a londoniaknál nehéz örökséget vett át, hiszen Roman Abramovics minden idők egyik legjobb tulajdonosa volt, az orosz oligarcha emelte topszintre a klubot, és csinált belőle világszinten is értékes brandet.

Nehéz ebbe a cipőbe belelépni, így a mostani költekezésben vélhetően az is szerepet játszott, hogy mindenképpen bizonyítani kellett a szurkolóknak, továbbra sem kell aggódniuk, a háttér a történtek után is rendezett.” 

Szabados elárulta, a múltban is előfordult már, hogy a csapatok próbálkoztak a kiskapuk kijátszásával, többek között Neymar PSG-be szerződése is trükközéssel sikerült, de akkora mértékben, mint amit a Chelsea ebben a szezonban bemutatott, valóban példátlan. 

„Mindenekelőtt azt érdemes megjegyezni, ha egy Premier League-es topcsapat megpróbál igazolni, nagyjából másfélszeres szorzóval indul a tárgyalás a játékos alapértékéhez képest, ezek az együttesek olcsón a mai világban már nem tudnak játékost szerezni. Amit Boehly és a Chelsea board tökéletesen kihasznált, az egyrészt a hosszú távú szerződések miatti amortizációs költség, másrészt az átigazolási díjak több részletben történő kifizetése. Ez az FFP szempontjából kulcs, hiszen így csak az adott évre vonatkozó díjakat kell elszámolniuk.” 

És hogy ez pontosan mit is jelent a gyakorlatban? Bár a címlapokon jól mutatnak a több száz milliós tételek, a januárban elvert 319,5 millió euró a gyakorlatban például így néz ki:

Játékos neve szerződés vége átigazolási díj + fizetés /év
Enzo Fernández 2031 12,6m €
Mihajlo Mudrik 2031 9,4m €
Noni Madueke 2030 5,1m €
André Santos 2030 2m €
Benoit Badiashile 2030 5m €
Malo Gusto 2030 5,1m €
Datro Fofana 2029 1,5m €
Összesen:    40,7m €

A klubnak tehát minden szezonban 40 millió euró körül kell játékosokat értékesítenie, hogy ne kerüljön bajba az FFP megszegése miatt, ami azért nem tűnik lehetetlen vállalásnak. Főleg annak fényében, hogy januárban Jorginho már 12 millióért távozott, nyáron pedig többek között Kai Havertz, Kalidou Koulibaly, Christian Pulisic, Hakim Zijes, Kepa Arrizabalaga, Pierre-Emerick Aubameyang, Ruben Loftus-Cheek, Trevoh Chalobah és Conor Gallagher játékjogáért is meghallgatja az ajánlatokat a Chelsea.

Az UEFA szemét is felnyitotta a turpisság, szigorít is az átigazolási szabályokon, öt évnél hosszabb szerződéseket a jövőben nem engedélyez majd. „Hogy etikus-e ez a fajta sakkozás az évekkel, kérdéses, van a dolognak azonban egy másik, szerintem abszolút pozitív vetülete: ehhez a rendszerhez fiatalokra volt szükség, a Chelsea pedig ezt a lehetőséget korábban is ügyesen használta, ami összességében az egész piacot egészségesebbé tette” – véli a sportközgazdász.

Valahol tehát szomorú, valahol mégis zseniális az, ahogyan Boehly a lehetőségek adta kiskapukat kihasználva rekordmennyiségben költötte a százmilliókat. Ezzel kapcsolatban is jó viszont tisztázni, amit sokan elfelejtenek, hogy amikor gazdát cserélt az egyesület, Roman Abramovics egy színfalak mögött köttetett szerződésben kötelezte arra az új tulajdonosi kört, hogy a több mint 4,5 milliárd eurós vételárból közel kétmilliárdot stadionfejlesztésre, valamint a női, az utánpótlás és a férficsapat megerősítésére kell költeni az elkövetkezendő 10 évben.

„Magyarországtól és a magyar klubvezetőktől azért még bőven lenne mit tanulnia a Nyugatnak, a kettős szerződésektől kezdve a taóval való okoskodáson át, azt hiszem, még számtalan példát sorolhatnánk… Számomra egyébként nem túl szimpatikus ez a modell és az az út, amire a Chelsea rálépett, abban viszont biztos vagyok, hogy eredményre vezet majd, és a mostani gyengélkedés ellenére ismét tényező lesz majd a csapat a szigetországban és a Bajnokok Ligájában is.

Az egyetlen kérdőjel számomra a vezetőedző, Graham Potter személye, aki aligha van akkora formátum, hogy egy ilyen projektet sokáig irányítson. Olyan ez, mint amikor veszel egy méregdrága sportautót – azt sem adod oda akárkinek, hogy vezesse.

Ezt érzem a londoniaknál is, gyakorlatilag egy világválogatott épül a Stamford Bridge-en, amelyhez egy topedző dukál. Nehezen tudom elképzelni, hogy Potter a megfelelő ember a kispadra” – zárta gondolatait Szabados Gábor.

A Chelsea jelenleg 30 pontot gyűjtve kilencedik a Premier League tabelláján, tíz ponttal lemaradva a negyedik, már BL-indulást érő helyen álló Newcastle-től és hússzal az éllovas Arsenal mögött. A Bajnokok Ligája-indulást így komoly veszély fenyegeti, hacsak nem nyerik meg az idei sorozatot, ahol a nyolcaddöntőben a Dortmund lesz a kékek ellenfele.

A napokban történt botrány azonban alighanem elveszi a rivaldafényt a londoni alakulatról: 

kiderült ugyanis, hogy a Manchester City 2009 óta minden évben trükközött a fizetések bejelentésével, az azóta eltelt szezonok egyikében sem sikerült eleget tenni a Premier League pénzügyi reguláinak.

A vizsgálatot mostantól egy független nemzetközi szervezet viszi tovább, ám ha bizonyítást nyer a manchesteriek bűnössége, sztáredzőjüket, Pep Guardiolát szinte biztos, hogy elveszítik – legalábbis a katalán mester egy korábbi nyilatkozatából egyértelműen erre lehet következtetni.

(Borítókép: Todd Boehly 2022. május 22-én. Fotó: Adam Davy - PA Images / Getty Images Hungary)

Rovatok