Index Vakbarát Hírportál

Raphinha, Ter Stegen, a kapufa és egy kéz volt a Barca újabb sikerének kulcsa

2023. március 12., vasárnap 22:57

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 25. fordulójában a Barcelona Raphinha első félidő ráadásában szerzett góljáva 1–0-ra legyőzte idegenben az Athletic Bilbaót, így visszaállította kilencpontos előnyét a Real Madriddal szemben.

A három nyeretlen meccsel a háta mögött érkező baszk csapat otthonában jól kezdett az éllovas, már a második percben vezetést szerezhetett volna, de Ferran Torres kicsivel célt tévesztett.

Az első negyedóra végén Robert Lewandowski került ziccerbe, de a lengyel támadó hosszan tolta meg a labdát, így megúszta az Ahtletic.

Ezt követően felbátorodtak a hazaiak, és előbb Inaki Williams lövését kellett szögletre mentenie Marc-André ter Stegennek, majd a szöglet után Raúl García fejesét a léc hárította.

A játékrész ráadásában Sergio Busquets ültette be a hintába ellenfelét, majd a jobbján lévő Raphinhához játszott, a Valencia elleni meccset eldöntő brazil pedig szépen lőtte ki a hosszút – egy kis videózás után jöhetett az ünneplés, nem volt les (0–1).

A második félidő elején Lewandowski növelhette volna az előnyt, de Alejandro Balde remek bal oldali akciója végén kevéssel a kapu mellé fejelt.

A 72. percben Álex Berenguer került közel az egyenlítéshez, kissé kiszorított helyzetből leadott lövésébe Andreas Christensen még pont annyira tudott beleérni, hogy a kapufán csattanjon a labda.

A 79. percben elképesztő tűzijátékot mutatott be a házigazda, előbb Iker Muniain lövését védte Ter Stegen, majd a szöglet utáni kavarodás végén Inaki Williams lövését is, de az ide-oda pattogó labda már lesen találta meg a támadót.

A 87. percben úgy tűnt, megszületik a megérdemelt Bilbao-találat, Inaki Williams robbant ki a védők között, majd lőtte ki a kapu jobb oldalát, de Munian kézzel ért a labdához az akció során, így elvették a gólt. 

A hétperces ráadásban két barcelonai védőblokk akadályozta meg a hazai egyenlítést, de ezen a napon semmi sem jött össze az Athleticnek.

A Barcelona így – ha nehezen is, de – csak behúzta a meccset, és kilenc pont az előnye a Real Madriddal szemben a jövő heti el Clásico előtt.

A szebb napokat is látott Sevilla korán hátrányba került, de fordítani tudott az Almería elleni kiesési „rangadón” (2–1), ezzel pedig egészen a 13. helyig katapultált a 19. pozícióból. Meg persze nem nyugodhat a csapat, hiszen ez a három pont a fórja a 19. helyre visszacsúszó riválisával szemben, mondhatni tehát, hogy borzasztóan nagy a csata a bennmaradásért.

LA LIGA

25. FORDULÓ

Mallorca–Real Sociedad 1–1 (Li Kang In 50., ill. C. Fernández 3.)

Sevilla–Almería 2–1 (Ocampos 45+2. – 11-esből, Lamela 73., ill. Akieme 2.)

Villarreal–Betis 1–1 (Pino 55., ill. Borja 38.)

Athletic Bilbao–Barcelona 0–1 (Raphinha 45+1.)

Az élmezőny állása: 1. Barcelona 65 pont (47–8), 2. Real Madrid 56 (50–19), 3. Atlético Madrid 45 (38–19, 24 meccs), 4. Real Sociedad 45 (33–24), 5. Betis 42 (33–26), Villarreal 38 (29–24)

(Borítókép: Juan Manuel Serrano Arce/Getty Images)

Rovatok