Index Vakbarát Hírportál

Szoboszlaiék edzője: Az idény legjobb meccse kell a City ellen

2023. március 14., kedd 10:04

Kedd este folytatódik a Bajnokok Ligája kieséses szakasza, a nyolcaddöntő visszavágóján a három magyar futballistát foglalkoztató RB Leipzig a sorozat egyik favoritjához, a Manchester Cityhez látogat.

Az összecsapáson a sérült Gulácsi Péter mellett Christopher Nkunku sem léphet pályára, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik viszont bevethető lesz Angliában is.

„Kellemes persze, amikor a szezon kezdetén a fő favoritok között vagyunk, de a valóság az, hogy 95 perc játék dönt a pályán. Ebben a szakaszban már minden csapat igazán remek. Rá kell erőltetnünk a játékunkat az ellenfélre, és meg kell nyernünk a meccset” – mondta a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatóján Pep Guardiola.

A manchesteriek trénere arra is kitért, hogy együttese természetesen meg akarja nyerni a Bajnokok Ligáját (is), de ezzel minden csapat hasonlóan van.

Azért vagyunk itt, hogy trófeákat nyerjünk. Nem ismerek egy csapatot vagy edzőt sem, aki nem azzal a céllal futna neki ennek a sorozatnak, hogy megnyerje. Mindenki győzni akar, senki sem kivétel

– tette hozzá a manchesteri menedzser.

Kollégája, Marco Rose az önbizalom kérdését emelte ki az 1–1-gyel záruló lipcsei mérkőzés visszavágóját megelőzően.

Tudjuk, mi vár ránk. Nagy önbizalommal és bátorsággal kell belevetnünk magunkat a küzdelembe, és az sem ártana, ha az idény során nyújtott legjobb meccsünket játszanánk.

A fő kérdés ismét az lehet, mennyire sikerül féken tartani Erling Haalandot, aki 35 tétmérkőzésen 34 gólt szerzett már a Manchester Cityben.

„Mindenki tudja, mire képes Erling Haaland. Egész jól teljesítettünk ellene az első mérkőzésen, de soha nem lehet őt teljesen megállítani. De ez nem csak Erlingről szól, számos világklasszis játékos lesz a pályán. Ébernek kell lennünk” – tette hozzá a lipcsei tréner.

A nap másik párharca a „José Mourinho-nyolcaddöntő” nevet is kaphatná, hiszen a portugál tréner a Portóval és az Interrel is végső sikert aratott a Bajnokok Ligájában.

Korábbi együttesei közül az olaszok várják kedvezőbb helyzetből a visszavágót, miután Milánóban 1–0-ra legyőzték riválisukat.

Sérgio Conceicao a portói meccs előtt a letámadás és az agresszív játékstílus fontosságát hangsúlyozta, de azt is, hogy nem szabad fejetlenül nekiesni a riválisnak, mert az visszaüthet.

Simone Inzaghi arra hívta fel a figyelmet, hogy több mint tíz év után fordult elő a csapatnál az, hogy egymást követő két idényben is bejutott a legjobb 16 közé, de most még tovább szeretnének menetelni.

Melyik csapat nyeri meg a Bajnokok Ligája 2022–2023-as kiírását?

  • 12252
    Manchester City
  • 11793
    Real Madrid
  • 1472
    Milan
  • 513
    Inter

BAJNOKOK LIGÁJA

NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

21.00: Manchester City (angol) – RB Leipzig (német) (Tv: M4 Sport)

Az első mérkőzésen: 1–1

21.00: Porto (portugál) – Inter (olasz) (Tv: Sport1)

Az első mérkőzésen: 0–1

(Borítókép: Ulrik Pedersen/DeFodi Images via Getty Images)

Rovatok