Index Vakbarát Hírportál

A Liverpool történelmi verést kapott az Anfielden a Real Madridtól

2023. február 21., kedd 22:55 | egy éve frissítve

A labdarúgó Bajnokok Ligájában már a nyolcaddöntőben összekerült a legutóbbi szezon két döntőse: kedden este a párharc első felvonásán a címvédő Real Marid látogatott Liverpoolba. Álomkezdés után rémálomszerű folytatásban volt része a hazaiaknak, akik negyedóra után már 2–0-ra vezettek, a spanyolok azonban fordítottak, és kiütéses, 5–2-es győzelmet arattak. A játéknap másik meccsén a Napoli magabiztosan, 2–0-ra nyert Frankfurtban, formalitássá téve a visszavágót.

Liverpool–Real Madrid 2–5 (2–2)

Mindkét oldalon voltak kulcshiányzók, fontosabb azonban, hogy kik kaptak szerepet a mérkőzésen. Jürgen Klopp a győztes csapaton ne változtass elv alapján ugyanazt a tizenegyet küldte pályára az Anfielden, amely szombaton a Newcastle otthonában nyert 2–0-ra. Így a 18 éves Stefan Bajcetic, a szerb származású, spanyol utánpótlás-válogatott középpályás is ott volt a csapatban, aki ezzel a „vörösök” történetében a legfiatalabb kezdőjátékos lett a BL-ben.

A madridiaknál ott volt a pályán az aranylabdás Karim Benzema, akit a hétvégi, Osasuna elleni bajnokin izomsérülés miatt nélkülöznie kellett Carlo Ancelottinak, valamint az a Vinícius Júnior, aki a májusi, Párizsban rendezett finálé egyetlen gólját szerezte. Ami az egymás elleni mérleget illeti, történetük során eddig kilenc alkalommal csaptak össze a csapatok, három angol és öt spanyol siker mellett egy döntetlen született.

A hazai szurkolók hajnalban tűzijátékkal kedveskedtek a vendégjátékosoknak a szállásuk előtt, a Liverpool futballistái pedig nem szerettek volna lemaradni.

Nagyszerűen kezdték ugyanis a találkozót, amelynek már az 5. percben egy csodagóllal meglett az eredménye: 

Mohamed Szalah adott be a 16-os jobb sarkáról, a középen érkező Darwin NÚnez pedig maga mögül, sarokkal húzta a kapuba a labdát, 1–0!

Az angolok támadásban maradtak, a 12. percben Szalah szlalomozott át a komplett Real-védelmen, ám David Alaba szorításában végül hét méterről a kapu mellé lőtt. Nem sokkal később viszont örülhetett, méghozzá annak a Thibout Courtois-nak köszönhetően, akit a BL-döntő legjobb játékosának választottak: 

a belga kapus Daniel Carvajal hazaadását próbálta térddel megszelídíteni, majd megjátszani, ám megcsúszott, a labda az egyiptomi elé pattant, ő pedig köszönte szépen, és az ügyetlenkedő hálóőr mellett pengés mozdulattal a kapuba lőtt, 2–0!

Mielőtt azonban bárki azt hitte, hogy a hazaiak gálaestet tartanak az Anfielden, Vinícius Júnior gyorsan lehűtötte a kedélyeket – a brazil zsebkendőnyi területen alakított ki magának lövőhelyzetet a hazai 16-oson belül, majd 13 méterről gyönyörűen tekert a bal alsó sarokba, 2–1!

És ha egyszer egy üzlet beindul… Alisson vagy kedvet kapott a bohóckodáshoz a kollégától, vagy csak ő a világ legönzetlenebb embere, és nem akarta, hogy kapus részről kizárólag Courtois hibájáról maradjon emlékezetes a meccs, így ő is elkövetett egy kapitálisat: 

Federico Valverde indította Viníciust, aki csak becsületből ment a labda után, mert jócskán hosszú volt a számára. honfitársa azonban felszabadítás helyett éppen a csatár lábát találta telibe, ahonnan éppen látványos ívben a kapuba pattant a labda, 2–2!

Aligha történt még olyan korábban, hogy a világ két topkapusa egyazon mérkőzésen kövessen el bődületes bakit, amely gólhoz vezet, szemünk előtt zajlott a történelem.

