Index Vakbarát Hírportál

Véget ért Messiék álma, a Bayern kiütötte a PSG-t a Bajnokok Ligájából

2023. március 8., szerda 23:05 | aznap frissítve

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján a Bayern München hazai pályán legyőzte – ezzel együtt kiejtette – a Paris Saint-Germain csapatát, míg az AC Milan az odavágón szerzett egygólos előnyét a Tottenham ellen a londoni visszavágón megőrizte.

Kedden már két csapat, a Chelsea és a Benfica biztosította helyét a legrangosabb európai kupasorozat legjobb nyolc együttesének mezőnyében. Szerdán újabb két hely volt kiadó: a Bayern München Párizsban szerzett egygólos előnyét igyekezett megtartani hazai pályán a PSG ellen, míg a Tottenham Londonban dolgozta volna le a Milan elleni odavágón összeszedett egygólos hátrányát. Így mindkét párharc abszolút nyílt volt a visszavágók előtt. 

Bayern München–PSG 2–0 

Pár nappal ezelőtt vált hivatalossá, hogy a francia csapat az idei szezonban már nem számíthat egyik legjobbjára, mivel Neymar sérülése miatt legalább 3-4 hónapig nem lesz játékra alkalmas állapotban. A rettegett támadóhármas így két főre fogyatkozott, a kezdő sípszó pillanatától pályán lévő Lionel Messi és Kylian Mbappé feladata volt elsősorban ledolgozni a hazai pályán összeszedett hátrányt. 

Ami meg a Bayernt illeti, Julian Nagelsmann csapata a lehető legerősebb összeállításában kezdett a kulcsfontosságú mérkőzésen, sőt, a sérülésből szépen lassan visszatérő Sadio Mané a cserejátékosok között kapott helyet.

A Párizsban szerzett bajor előny ismeretében természetesen a fogadóirodák Münchenben a hazaiakat látták esélyesebbnek, méghozzá nem is kevés különbséggel. A kezdés előtt a Bayern győzelme esetén még tétünk kétszerese sem járt volna vissza, míg a franciák rendes játékidőn belüli sikere négyszeresnél is nagyobb visszafizetéssel kecsegtetett. 

Zuhogó esőben kezdődött el a mérkőzés, de ez Kylian Mbappét egy kicsit sem zavarta, aki mindössze két perc elteltével iramodott meg a bal szélen. A francia világsztár kisodródott, így lövése ugyan eltalálta Sommer kapuját, a bajorok hálóőre magabiztosan tudott védeni. 

Negyedóra elteltével első alkalommal volt dolga Gianluigi Donnarummának, mikor nagyjából 20 méterre a kaputól Leon Goretzka tüzelt, életerős lövése azonban az olasz kapus kezei között halt el. Szép lövés, szép védés volt. És amilyen nagy védés volt Donnarummáé, legalább akkora helyzetet hagyott ki pár perccel később Nuno Mendes és Messi párosa, mikor előbbi ugrott ki a bal szélen, és vezette kapura a labdát, azonban a portugál lövés helyett Messinek passzolt. A világbajnok argentin már két védővel és a kapussal a nyakán kapta a labdát, szorított helyzetből eleresztett lövését pedig blokkolták.  

Nem sokkal később csak centiméterek hiányoztak a párizsi gólhoz, miután Sommer zavarodott meg, és egy ütközés után ellenfélhez passzolta a labdát. Vitinha előtt nyílt meg a lehetőség, akinek csak annyi dolga lett volna, hogy életerős lövésével berúgja a labdát a kapuba, de mivel gyengébben gurított, De Ligt az utolsó pillanatban visszaért, és hatalmas bravúrral tisztázott a gólvonalról.

Óriási lehetőség volt.

Közeledve a félidő végéhez felgyorsultak az események, a párizsi ziccer után Jamal Musiala a másik oldalon cselezgetett, majd próbálkozott a tizenhatos előteréből egy lövéssel, de a vendégek védői pontosan zártak, és blokkolták a kapu irányába tartó lövést. Újabb helyzet nem alakult ki az első félidő végéig, így – ugyanúgy, mint Párizsban – gól nélküli döntetlennel vonulhattak pihenőre a csapatok. 

Szinte alig kezdődött el a második félidő, már a párizsi hálóban pihent a labda, miután a bal szélről érkező beadásra tökéletes ütemben csapott le Eric Maxim Choupo-Moting, és juttatta a labdát a hálóba. Igen ám, de a második hullámban érkező Thomas Müller nagyon közel – és egyben a beadás pillanatában leshelyzeten – helyezkedett a vendégek kapusához, így a találatot érvénytelenítették. 

Ami késik, nem múlik: néhány pillanattal később Verratti kritikus helyen veszítette el a labdát, amelyre Goretzka szemfülesen lecsapott, majd passzolt rögtön tovább az üresen helyezkedő Choupo-Moting elé. A kameruni támadónak pedig csak annyi dolga volt, hogy a kapuba passzolja a labdát, amit sikeresen abszolvált is, így megszerezte a vezetést a Bayernnek, 1–0! 

A vezető bajor találat annyit jelentett, hogy a hosszabbítás kiharcolásához két gólra volt szüksége a párizsiaknak. Ebből az első rögtön megszülethetett volna, Sergio Ramos középről érkező fejesét azonban Sommer kapus hatalmas bravúrral hárította. Ráfordulva az utolsó 20 percre 1–0-s német vezetés állt az eredményjelzőn. 

