Index Vakbarát Hírportál

A Chelsea edzőjének állása forog kockán a Dortmund elleni meccsen

2023. március 6., hétfő 11:32

Két mérkőzéssel folytatódik kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntője, a Borussia Dortmund londoni vendégjátékán a Chelsea-t irányító Graham Potter állása is a tét a továbbjutás mellett.

A német együttes két héttel ezelőtt 1–0-ra nyert otthon, azóta pedig a Chelsea az akkor még sereghajtó, most utolsó előtti Southamptontól is kikapott saját közönsége előtt az angol bajnokságban, majd a Tottenham Hotspur vendégeként maradt alul simán. A BL-nyolcaddöntő visszavágója előtti utolsó meccsen, szombaton 1–0-ra nyertek a londoni Kékek hazai pályán a Leeds United ellen, de teljesítményük nem volt meggyőző, kiegyenlített összecsapást játszottak egy olyan riválissal, melyet a papírforma és a keretek erőssége alapján 2-3 gólos különbséggel kellene verniük.

A hat hónapja vezetőedzőnek kinevezett Graham Potter irányításával finoman szólva is döcög a Chelsea szekere, mindezt ráadásul úgy, hogy a londoni klub a téli átigazolási időszakban egymaga többet költött igazolásokra, mint a másik négy európai topliga összes csapata együttvéve. A feladattal szeptember elején megbízott 47 éves szakember dolgát nehezíti, hogy rengeteg a sérült a csapatnál, ugyanakkor a játékosok összértéke alapján még így is ütőképes tizenegyet kellene tudnia pályára küldeni minden meccsen.

Potter február végén elárulta, hogy már halálos fenyegetéseket is kapott, az tehát egyértelmű, hogy a Premier League-ben csak 10. Chelsea szurkolói nehezen viselik a gyenge teljesítményt.

A Kékek december 27. óta 13 tétmérkőzésből mindössze hármat nyertek meg, s négy döntetlen mellett hat vereséget szenvedtek el.

Ezzel szemben a Dortmundnál a klub történetének egyik legszebb időszakát élik a hívek, a Borussia ugyanis a katari világbajnokság miatt elrendelt téli szünetről csúcsformában tért vissza. A Darazsak január 22. óta sorozatban 10 tétmeccset nyertek meg, a Bundesligában ezzel feljöttek a második helyre, de azonos pontszámmal állnak, mint a címvédő és éllovas Bayern München, csak rosszabb gólkülönbségük miatt szorulnak a bajorok mögé.

A Borussia a három magyar válogatott futballistát is foglalkoztató RB Leipzig 2–1-es legyőzésével készült fel a Chelsea elleni visszavágóra, melynek – a fogadóirodák által kínál oddsokkal ellentétben – esélyese is. Érdekesség, hogy a bukmékerek három esélyben a Chelsea-t tartják a kedd esti meccs favoritjának, a továbbjutást illetően viszont csak másfélszeres pénzt kínálnak a Dortmund sikerére, szemben a londoniak kettő feletti oddsával.

A két együttes korábban még soha nem találkozott egymással az európai kupaporondon, de barátságos meccsen sem. Dortmundi oldalon Edin Terzic vezetőedző dolgát sem könnyítik meg a sérültek, de a kedd este nagy valószínűséggel hiányzó nyolc futballista közül hatan a Leipzig ellen sem voltak bevethetők. A horvát tréner 10 hónapja dolgozik vezetőedzőként a Borussiánál, melyet a 2020/2021-es idény második felében már irányított egyszer, s akkor Német Kupát nyert a csapattal.

A másik keddi nyolcaddöntős visszavágón óriási meglepetés lenne, ha a legjobb 16 között története során először szereplő Club Brugge meg tudná fordítani a párharcot a Benficával szemben. A látványos és egyben eredményes futballt játszó portugálok az első mérkőzésen 2–0-ra győztek Belgiumban, így a lisszaboni visszavágó már-már formalitásnak tűnik.

A Roger Schmidt vezetőedző által dirigált Benfica a mostani idényben még nem kapott ki tétmeccsen saját közönsége előtt, a portugál bajnokságot nyolcpontos előnnyel vezeti, és nagyon jó esélye van arra, hogy 1995 után először – története során hatodszor – a legjobb nyolc között szerepeljen a legrangosabb európai kupasorozatban.

A Brugge-nél vélhetően az első találkozó után más célokat tűztek ki a csapat elé, amely csak a negyedik a belga bajnokságban, s a decemberben kinevezett Scott Parker irányításával 11 összecsapásból csupán kettőt nyert meg. Mindkét oldalon két hiányzó van az előzetes információk alapján, így valószínűleg mindkét edző erős kezdő tizenegyet küldd majd pályára Lisszabonban.

A meccsek 21 órakor kezdődnek, a ChelseaBorussia Dortmund-találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

MTI

(Borítókép: Graham Potter a Borussia Dortmund elleni BL-meccs utáni sajtótájékoztatón. Fotó: Oliver Hardt / Getty Images) 

Rovatok