A hátralévő időben némileg visszavettek a csapatok, és igazán komoly helyzet már egyik kapu előtt sem adódott, így 2–2-es döntetlennel mehettek pihenőre a csapatok. A második félidő aztán gyakorlatilag még el sem kezdődött, máris vezetett a Real: 

Luka Modric ívelt középre egy szabadrúgást, a Liverpool kapu torkában tömörülő védői pedig földbe gyökerezve nézték, ahogy a berobbanó Éder Militao közelről a kapuba fejel, 2–3!

Érezhetően sokkolta a találat Klopp legénységét, hát még az 55. percben történtek: Karim Benzema erőtlen lövésébe a blokkolni igyekvő Joe Gomez olyan szerencsétlenül ért bele, hogy az elmozduló Alisson mellett a labda a kapuba pattogott, 2–4.

És ezzel még nem volt vége a liverpooli megpróbáltatásoknak! A mindent egy lapra feltéve támadó hazaiakat a 67. percben megkontrázták a spanyolok, amelynek végén Vinícius passzából Benzema előbb egy csellel elfektette Alissont, majd a védők gyűrűjében a kapuba lőtte a Real ötödik találatát, 2–5…

Innentől nem volt értelme az ész nélküli hazai támadásoknak, így is tetemes hátrányt szedtek össze a „vörösök”, a Realnak pedig érthetően nem volt sürgős. A hajrában már olléztak a vendégdrukkerek minden egyes labdajáratást követően, az állás pedig nem változott.

A vereség történelmi, hiszen korábban nemzetközi kupameccsen még négy gólt sem kapott hazai pályán a Liverpool, nemhogy ötöt.

Az 5–2-es végeredmény után emberfeletti teljesítményre lenne szükség az előző szezon ezüstérmesétől a Santiago Bernabéuban, hogy megfordítsa a párharcot.

Frankfurt–Napoli 0–2 (0–1)

A negyeddöntő párosításai közül előzetesen talán ez tűnt a legegyértelműbbnek, ennek ellenére a meccs első helyzete a németek előtt adódott: a vb-döntőben ordító ziccert hibázó Randal Kolo Muani lőtt nem sokkal a bal kapufa mellé az 5. percben. Bár a játék irányítását a folytatásban átvette az olasz bajnokság toronymagas éllovasa, az első fél órában nem jutott komoly helyzetig.

Utána viszont felpörögtek az események: Hirving Lozano találta el a jobb kapufát, a kipattanóra startoló Victor Osimhent pedig nevéhez hűen rúgta fel a 16-oson belül a portugál Aurélio Buta, büntető! Hvicsa Kvarachelia állt a labda mögé, nem is rúgta rosszul a 11-est, Kevin Trapp azonban óriási vetődéssel szögletre tolta a kapu jobb oldalába tartó próbálkozást.

Mégis előnnyel mehettek szünetre a vendégek: 

labdaszerzés és villámgyors kontra végén ugyanis Lozano nagyszerű jobb oldali centerezésére remekül érkezett középen Osimhen, és megszerezte a vezetést a Napolinak, 0–1!

Fordulás után is támadásban maradt Luciano Spalletti alakulata, Kvarachelia azonban a büntetője után egy ziccert is Trappba lőtt. Az 58. percben viszont még nehezebb helyzetbe kerültek a németek, Zambo Anguissát taposta meg Kolo Muani, a francia támadónak pedig azonnal piros lapot mutatott fel a játékvezető.

Az emberelőnyt gyorsan gólra váltották az olaszok: 

szemre is tetszetős akció végén Kvarachelia sarokkal készített le az érkező Giovanni Di Lorenzo elé, aki 15 méterről laposan kilőtte a hosszú alsó sarkot, 0–2!

Innentől már csak annyit adott ki magából a Napoli, amennyit minimálisan szükséges volt, magabiztos idegenbeli győzelmével pedig több mint kényelmes helyzetből várhatja a visszavágót.

Bajnokok Ligája
Nyolcaddöntő, 1. mérkőzés

Liverpool–Real Madrid 2–5 (2–2)
Gólszerző: Nunez (4.), Szalah (14.), ill. Vinícius Júnior (21., 36.), Militao (47.), Benzema (55., 67.)

Eintracht Frankfurt–Napoli 0–2 (0–1)
Gólszerző: Osimhen (44.), Di Lorenzo (65.)

(Borítókép: Peter Powell / MTI / EPA)

Rovatok