Index Vakbarát Hírportál

Idegenben a szurkolóink jobbak voltak, mint mi, most rajtunk a sor!

2023. március 15., szerda 12:54

A Ferencváros–Bayer Leverkusen El-nyolcaddöntő visszavágóját megelőző napon, szerdán délután a Fradi kapusa, Dibusz Dénes, valamint Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző válaszolt az újságírók kérdéseire az ilyenkor szokásos sajtótájékoztatón.

Az Index első körben arról érdeklődött a válogatott hálóőrénél, hogy milyen hangulatban készült a csapat a visszavágóra azok után, hogy a leverkuseni 2–0-t követően hétvégén a bajnokságban is vereséget szenvedett, ráadásul hazai pályán kapott ki a Puskás Akadémiától.

„Sosem jó vereséggel készülni egy ilyen kulcsfontosságú mérkőzésre, de hétfőn tiszta lapot nyitottunk, és lezártuk az előző hét történéseit.”

Nagy elánnal vetettük bele magunkat a munkába, mindenkin hatalmas elszántságot láttam az edzéseken, ezt a harci szellemet pedig a holnapi összecsapáson a pályára is szeretnénk kivinni. Nem tekintjük lefutottnak a párharcot, nyerni szeretnénk, és továbbjutni!

Azzal kapcsolatban, hogy a Fradi játékosai közül a tavalyi Magyar Kupa-döntő vagy a válogatottban való szereplés miatt sokan ismerik a Puskás Arénát, Dibusz így vélekedett: „Ez nyilván jelenthet egyfajta előnyt, nagyszerű talajú pályán léphetünk pályára, nem a teljes ismeretlenségben, de ez önmagában kevés. Mindenkitől a maximumra lesz szükség a visszavágón, már csak a szurkolóink miatt is, akik a Groupama Arénához képest itt még nagyobb létszámban buzdíthatnak majd minket.” 

Visszatekintve az egy héttel ezelőtti összecsapásra, a 32 éves játékos kiemelte, a Leverkusen kis túlzással helyzet nélkül lőtt két gólt, komoly ziccereket nem tudott kialakítani, így a ferencvárosi taktika és szervezett védekezés működött – ennek fényében különösen fájó, hogy kétgólos hátrányból folytatódik a párharc az FTC szempontjából. Végül Dibusz elárulta: 

több mint 100 barátjának, családtagjának vagy ismerősének segített jegyet szerezni a Puskás Arénába, ez azonban nem meglepő, hiszen mindig rengetegen próbálnak rajta keresztül belépőt igényelni.

A vezetőedző, Sztanyiszlav Csercseszov közbe is szólt: „Milyen jó dolga van a játékosoknak, én csak 10 darab tiszteletjegyet kaptam…” Ám mint kiderült, a kapus megvette a tiketteket az ismerőseinek. 

Ön szerint mit hoz a Ferencváros–Leverkusen-párharc visszavágója az idegenbeli 2–0-s vereség után?

  • 2503
    Kettős vereség, és a visszavágón kiderül, a Bayer Leverkusen más szint
  • 1211
    Itthon összejön szépségtapaszként egy iksz, de a továbbjutásra nincs esély
  • 1008
    Sikerül az FTC-nek egy góllal nyerni, de a búcsút nem tudja elkerülni
  • 1002
    Kettős vereség, de az FTC meg tudja szorongatni a németeket idehaza
  • 875
    Simán ledolgozza a hátrányát, 90 perc alatt továbbmegy az FTC!
  • 767
    A Puskás Arénában két góllal nyer a magyar bajnok, tizenegyesekkel összejön az FTC továbbjutása
  • 97
    A Puskás Arénában két góllal nyer a magyar bajnok, tizenegyesek döntenek a Leverkusen javára

Az orosz mester természetesen a szakmáról is szót ejtett, elmondása szerint a játék szempontjából Németországban sikerült megvalósítania csapatának azt, amit kért tőle, ám sajnos a végeredmény miatt bőven maradt benne hiányérzet. „Tisztában vagyunk a Bayer erősségeivel, és bár nyilván a hátrány miatt támadnunk kell majd, ész nélkül nem ronthatunk nekik, mert akkor az ellentámadásokból kíméletlenül megbüntetnek minket – a hatékonyságukat egy héttel ezelőtt is bizonyították… Ma este még van időnk kidolgozni a végső taktikát, amit minden jó csapat ellen nehéz megtalálni, de bízom benne, hogy sikerül.”

A sérült játékosok közül senki nem épült fel a visszavágóra, így Csercseszov a csapatösszeállítás szempontjából sincs könnyű helyzetben, főleg, hogy az eltiltott Botka Endrére sem számíthat. „Ez lesz a 16. nemzetközi mérkőzésünk ebben a szezonban, mindenkinek óriási szerepe volt benne, együtt jártuk be ezt az utat, mindig voltak hiányzóink, de akik lehetőséget kaptak, megoldották a feladatot. 

Most sem féltem a csapatot, már csak a drukkereink miatt sem, akik Leverkusenben jobbak voltak, mint mi, most viszont rajtunk a sor!” 

Kíváncsiak voltunk, mit jelentene az 59 éves szakember edzői pályafutásában, ha sikerülne negyeddöntőbe jutnia a Ferencvárossal az Európa-ligában, egy félmosoly kíséretében erre csak annyit válaszolt: nem igazán szereti a feltételes módú teóriákat, holnap a mérkőzést követően tegyük fel újra a kérdést, és válaszol rá.

A Ferencváros–Bayer Leverkusen Európa-liga nyolcaddöntő visszavágója csütörtökön 21.00-kor kezdődik, az Indexen élő, szöveges közvetítést, valamint helyszíni beszámolót olvashatnak majd a főszereplők megszólalásával a Puskás Arénából.

(Borítókép:  Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője a labdarúgócsapat sajtótájékoztatóján a Puskás Arénában 2023. március 15-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI)

Rovatok