Index Vakbarát Hírportál

Szoboszlai Dominik: Senkitől sem félünk, Haalandtól sem!

2023. február 22., szerda 11:47

Amióta novemberben kisorsolták a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének párosítását, Szoboszlai Dominik várta a ma estét, hogy az RB Leipzig színeiben újra találkozzon az immár a Manchester Cityt erősítő Erling Haalanddal.

A fiatal futballisták még a Salzburg színeiben voltak csapattársak, és jó barátság alakult ki köztük az ott töltött idejük alatt. Mindketten Németország felé vették az irányt, Szoboszlai Lipcsébe, Haaland Dortmundba igazolt, ahonnan tavaly nyáron tette át székhelyét Manchesterbe.

Egy évet játszottunk együtt a Red Bull Salzburgnál (2019 januárjától decemberéig), de elég idő volt, hogy közeli barátokká váljunk – elevenítette fel sztorijukat a The Athleticnek Szoboszlai Dominik. – Remek srác. Eleinte nehéz volt számára megszoknia a környezetet, mert nem beszélt németül, én meg ismertem ezt az érzést, hiszen amikor 15 évesen Salzburgba érkeztem, hasonló helyzetben voltam. Azt mondtam magamnak, hogy támogatnom kell őt.

Miután Haaland három évvel ezelőtt a Dortmundhoz igazolt, gyakran látogatták egymást, és rendszeresen bonyolítottak le videóbeszélgetéseket, és alig várják, hogy másodjára is egymás ellen szerepeljenek, azok után, hogy megannyi közös meccsüket rendre megakadályozta valamelyikük sérülése.

Szoboszlai ugyanakkor nem követi kiemelt figyelemmel a Cityt a sorsolás óta.

Egyébként is nézem őket. Erling miatt – mondta nevetve Szoboszlai. – A 2021-es csoportkörben játszottunk a manchesteriekkel, azok nélküle is kőkemény meccsek voltak. Csak jobbak lettek vele a támadósorban. Remek csapat, minőségi játékosokkal, de a miénk is az.

Az említett két összecsapáson a manchesteriek 6–3-ra legyőzték otthon a Leipziget, majd az utolsó körben (amikor a City már fixen első volt, az RB pedig az El-folytatásért küzdött) a német csapat 2–1-re nyert, köszönhetően Szoboszlai találatának is.

A The Athletic kiemeli, hogy régi-új edzője, Marco Rose érkezése óta Szoboszlai szintet lépett Lipcsében, és hogy az egész Bundesliga második legjobb előkészítőjének számít nyolc gólpasszával Randal Kolo Muani (10) mögött.

A magyar válogatott középpályás bízik csapatában, amely a világ bármely klubja számára kihívást tud jelenteni.

Legyőztük már a Real Madridot, az Atlético Madridot, a Manchester Unitedet és a Cityt is a Bajnokok Ligájában. Nem gondoljuk azt, hogy nincs esélyünk, és csak védekeznünk kell. Minden meccsnek úgy vágunk neki, hogy van egy tervünk, amihez ragaszkodunk. Ezt tesszük, mindegy, ki az ellenfél. Erling vagy sem, győzelemre fogunk játszani

– zárta gondolatait Szoboszlai Dominik.

BAJNOKOK LIGÁJA

NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

21.00: RB Leipzig (német) – Manchester City (angol) (tv: M4 Sport)

21.00: Inter (olasz) – Porto (portugál) (tv: Sport2)

(Borítókép: Erling Haaland és Szoboszlai Dominik, még a Salzburg színeiben – David Geieregger/SEPA.Media /Getty Images)

Rovatok