Nagyjából 10 perccel a rendes játékidő vége előtt újra Ramos fejére érkezett egy beadás, de a spanyol védő nem talált kaput, így a célterület fölött kicsivel hagyta el a játékteret a labda. Sokat elmond a PSG támadójátékáról, hogy a második félidőben a legveszélyesebb játékosuk az egyik védő volt. 

A párharcot a rendes játékidő lejártakor a csereként beálló Serge Gnabry döntötte el végérvényesen, miután egy kiváló kiugratás után vezethette kapura a labdát, és nem hibázott, Donnarumma mellett higgadtan lőtt a hálóba, 2–0! 

A lényegi kérdések eldőltek, és ha mindössze az eredményt nézzük, egyértelmű bajor győzelem és továbbjutás született: a vége 2–0, összesítésben 3–0. A Messi és Mbappé nevével fémjelzett párizsi alakulat mindkét mérkőzésen gólképtelen maradt, és búcsúzik a Bajnokok Ligájától. 

Tottenham–AC Milan 0–0

Finoman szólva sem lehetett azt mondani, hogy akár az angol vagy az olasz csapat jó formában várta volna a visszavágót, mivel a Tottenham legutóbbi két mérkőzését veszítette el, míg az AC Milan is egy csúnya vereségbe futott bele legutóbb az olasz bajnokságban. 

Sőt, a londoniak két mérkőzése gólképtelenek voltak – az FA Kupában alacsonyabb osztályban szereplő ellenfél jelentette SZÁMUKRA a végállomást –, így szinte az utolsó reményük a Bajnokok Ligája-szereplés maradt.

Hazai pályán egyébként erősebb volt a Tottenham a közelmúltban, ez lehetett az egyik legnagyobb fegyvertény, amelyben a Harry Kane vezette brigád bízhatott a mérkőzés előtt. Ami meg az esélyeket illeti, kiegyenlített erőviszonyokat prognosztizáltak a fogadóirodák, a rendes játékidő alatt inkább kicsit a hazaiak, míg a továbbjutás kérdésében a vendégek számítottak esélyesebbnek. 

Nem lehetett vádolni a csapatokat azzal, hogy a mérkőzés elején egymásnak estek volna, az első helyzetre egészen a 18. percig kellett várnunk. Egy milánói szabadrúgás végén a hosszú oldalon üresen felejtett Junior Messias jobbról, éles szögből, 14 méterről lőhetett és a hosszút célozta, de labdája kapu mellé ment.

Sokat elárul a játék képéről, hogy a következő említésre méltó esemény fél óra elteltével következett. Szintén Messias került a középpontba: 

22 méterről eleresztett lövése a San Siro felső karéjában landolhatott, rosszabb esetben pedig talán a stadionból is kirepült, annyira fölé ment. 

Öt perccel az első félidő vége előtt ott tartottunk, hogy egyik csapat se találta még el a kaput, amely statisztika a hátralévő időben sem változott, így gól nélküli döntetlennel, felejthető első félidő után vonulhattak pihenőre a csapatok.  

Az 51. percig kellett várni az első kaput eltaláló lövésre: Brahim Díaz nagyon erőszakos volt, két védő között tört kapura és a szóló végén az ötös vonaláról lőtt, de Foster kapus bravúrral, lábbal védett. Sőt, a 64. percben a Tottenham is eltalálta ellenfele kapuját, pontosabban Harry Kane lövése még levágódott a védőkről, majd Pierre-Emil Höjberg tört be a tizenhatoson belülre, tíz méterről, jobbról lőtt, de Maignan fölé tolta a labdát.

Pár perccel később újra Foster volt munkában, mikor Rafael Leao passzából Díaz fordulhatott kapura 11 méterről, de levágódott a labda egy védőről, majd Giroud lövését védte bravúrral a londoniak kapusa. 

Vészesen kezdett fogyni a Tottenham ideje, mindenképpen legalább egy gólt kellett volna szereznie Antonio Conte csapatának ahhoz, hogy életben tartsa továbbjutási reményeit. 

A londoniak esélyeit nem növelte a 78. percben Cristian Romero magánszáma: a hazaiak védője becsúszva felrúgta az oldalvonalnál Hernándezt, amiért megkapta második sárga lapját, így kiállította a játékvezető.

Az eddigieknél is nehezebb helyzetbe került a Tottenham a folytatásban. Emberhátrányban pedig nem jött össze a gólszerzés, még úgysem, hogy Maignan óriási védést mutatott be Kane fejesénél a hosszabbítás harmadik percében. 

Így a párharcban rúgott gól nélkül maradt a londoni csapat is, és a psg-hez hasonlóan búcsúzott a Bajnokok Ligájától. 

Az abszolút felejthető, gól nélküli döntetlennel zárult találkozón megtartotta első mérkőzésen szerzett előnyét az AC Milan, így az olasz együttes jutott a legrangosabb európai kupasorozat legjobb nyolc csapata közé. 

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágói jövő héten folytatódnak. 

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó

gól: Choupo-Moting (62.), Gnabry (90.)

korábban: 

gól: Sterling (43.), Havertz (53., büntetőből)  

gól: Rafa Silva (38.), Goncalo Ramos (45+2., 57.), Joao Mario (71.), Neres (77.), ill. Meijer (87.)

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok