Index Vakbarát Hírportál

Cristiano Ronaldo egy egész repülőnyi segítséget küldött Szíriába és Törökországba

2023. március 5., vasárnap 15:41

Cristiano Ronaldo nem először tesz tanúbizonyságot remek emberi oldaláról, ezúttal azzal került a brit médiába, hogy segítséget küldött Szíriába és Törökországba a földrengés sújtotta területek megsegítésére.

A Dail Mail beszámolója szerint a Manchester United korábbi klasszisa egy egész repülőnyi felszerelést küldött a katasztrófa által sújtott területekre, hogy segítsen a bajbajutottakon.

Az ötszörös aranylabdás portugált mélyen megrendítette a tragédia, amiben már több mint 50 ezren veszítették életüket.

Cristiano Ronaldo ellátósátrakat, élelmiszercsomagokat, takarókat és párnákat, ágyakat, gyermekételeket, tejet és orvosi felszereléseket vásárolt, hogy segítse a helyi humanitárius erőket.

A lap kiemeli, hogy a javakat Törökországba és Szíriába is elküldték a rászorulóknak, és az újság azon reményének ad hangot, hogy az al-Nasszr kiválóságának tette több sportolót is hasonló cselekedetre sarkall majd.

Persze Cristiano Ronaldo kapcsán ez kevéssé számít meglepőnek, hiszen számos alkalommal állt már jó ügyek mellé, volt, hogy 69 ezer fontot fizetett egy gyermek agyműtétjére, de költötte ennek dupláját egy rákbetegséggel foglalkozó portugáliai központ támogatására is.

A számos nagy szervezet (UNICEF, Save the Children, World Vision) nagyköveti tisztségét ellátó futballista a koronavírus-járvány tetőpontján egymillió fontot adományozott portugál kórházaknak – és még lehetne sorolni a hasonló történeteket vele kapcsolatban.

(Borítókép: Sam Bagnall – AMA/Getty Images)

Rovatok