Index Vakbarát Hírportál

A Real Madrid a hajrában darálta be az Osasunát

2023. február 18., szombat 23:43

A Real Madrid idegenben nyert az Osasuna ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában.

A szombat esti mérkőzésen a címvédő fővárosi csapatnak egészen az utolsó negyedóráig méltó ellenfele volt a pamplonai alakulat, egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet. Több alkalommal bravúrra volt szükség Thibaut Courtois-tól, egyszer pedig a kapufa mentette meg Carlo Ancelotti együttesét. 

Amely aztán Federico Valverde góljával a 78. percben mégis előnybe került – minden sorozatot figyelembe véve ez volt az uruguayi 12. találata a szezonban, ezt ebben az évtizedben a Real középpályásai közül egyedül James Rodríguez szárnyalta túl, a 2014/2015-ös idényben 17 gólt szerzett a kolumbiai.

A 89. és 92. percben a pillanatokkal korábban csereként beálló Álvaro Rodríguez két gólpasszt is kiosztott, de az első találatot les miatt VAR-jelzésre nem adták meg. A 22 éves támadó középpályás előbb Vinícius Juniort, majd Marco Asensiót játszotta meg pontosan. Utóbbi alakította ki tehát a 2–0-s végeredményt, amellyel a madridiak öt pontra faragták a hátrányukat a listavezető Barcelonával szemben, amely vasárnap 21.00 órától a Cádizt fogadja.

(Borítókép: Juan Manuel Serrano Arce / Getty Images Hungary)

Rovatok