Index Vakbarát Hírportál

Egy hónap alatt három felvonást rendeznek az egyik legősibb rivalizálásból

2023. március 2., csütörtök 06:16

Csütörtök este újra megrendezik a labdarúgás egyik legnagyobb rangadóját, a Real Madrid–Barcelona-összecsapást, ezúttal a Spanyol Kupa elődöntőjében. Miután a legjobb négy között már két mérkőzésen dől el a továbbjutás sorsa és közben a bajnokságban is összecsapnak a felek, bő egy hónap alatt három felvonást kapnak a sportág szerelmesei az el Clásicóból. Az első tavaszi klasszikushoz érve voltak már jobb formában a katalánok, a csütörtöki mérkőzést így a Real Madrid várhatja jobb passzban és nagyobb önbizalommal. Főként annak ismeretében, hogy a Barcelona több kulcsjátékosát nélkülözni kényszerül, ez pedig könnyen döntő tényező lehet.

Felvezetőnkben kitérünk arra, hogy

A 2022–23-as szezon első klasszikusát még tavaly októberben úgy vezettük fel, hogy hosszú évek után végre egy kiélezett, szinte megtippelhetetlen végkimenetelű rangadó vár ránk. A bajnokság kilencedik fordulójában rendezett Real–Barca előtt a párharc elég egyoldalú képet festett, többnyire a madridiak dominanciájával.

A katalánok tavaly márciusban a Santiago Bernabéu Stadion gyepén földbe döngölték és ütötték ki 4–0-ra riválisukat, bár akkoriban a Real előnye már tetemes volt a bajnokságban. Amelyet aztán meg is nyertek, miközben Carlo Ancelottiék érdekeltek voltak még a Bajnokok Ligája küzdelmeiben, így csak presztízzsel bírt számukra a klasszikus, valós téttel már nem. 

Előtte viszont évekig uralta a párharcot a Real, olyannyira, hogy a tavaly márciusi derbi előtt sorozatban öt egymás elleni partit húzott be.

A Spanyol Kupa fajsúlya a szezonban eltörpül a bajnokság és a nemzetközi kupameccsek mellett, de a rangja változatlan. Így kétség sem férhet ahhoz, hogy mindkét csapat számára különösen nagy téttel bír az elődöntő. Ezen a ponton nézzük meg, most milyen formában készülhetnek a mérkőzésre a felek. 

A Real Madrid lassan már tíz éve nem nyerte meg a honi kupát, legutóbb 2014-ben, éppen a Barcelonát győzték le a fináléban, és hódították el a serleget. Katalán oldalról azért bírhat az átlagosnál is nagyobb jelentőséggel a mostani kupapárharc, mert a Barcelona a tavasszal már nem szerepel európai kupasorozatban – múlt héten a Manchester United búcsúztatta az Európa-ligában –, így a bajnokságon kívül a Király Kupa-trófeáért harcolhat még.

Legutóbb a felek még január közepén, a spanyol Szuperkupa döntőjében találkoztak, akkor igen egyoldalú mérkőzésen a Barcelona 3–1-re győzte le ősi riválisát. A Szaúd-Arábiában rendezett mérkőzésen viszont teljesen más körülmények és erőviszonyok voltak, mivel a Barcelona a lehető legerősebb keretével léphetett pályára. Erre csütörtökön egészen biztosan nem lesz lehetősége Xavi Hernández brigádjának, mivel az ügyeletes gólgyáros Robert Lewandowski sérülése miatt az odavágóról lemarad, míg Ousmané Dembélé izomsérüléssel, Pedri pedig combsérüléssel bajlódik. Így három meghatározó kulcsjátékosára nem számíthat Xavi, amely hátrány igen hamar a pályán is megmutatkozhat.

Sérültek madridi oldalon is vannak, igaz, náluk mindössze David Alaba a Liverpool ellen összeszedett izomsérülése miatt harcképtelen, míg Ferland Mendy már jó ideje partvonalon túlra szorult combproblémái miatt. A bajnokságban jelenleg hét pont ugyan a katalánok előnye, az idei esztendő második klasszikusát bizony a Real Madrid várhatja jobb passzban.

De miért is?

A Barcelona a lehető legrosszabb időben került hullámvölgybe, mindezt azok után, hogy ősszel csúfos módon megint kiesett a Bajnokok Ligája csoportköréből, majd az Európa-liga legjobb 16 csapata közé jutásért zajló párharcban is elvérzett a Manchester Uniteddel szemben. Annak ellenére, hogy az angliai visszavágó szünetében még előnyben voltak és továbbjutásra álltak, ám a vége ennek ellenére vereség és kiesés lett.

Aztán alig telt el pár nap, érkezett is az újabb pofon: a liga egyik leggyengébb csapatától, az Almeríától szenvedtek 1–0-s vereséget, mindezt úgy, hogy a 82. percig a kaput sem találták el a katalánok! Ami azért nem éppen jellemző rájuk. Xavi a mérkőzés után nem kertelt és kijelentette: részükről ez volt a szezon legrosszabb meccse. Hozzátette: a sorozatos heti két mérkőzés okozta terhelés miatt nagyon fáradtak a játékosai, amire pluszban a sérülések is rájöttek, leginkább ebben látja a megtorpanásuk okát.

