Index Vakbarát Hírportál

Hó volt, hó nem volt Németországban – attól melege még lehet a Fradinak

2023. március 8., szerda 16:17

A Ferencváros labdarúgócsapata csütörtök este Leverkusenben lép pályára az Európa-liga nyolcaddöntőjében, és egyelőre nem lehet azt mondani, hogy ettől a hírtől az egész város felbolydult volna. Helyszíni riportunk a gyógyszervárosból.

A nagyjából 160 ezer lakossal bíró város nem számít kiemelkedő lélekszámú településnek a 84 milliós Németországban, ezért a repülőjáratok is a környező nagyobb városokban landolnak – példánknál maradva Düsseldorfban.

Megérkezésünk előtt a pilóta nem kecsegtet sok jóval: havazás és fagypont körüli hőmérséklet várható leszállás után, és pontosan ezt is kaptuk. A tavaszias Budapestről megérkezve csinos hóréteg várt minket a transzferünkül szolgáló vonatpályaudvaron.

Innen egy átszállással gyorsan, könnyedén megközelíthető – lenne – Leverkusen belvárosa. Amennyiben nem késne a vonat (ami várakozó német útitársaim szerint azért nem túl gyakori esemény), illetve fel van rá készülve az ember, hogy bármelyik pillanatban a kiírással merőben ellenkezően egy totál másik vágányról indulna tovább a jelzetthez képest.

Miután ezt a szintet végül sikerrel csak megugrottuk, azért könnyedén eljuthatunk a nagy felújítások közepette lévő leverkuseni állomásig, ahol a masszív hónak már nyoma sincs. Csupán a huzamosabb ideje parkoló autók szélvédőjén látszik némi nyoma az égi áldásnak, és délutánra már inkább szemerkélő eső és a kánikulának azért távolról sem nevezhető két-három Celsius-fok tapasztalható.

Amennyiben hinni lehet ez előrejelzéseknek, akkor a meccs idejére ennél némileg kellemesebb klíma (akár 9 Celsius-fok), de erőteljesebb esőzés várható. Vagyis túlságosan melege a leverkuseni katlanban nem lesz a ferencvárosiaknak, hacsak a hazai rohamokat nem számítjuk ide.

A találkozón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondása szerint amúgy hét magyar konzul is részt vesz – derül ki az MTI beszámolójából, a tárcavezető pedig azt is tudatta, hogy előreláthatólag körülbelül 2300 magyar drukker utazik az Európa-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésére Leverkusenbe. Egy részük egyéni szervezésben, másik részük charterjárattal, míg a legtöbben, nagyjából ezren a tizennégy vasúti kocsiból álló különvonattal.

A magyar bajnok időközben meg is érkezett a német városba, a klubbal tartott az útra a Ferencváros korábbi válogatott labdarúgója, a budapesti Európa-liga-döntő nagyköveteként szolgáló Gera Zoltán is.

A találkozót megelőző sajtótájékoztatón Xabi Alonso, a német együttes trénere arról beszélt, hogy a Ferencváros egy szinten van az előző körben kiejtett Monacóval – amelyet a magyar bajnok a csoportkörben megelőzött.

„A franciák elleni párharc nagyszerű tapasztalatot adott számunkra, mert azonos szinten van a két riválisunk – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján a spanyol szakember, aki az MTI érdeklődésére elárulta: a két gárda másfél évvel ezelőtti két összecsapásából a leverkusenit nézte meg. – Érdekes volt, annak ellenére hogy azért cserélődtek játékosok, de minőségileg nem változott a két csapat. Tisztelem a Ferencvárost, amely megérdemelten lett csoportgyőztes éppen a Monacót megelőzve. A legjobb teljesítményünket kell nyújtanunk ahhoz itt is és Budapesten is, hogy nyerjünk, és jövő héten továbbjussunk.”

A csütörtökön 18.45 órakor kezdődő találkozóról élő, szöveges tudósítással jelentkezünk, de addig is számos felvezetővel kedveskedünk olvasóinknak!

Milyen végeredményt hoz a Leverkusen–Ferencváros Európa-liga-nyolcaddöntő első mérkőzése?

  • 1985
    A Ferencváros kikap, de legfeljebb kétgólos különbséggel, így marad egy apró remény a továbbjutásra
  • 1165
    Szoros meccsen egy góllal nyernek a németek, így viszont nem dől el semmi
  • 1042
    Kiütéses német siker lesz a meccsen, a visszavágó csak formalitás marad
  • 894
    Egy döntetlenre jó lesz Németországban a magyar rekordbajnok
  • 702
    Sikerül meglepni a németeket és egygólos FTC-győzelem születik
  • 322
    Meglepetés vagy sem, a Ferencváros többgólos győzelmet ér el a BayArénában!

EURÓPA-LIGA, NYOLCADDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉSEK, CSÜTÖRTÖK
18.45:Bayer Leverkusen (német) – Ferencváros (TV:M4 Sport) – a találkozóról élő tudósítással jelentkezünk! 
1 8.45:Union Berlin (német) – Union Saint-Gilloise (belga)
18.45:Sporting CP (portugál) – Arsenal (angol) (TV:RTL3)
18.45:Roma (olasz) – Real Sociedad (spanyol)
21.00:Sevilla (spanyol) – Fenerbahce (török)
21.00:Juventus (olasz) – Freiburg (német)
21.00:Manchester United (angol) – Betis (spanyol) (TV:RTL3)
21.00:Sahtar Doneck (ukrán) – Feyenoord (holland)

(Borítókép: A BayArena Leverkusenben 2009. szeptember 4-én. Fotó: Vladimir Rys / Bongarts / Getty Images)

Rovatok