Index Vakbarát Hírportál

Cristiano Ronaldo és Harry Kane rekordot döntött az Eb-selejtezőn

2023. március 24., péntek 08:24

A portugál Cristiano Ronaldo és az angol Harry Kane is győztes mérkőzésen lett egyedüli csúcstartó a 2024-es németországi labdarúgó Európa-bajnokság selejtezősorozatának első játéknapján, csütörtökön.

Ronaldo kezdőként kapott lehetőséget a Liechtenstein elleni hazai összecsapáson, így karrierje első állomásán, Lisszabonban ünnepelte 197. válogatottságát, amivel rekorder lett a futballtörténelemben. Az ötszörös aranylabdás klasszis az 51. percben büntetőből, a 63. percben óriási szabadrúgásból szerzett góljával tette teljessé az ünnepet.

A 2021-es Európa-bajnoki döntő két résztvevője, a címvédő olasz, valamint az angol válogatott Nápolyban lépett pályára. Az összecsapást megelőzően Gianluca Viallira, a januárban, ötvennyolc éves korában elhunyt legendás játékosra emlékeztek. A vendégek már a 13. percben vezetést szereztek, a második gólt pedig Kane szerezte büntetőből. A Tottenham Hotspur csatárának ez volt az 54. találata a nemzeti csapatban, amivel Wayne Rooney-t maga mögé utasítva az örökrangsor élére lépett.

Európa-bajnoki selejtező, 1. forduló:

Olaszország–Anglia 1

Észak-Macedónia–Málta 2–1

Dánia–Finnország 3–1 

San Marino–Észak-Írország 0–2 

Kazahsztán–Szlovénia 1–2 

Portugália–Liechtenstein 4–0 

Szlovákia–Luxemburg 0–0

Bosznia-Hercegovina–Izland 3–0 

Rovatok