Az idényben ugyan hullámzó a csapat teljesítménye, de így is a legnagyobb potenciállal bíró német együttesek közt emlegetik a Bayer Leverkusent. A keret fiatal, ám annál tehetségesebb tagjai ráadásul fokozatosan nyerik vissza önbizalmukat a volt világbajnok, Xabi Alonso iránymutatásai mellett. Szétnéztünk a Ferencváros Európa-liga-ellenfelénél.
Az előző szezonban csak egy csapat akadt Európában, méghozzá a Reims, amely a Leverkusennél is fiatalabb kerettel szállt harcba a topligákban. Míg a franciák átlaga 24 év és 168 nap volt, addig a Bayeré 24 év és 182 nap. A klub koncepciója pedig a 2022–2023-as idényre sem változott meg gyökeresen, igaz, a Transfermarkt friss adatai szerint odahaza a VfB Stuttgart és a VfL Wolfsburg is ifjabb keretet pakolt össze, mint a gyógyszergyáriak. No nem sokkal, a Leverkusen mostani csapata 24 éves és 220 napos átlaggal bír, a Stuttgart 23 évvel és 336 nappal a legfiatalabb Bundesliga-együttes.
Az előző idényben magabiztos teljesítménnyel a dobogó harmadik fokán záró keret nagy részét egyben tartották a Köln agglomerációjához tartozó településen. Az alapemberek közül a szélső támadó létére mindössze négy gólig jutó Paulinho és a középcsatárként 27 bajnokin hat találatot termelő Lucas Alario távozott a 2021–2022-es kiíráshoz képest. Rajtuk kívül csupa kiegészítő ember búcsúzott még el lejáró szerződéssel vagy kölcsönadással. Köztük Julian Baumgartlinger érdemel külön említést, aki 34 évesen, súlyos térdsérüléssel küzdve mindössze hat bajnokin lépett pályára a legutóbbi kiírásban, előtte viszont nemcsak alapembere, de csapatkapitánya is volt az együttesnek.
Nyáron összesen 9,5 millió euróért értékesítettek futballistákat, és 15 millióért vettek, ami még a Leverkusen szintjén is visszafogott piaci aktivitást jelentett. Az elmúlt öt évben rendre 30–50 millió euró közti összeg mozdult meg eladási és vételi oldalon is – egy-egy kiugró értékkel. A 2019–2020-as idényben például 98 millió euróért vásároltak, a következőben 91 millióért értékesítettek: ekkor lett a német futball nagy üdvöskéjének tartott Kai Havertz a Chelsea-é.
Lehet, a keretösszeg kisebb volt, a koncepció viszont húsz éve töretlen, a 2002–2003-as idényben esett meg a csapatnál legutóbb olyan, hogy a távozók átlagéletkora kevesebb lett volna, mint az érkezőké.
Nem meglepő, hogy a 2022-es nyár sztárigazolása is egy fiatal, a mindössze 19 esztendős cseh támadó, Adam Hlozek volt. A Sparta Prague 13 millió euróval gazdagodott a válogatott támadó játékjogáért cserébe. Mellette két másik játékosért fizetett még az együttes, a szintén 19 éves kolumbiai középpályásért, Gustavo Puertáért, valamint a Club Brugge-től megszerzett 18 éves szűrőért, Noah Mbambáért. Minimális összegért vették kölcsön nem is egy, hanem rögvest két évre a Chelsea háromszoros angol válogatott szélsőjét, Callum Hudson-Odoit, akit nemrég még a legnagyobb tehetségek közt emlegettek, és 2020-ban bőven 50 millió euró feletti ajánlatért cserébe sem engedtek el Londonból a Bayern Münchenhez. Az egyetlen idősebb érkező az osztrák cserekapus, Patrick Pentz volt, aki szinte már veteránnak tűnik a maga 26 évével ezen a listán. Mellettük két 19 éves védő, Sadik Fofana és Joshua Eze kapott profi szerződést az utánpótlásból, s a klasszikus érkezők listáját ezzel le is zárhatjuk, a Nadiem Amiri, Ayman Azhil páros kölcsönből tért vissza.
Sajtóhírek szerint nyáron közel jártak az idén januárban a Chelsea által 85 millió fontért elorozott Mihajlo Mudrik szerződtetéséhez is, ám az üzlet végül dugába dőlt.
A korábbi válogatott középpályásból lett sportigazgató, Simon Rolfes mindenesetre optimistán várta a szezont. „Olyan csapattal vágunk az idénynek, amelynek magja évek óta együtt dolgozik, és óriási fejlődési potenciállal bír” – magyarázta a Kickernek adott interjúban. Hozzátette: bár a legnagyobbakkal aligha vehetik fel a gazdasági versenyt, a pályán minden esélyük meglehet arra, hogy a következetes építkezésnek köszönhetően megismételjék az előző idényben nyújtott teljesítményüket, és végig a Bajnokok Ligája-indulásért harcoljanak. Mindez nem tűnt irreális elvárásnak, ha hozzávesszük, hiába az alacsony átlagéletkor, a Transfermarkt becslései szerint így is a Leverkusené a negyedik legértékesebb keret a német élvonalban (416,35 millió euró), ami mintegy tízszerese a Ferencvárosénak. A Bundesligában a Bayern München (995 millió), a Borussia Dortmund (522 millió) és az RB Leipzig (493 millió) előzi meg.
„Szinte minden téren csendes nyarunk volt, és ez így jó – tette hozzá Rolfes. – Nem akarunk minden évben újabb és újabb vérátömlesztést, sokkal jobb, amikor van egy kiforrott arca a csapatnak. Az öltöző pedig tele van olyan, már bizonyított fiatalokkal, akikkel együtt fejlődhetsz.”
Hiába azonban a sportigazgató pozitív hozzáállása, az együttes pocsékul kezdte az idényt. Nyolc fordulót követően mindössze egy győzelem és két döntetlen mellett öt vereséggel a tabella 17., azaz utolsó előtti helyén állt, így senkit sem ért váratlanul, hogy a Bayerntől elszenvedett 4–0-s zakó, majd a Bajnokok Ligájában a Porto otthonában kapott 2–0-s vereség már sok volt: menesztették a mindössze 15 hónapot regnáló Gerardo Seoane vezetőedzőt.
Hlozek az első hetek alapján nemhogy világmegváltó igazolás nem volt, de az első meccsek viszonylag sok – meg nem hálált – játékideje után teljesen peremre is került. A gólszerzés terhe így szinte egy az egyben honfitársa, az idényt megelőzően leverkuseni színekben 75 tétmeccsen 38 találatig jutó Patrick Schick vállára került. Csakhogy az idősebbik cseh csatár is formán kívül kezdte a szezont, aztán meg is sérült. Seoane problémáit tetézte, hogy másik kulcsembere, az „új Havertz”, Florian Wirtz súlyos sérüléséből lábadozva nem állhatott a rendelkezésére, s csupán januárban, már utódja kezei alatt tért vissza a pályára.
Stephan von Nocks, a Kicker publicistája szerint igazából csak idő kérdése volt, mikor „esik be egy gyengébb szezon” Leverkusenben, ahol az elmúlt években idényről idényre szivárogtak el a csapat gerincét adó német ajkú alapemberek. Utalt itt Rolfestől kezdve Kevin Vollandra, a 2021-ben visszavonult Bender ikrekre vagy az egyik utolsó mohikánra, Baumgartlingerre. A helyükre érkező, vezéregyéniségnek szánt játékosok eközben rendre nem váltak be. Amiri és Kerem Demirbay sem tudta megismételni a korábbi klubjainál nyújtott kiemelkedő teljesítményét. Előbb-utóbb törvényszerűen jött egy idény, amikor az utánpótlásból felkerült, esetleg a riválisoktól fillérekből elhozott fiatalok nem teljesítettek felül, ráadásul egy kisebb sérüléshullám is utolérte azokat, akik a gödörből kirángathatták volna az együttest (Wirtz, Schick, Moussa Diaby).