Idegesek vagyunk és erre most meg kell találnunk a megoldást, mert közeleg a bajnokságnak és a kupának azon sorsdöntő szakasza, amiben többször már nem hibázhatunk. Ez egy hatalmas lehetőség volt, mivel a Real csak ikszelt az Atlético Madrid ellen, mi meg erre a legrosszabbkor játszottuk a legrosszabb meccsünket. Változtatnunk kell a hozzáálláson és a mentalitáson. Bosszús vagyok, ma nagy pofont kaptam, ha nem is feltétlenül véglegeset, de fontosat, ami a bajnokságot illeti. Elbuktunk, nincs mentség erre, nem mutattunk győzni akarást és ez aggaszt a legjobban. Játszhatunk rosszabbul vagy jobban, veszíthetünk, de az első félidőben semmiféle szenvedélyt és lelket sem mutattunk

– mondta Xavi az Almería elleni mérkőzés után. A spanyol szakember a lényegre tapintott: az Európa-ligából történt kiesést követően a következő pár hét döntő fontosságú lesz csapatának. Sőt, egybehangzó spanyol sajtóértesülések szerint a Real Madrid elleni kupapárharc Xavi jövőjéről is dönthet, mivel szerződéshosszabbítása már jó ideje a levegőben lóg, és a legutóbbi két pofon után még Joan Laporta klubelnök is megkérdőjelezte alkalmasságát a vezetőedzői posztra.

Lionel Messi 2021-es távozása óta a klub mindössze egy spanyol Szuperkupa-címet mutathat fel, a vezetőség azonban ennél jóval komolyabb trófeákra vágyik. Amennyiben idén sem jön össze valami nagyobb siker Xavinak – aki 2021 novemberében edzőként tért vissza a katalánokhoz –, úgy kétséges lehet a csapat korábbi játékosának helye a kispadon.

Madridi oldalon közel sincsenek ilyen jellegű problémák. Carlo Ancelotti helye sziklaszilárd, a csapat az előző szezonban a bajnokságot és a Bajnokok Ligáját is megnyerte, és idén behúzták már a klubvilágbajnoki trófeát. Az olasz edző élvezi a vezetőség és játékosai támogatását, saját elmondása szerint pedig 2024 nyaráig szóló szerződését egészen biztosan kitölti a spanyol fővárosban.

A bajnokságban ugyan hét pont az előnye az éllovas Barcának a legnagyobb honi riválisával szemben, azonban még egy klasszikust rendeznek a La Ligában: március 19-én a Camp Nouban. Addig még két forduló van hátra a La Ligából, majd a randevújuk után további tizenkét fellépés vár rájuk. Egyebek mellett az Athletic Bilbao, az Atlético Madrid, a Betis és a Valencia ellen, amelyek szintén nehéz találkozóknak ígérkeznek. Katalán szempontból tehát a bajnoki aranyéremért is kiegyensúlyozott jó formára van szükség, különben a mostani előnyből nem kovácsolnak aranyérmet.

Főleg úgy, hogy a Real Madrid kezd újra bombaformába lendülni. Mindezt azok után, hogy az Ancelotti-csapat is megjárta a hullámvölgyet, és olyan kellemetlen mérkőzésekbe is belefutottak a közelmúltban, mint például a Mallorca vagy a Villarreal elleni fiaskó. A királyi gárda azonban a mallorcai betli óta újra régi önmagát idézi, mindössze a múlt hétvégi, Atlético Madrid elleni rangadón ikszelt, a többi mérkőzését behúzta. A habot a tortára pedig a Bajnokok Ligájában tette fel, amikor a tavalyi döntős angol ellenfél, a Liverpool vendégeként kétgólos hátrányból fordított, és továbbjutással felérő, 5–2-es győzelmet aratott a nyolcaddöntő első felvonásán.

A csapat középcsatára, Karim Benzema több sérüléssel is bajlódott a szezon során, de Liverpoolban két gólt szerzett és kezdi visszanyerni csúcsformáját. A támadószekcióban Vinícius Junior formája szintén közelít a tökéleteshez. A brazil szélső az idei szezonban minden sorozatot figyelembe véve már 18 gólnál tart, a Bajnokok Ligájában például hét találkozón hat alkalommal zörgette meg ellenfelei hálóját. A villámléptű brazil lehet az egyik legveszélyesebb fegyvere a madridiaknak, míg a katalánoknál Lewandowski hiányában Raphinha és Ferran Torres lehet az első számú opció a gólszerzésre.

A spanyol Király Kupa első találkozóját Madridban rendezik, ahol azért jóval esélyesebbnek számítanak a hazaiak. A Real győzelmére a sport-fogadóirodák még kétszeres pénzt sem fizetnek, míg a Barca esetleges csütörtöki sikerére a tét közel négyszeresét kapják a fogadók. A kupaelődöntő visszavágóját április ötödikén játsszák, a hárommeccses tavaszi el Clásico-széria azzal az összecsapással zárul. 

Spanyol Király Kupa, elődöntő, első mérkőzés
Real Madrid–Barcelona, 21.00, tv: Sport1

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok