Index Vakbarát Hírportál

Szoboszlai Dominik a hazai pálya előnyében bízik a City ellen

2023. február 20., hétfő 14:47

Szoboszlai Dominik szerint az RB Leipzig labdarúgócsapatának az lehet a legnagyobb fegyvere a Manchester City elleni a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős párharcban, hogy otthon nagyon erős.

Otthon úgy kell kifutnunk a pályára, hogy minket senki nem tud legyőzni. Nagyszerű összecsapás lesz

– mondta a Kickernek a magyar válogatott középpályása, aki nagyon várja a szerdai mérkőzést. A két csapat szerdán Lipcsében kezdi a két meccsből álló csatát.

Az előző szezonban a csoportkörben találkozott az angol és a német együttes, akkor Manchesterben 6–3-as, Lipcsében pedig 2–1-es hazai siker született – utóbbi mérkőzésen Szoboszlai szerezte a házigazdák egyik gólját –, az RB Leipzig pedig az Európa-ligában folytatta szereplését.

A magyar játékos a pandémia miatt nézők nélkül megrendezett utóbbi meccsre alapozva várja bizakodva a párharcot.

Telt ház előtt szeretnénk megalapozni a továbbjutásunkat

– fogalmazott a 22 éves futballista.

Szoboszlai a City elleni meccsek során ismét találkozhat jó barátjával, Erling Haalanddal, akivel még Salzburgban játszott együtt.

Amikor 18 évesen Salzburgba jött, segítettem neki, mert tudtam, milyen érzés, ha valahol új vagy, és nem beszéled a nyelvet. Mindent megmutattam és megtanítottam neki

– idézte fel a labdarúgó, hozzátéve, hogy sokat tanultak egymástól.

Bár őszintén szólva inkább én tanultam tőle, mint ő tőlem

– mondta a Premier League góllövőlistáját 26 találattal vezető norvég sztárról Szoboszlai Dominik.

A magyar játékos elmesélte: a sorsolást követően felhívták egymást, a kapcsolatot azóta is tartják, hogy nem játszanak együtt. 

(Index / MTI)

(Borítókép: Szoboszlai Dominik az RB Leipzig színeiben február 11-én. Fotó: Ulrik Pedersen / Getty Images) 

Rovatok