A német lapok szerint Seoane utolsó heteire csaknem anarchiába veszett az öltöző, a korábbi kulcsjátékosok alulteljesítése miatt szétesőben volt a hierarchia. A futballisták – főleg anyanyelvük szerint – klikkekbe tömörültek, mivel egy részük annak ellenére sem tanult meg németül, hogy fiatalon került ki, és már jó ideje Leverkusenben (Kölnben) élt. A nyolcszoros francia felnőttválogatott Diaby volt, akinek talán a leginkább kikezdte az önbizalmát a helyzet. Bár nála az is bekavart, hogy nyáron élénk érdeklődést mutatott iránta a Paris SG, végül azonban nem térhetett vissza nevelőegyesületéhez.
A svájci trénert a játékosként mindent megnyerő, edzőként viszont zöldfülűnek számító Xabi Alonso váltotta a kispadon. A 2017-ben a Bayern Münchentől visszavonult spanyol középpályás a Real Madrid és a Real Sociedad utánpótlásában dolgozott korábban, valóban felnőttcsapatot viszont most először irányít. A 40 esztendős szakember mellett három fontos érv szólt. 1.: játékosként elért sikerei miatt kellően hitelesnek ígérkezett az öltöző számára, 2.: jól ismeri a ligát, valamint 3.: a spanyol mellett angolul és németül anyanyelvi szinten beszél, és meg tudja értetni magát franciául is.
Eddigi vezetőedzői pályája csúcssikereként feljuttatta a Real Sociedad tartalékcsapatát a spanyol másodosztályba, bár aztán kiestek onnan. Ami viszont imponálhatott még a leverkuseni vezetőknek, hogy San Sebastiánban egy abszolút korszerű sémát követve 4–3–3-as alapfelállásban, de a meccs eseményeihez igazodva 3–4–2–1/3–2–4–1-es alapfelállásban szerepeltette játékosait. Ez a séma pedig első ránézésre jól illeszkedik a Leverkusenben rendelkezésre álló játékosállományhoz is.
A kiesés elől menekülő Schalke elleni 4–0-s diadal biztató kezdet volt. Míg elődjét gyakran érte az a vád, hogy túl sokat kísérletezik, így a csapatnak nincs markáns, jól felismerhető játékstílusa, addig Alonso viszonylag gyorsan stabilizálta az alapokat. Eddigi 20 tétmeccséből 16-szor is háromvédős rendszerben küldte pályára a Leverkusent, a csapat pedig jóval többet birtokolja a labdát az ő irányítása alatt, mint tette Seoane-nál. A 20 találkozóból csupán négyszer, az Atlético elleni idegenbeli BL-meccsen (2–2), valamint a Köln, a Stuttgart és a Mönchengladbach elleni (egyébként megnyert) bajnokikon volt 50 százalék alatt a „gyógyszergyáriak” labdabirtoklása.
A többnyire a német élcsapatokkal, illetve Európa német ajkú sikeredzőivel azonosított, 90 percen át tartó letámadásra a Bayertől nem kell számítani. Labdavesztés után inkább a visszarendeződést választják visszatámadás helyett. A Bundesliga mezőnyéből csak az Union Berlin (16,2-s PPDA) enged náluk is több passzt az ellenfeleknek zavartalan támadásépítésre. A leverkuseniek átlagosan 15,2 passzonként próbálják egyáltalán labdaszerzési vagy nyomásgyakorlási kísérlettel megzavarni az ellenfeleket. A liga legjobb értéke 10,1-gyel a Bayern Münchené.
Amikor náluk van a labda, akkor sem kapkodnak Szardar Azmunék: csak a Bayern, a Leipzig és a Borussia Mönchengladbach szövögeti náluk is több (de sokszor inkább csak oldalirányú vagy akár hátra irányuló) passzból az akcióit. A támadásépítés sebességét az ellenfél kapuja irányába megtett méter/másodperces átlagban mérve csak a Gladbach (1,31) lassabb náluk is (1,34 – holtversenyben a Leipziggel), míg 2619 kilométerükkel a liga hatodik legkevesebbet futó együtteséről van szó. A Leverkusen szempontjából ideális mérkőzésen a csapat támadásépítésben labdabiztos és higgadt, védekezésben pedig türelmes. Ebből fakadóan ha sikerül valahogy rohanásra kényszeríteni őket – az a Xabi Alonso-féle alaptaktika és így együttese komfortzónáján túl van –, sokkal több hibára késztethetők.
A passzpontosságban az első nyolc fordulóban látott 76 százalékhoz képest 87 százalékra (a Bayern München szintjére) léptek a spanyol szakvezetővel, így az idényátlaguk is jóval 83 százalék fölé javult, aminél megint csak a Bayern, Gladbach, Leipzig trió, valamint a BVB tud jobbat a 24. forduló után.
A helyzetek kialakításában és befejezésében is kulcsszerepe van Diabynak, aki az idény eleji gyengélkedés után, Xabi Alonso alatt magára talált. Míg az előző vezetőedzővel nyolc meccsen összesen egy gólpassza volt, addig a spanyol tréner alatt tizenhárom Bundesliga-meccsen hét gól és négy assziszt a mérlege. Átlag 98 percenként jelentkezik egy góllal vagy gólpasszal az új érában, ami az eddigi legjobb szezonátlagát is felülmúlja (111 perc/kanadai pont a 2021–2022-es kiírásban).
A Leverkusen jelenleg a tabella 9. helyén áll, s abszolúte lőtávolban érezheti magához képest a német kupaküzdelmektől függően akár még nemzetközi kupaindulással kecsegtető 7. helyet, valamint az azt elfoglaló Mainz együttesét. Ha a bajnokság Alonso kinevezésekor indult volna, úgy csapata a 6. pozíciót foglalná el nyolc győzelemmel, két döntetlennel és öt vereséggel, a maximálisan megszerezhető 45 pontból 26-tal. Vele kerek kettő gólt átlagolnak meccsenként, előtte nyolc forduló alatt 1,1-es átlagot tudott felmutatni a csapat. Seoane irányításával két gólt kaptak meccsenként, most – szintén nem a hibátlan védekezésre utaló – 1,4-en áll az átlag. Egyelőre úgy tűnik, a Bayer legfőbb erénye az Alonso-érában az, hogy rendre eggyel több gólt tudni rúgni az ellenfeleinél.
A spanyol tréner irányítása alatt rendre többet is hoz ki a helyzeteiből, mint ami elvárható lenne: míg Diabyéknak majdnem kétgólos átlaguk van, addig az xG-jük (a helyzetminőség-mutatójuk) 1,68 meccsenként. Érdekes, hogy ugyanennek a jó önbizalomról árulkodó felülteljesítésnek nyoma sincs védekezésben, sőt ellenfeleik 1,17-es xG-re szereznek majdnem másfél gólt 90 percenként. A leverkuseniek már két öngólt is vétettek a bajnokságban, ennél több találatot csak a Köln (3) adott ajándékba az ellenfeleinek.
A BL-ben sem tudtak csodát tenni együtt, de azzal, hogy a csoportgyőztes Club Brugge és az Atlético Madrid elleni ki-ki meccsen is összejött a döntetlen, legalább a kvartett harmadik helyét megcsípték, így pedig az Európa-liga csonka 32-es tábláján folytathatták tavasszal.
A Monaco elleni El-párharc első mérkőzésén óriásit bakizó, hosszabb távon azonban ezért meg nem bűnhődő kapus, Lukás Hrádecky messze van csúcsformájától. A finn válogatott 69,1 százalékos védési hatékonyságot tudhat magáénak, amely 15. éve tartó profi pályafutása ötödik leggyengébb szezonátlaga, igaz, még bőven van ideje javítani rajta. A Bundesliga kapusrangsorában a 10. helyen áll a legalább öt mérkőzésen szereplő hálóőrök között. Szintén hullámzó teljesítményre utal, hogy a kapujára érkező lövések minősége (PSxG) alapján hárommal több gólt kapott már, mint optimális teljesítmény mellett elvárható lenne. Kilencvenpercenként 0,13 találattal kap többet, azaz általában véve minden nyolcadik-kilencedik meccsére jut egy, az ellenfél számára gólt érő bakija.
Mégsem érdemes a védekezésbeli hiányosságokat egy az egyben a 33 éves csapatkapitány nyakába varrni: hiába ugyanis, hogy a Leverkusen ellenfelei jutnak a 6. legkevesebbszer lövéshez vagy fejeshez a Bundesligában, e kísérletek 38,3 százalékban pontosak, ami már a harmadik legjobb arány a bajnokságban. Azaz Hrádeckynek nincs egyszerű dolga abból a szempontból, hogy viszonylag ritkán jön lövés a kapuja felé, amikor viszont igen, akkor általában jó helyzetből leadott, veszélyes próbálkozással találja magát szemben.
A számok alapján egy európai szinten topteljesítményre képes, ám az ezen a szinten viszonylag rutintalannak számító játékosok miatt mégis hullámzó hatékonyságú csapat vár a Ferencvárosra az Európa-liga nyolcaddöntőjében.
„Nem szívesen mondom ki, de szerintem nagyon rosszul húzott Gera Zoltán a Fradi szempontjából – mondta Hegedűs Henrik, az MLSZ vezető adatelemzője az M4 Sporton a sorsolást követően. – A Leverkusen bizonyos szempontból a legrosszabb ellenfél. Nem egy nagy név, amelyik feldobja a játékost, a közönséget, mindenkit, nem is egy csapat, amelyik ellen azt mondhatjuk, hogy van reális esély. A Leverkusen szerintem egy sokkal jobb csapat annál, mint ami most az általános megítélése Magyarországon.”
Amiben én bíznék: a Leverkusen topteljesítménye nagyon magasan van, Európában bárki ellen képes lehet jó meccset játszani, de van egy kiszámíthatatlansága. Nagyon nagy a formaingadozás ebben a szezonban, meg amúgy is, aminek az az oka, hogy a Leverkusen valójában egy nevelőklub. Ne feledjük, innen indult Kroos, Havertz, Vidal, de most is itt van Wirtz. Ez egy nagy potenciállal rendelkező csapat, de fiatalsága révén előfordul az is, hogy nagyon gyenge meccseket is képesek játszani. Előfordulhat, hogy mondjuk a Bayern ellen jól fociznak, és mégis kapnak húsz perc alatt négyet, de megfordítva, ugyanígy bárkit el tudnak kapni.
Hogy a Ferencváros ellen melyik arcukat mutatják a leverkuseni ifjak, az legkorábban március 9-én, a párharc németországi felvonásán derülhet ki. A 2021–2022-es csoportkörös szereplésre hivatkozva – az FTC a Groupama Arénában egy már tét nélküli meccsen, igencsak tartalékos összeállításban pályára lépő Bayert vert 1–0-ra – azonban kár lenne hiú ábrándokat dédelgetni arról, hogy a magyar bajnok vagy a Bundesliga bronzérmese a nyolcaddöntő esélyese...
A Hertha BSC elleni 4–1-es bajnoki siker vasárnap mindenesetre több mint önbizalomnövelő lehetett a németeknek.
(Borítókép: Christof Koepsel / Getty Images)