Index Vakbarát Hírportál

Bevált a kő-papír-olló, francia műbalhé, CR-rekord, dán blama

2023. március 29., szerda 08:33

Kedd este befejeződött a 2024-es németországi labdarúgó Európa-bajnokságra selejtező torna márciusi szakasza, összegezzük hát az első két kör tanulságait, a nagy nyerteseket és veszteseket – volt, ahol egy csapaton belül találtuk meg ezeket. Jöjjenek tehát az érdekességek!

Francia műbalhé – nincs itt semmi látnivaló

Még el sem kezdődött az első kör, már jött a hír, hogy áll a bál a vb-döntős franciáknál. A sztori apropója az volt, hogy Hugo Lloris vb utáni visszavonulását követően Didier Deschamps szövetségi kapitány döntése után Kylian Mbappéra szállt a csapatkapitányi karszalag, amit Antoine Griezmann nehezményezett. Sőt, állítólag azt fontolgatta, hogy innentől kezdve inkább nem lép pályára a nemzeti együttesben

Az eredmény?

A nem éppen gyenge játékerőt képviselő hollandok (akik a vb-n a negyeddöntőben ugyanúgy tizenegyesekkel kaptak csak ki a végül aranyérmes argentinoktól, mint a franciák a döntőben) elleni selejtezőn már a 2. percben gólt szerzett Griezmann, méghozzá Mbappé passzából. Dayot Upameco a 8. percben kettőre növelte az előnyt, a PSG-sztár pedig a 21. percre eldöntötte a három pont kérdését. Az utolsó percekben Mbappé megszerezte második találatát is, a franciák 4–0-ra kiütötték legnagyobb riválisukat.

Probléma? Maximum Írország ellen egy kicsi, de Benjamin Pavard góljával ezt is abszolválták a franciák. 

A hollandoknak a javítás azért összejött, Gibraltár ellen 49(!) lövésből három lett gólt, de volt 19 szögletük is a támadásban teljesen passzív kiscsapat ellen, amely számára a 3–0-s vereség több mint hízelgő tehát.

Bevált a kő-papír-olló

Aki nem egy szikla alatt bujkált a napokban, az nyilván találkozott azzal, hogy Szoboszlai Dominik és Sallai Roland az észtek elleni felkészülési meccsen kő-papír-ollóval döntötte el a büntetőrúgás kérdését. A sokak szerint nagyképű jelenetsor utóbbi győzelmével, és rontásával folytatódott, ami kisebb feszültséget szült a közhangulatban a szűk siker ellenére.

Még Marco Rossi is felszólalt a bolgárok elleni selejtezőt megelőző sajtótájékoztatón, elnézést kérve a történtekért. 

Az eredmény?

Szoboszlai Dominik és Sallai Roland pályafutása talán legjobb válogatott meccsét hozta a hétfői Eb-selejtezőn, előbbi a 26. percben remek szabadrúgásgóllal koronázta meg teljesítményét, de mindketten számtalan alkalommal fűzték be a rájuk rontó bolgár ellenfelet. Egymagukban képesek voltak két-három védőt is lekötni, magukat átcselezni, elképesztő lendülettel és játékkedvvel futballoztak.

A magyar csapat pedig esélyeshez méltó módon nagyon magabiztosan, 3–0-ra megverte Bulgáriát, ezzel 40 éves Eb-selejtezős rajtátkot tört meg.

Ja igen, Szoboszlaiék hogyan ünnepelték a szabadrúgásgólt? Kő-papír-ollóval…

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐSOROZAT
G CSOPORT, 2. JÁTÉKNAP
Magyarország–Bulgária 3–0 (3–0)
Puskás Aréna, Budapest. 60 000 néző. V: Meler (török)
Magyarország: Dibusz – Lang, W. Orbán, Szalai A. – Bolla (Nego, 86.), Nagy Á. (Kleinheisler, 74.), Vécsei (Kalmár, 86.), Kerkez – Sallai (Csoboth, 74.), Szoboszlai – Ádám M. (Varga B., 59.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Bulgária: Naumov – Sztojanov, Antov, Galabov, Markov (Petrov, a szünetben) – Petkov, Gruev (Sopov, 85.), Karabeljov (Krasztev, a szünetben), N. Iliev – Despotov (Kirilov, 57.), Delev (Ruszev, a szünetben). Szövetségi kapitány: Mladen Krsztajics
Gólszerzők: Vécsei (7.), Szoboszlai (26.), Ádám (39.)

A csoport másik mérkőzésén:
Montenegró–Szerbia 0–2 (Vlahovics 78., 96.)
A csoport állása: 1. Szerbia 6 pont/2 meccs (4–0), 2. Magyarország 3/1 (3–0), 3. Montenegró 3/2 (1–2), 4. Litvánia 0/1 (0–2), 5. Bulgária 0/2 (0–4)

A magyar válogatott további mérkőzései:
Június 16., Montenegró–Magyarország 18.00
Június 20., Magyarország–Litvánia 20.45
Szeptember 7., Szerbia–Magyarország, 20.45
Október 14., Magyarország–Szerbia, 20.45
Október 17., Litvánia–Magyarország, 20.45
November 16., Bulgária–Magyarország, 20.45
November 19., Magyarország–Montenegró, 15.00

Követendő etalon lett a magyar módszer

A legszebb az egész győzelemben talán az volt, hogy Marco Rossi együttese egyértelmű favoritként is tudta érvényesíteni akaratát, és lehengerlő első félidővel eldöntötte a három pont sorsát.

Azt ugyanis korábban már láttuk, hogy a legnagyobb válogatottakkal szemben is felveszi a kesztyűt az együttes. Gondoljunk csak az utóbbi években elért sikerekre, az angolok elleni két győzelemre, a németek elleni két ikszre és egy nyertes meccsre, vagy a franciák elleni döntetlenre. Esélytelenebbként éltek a kínálkozó lehetőségekkel, remek csapatmunkának és védekezésnek köszönhetően.

Azzal viszont korábban akadt gondja a magyar válogatottnak, amikor irányítania kellett a játékot. Most erről szerencsére szó sem volt, a pályán is tudtuk realizálni papírforma fölényünket. A bolgárok szerb kapitánya, Mladen Krsztajics nem is győzte magasztalni a magyar válogatottat:

Mi tudtuk, függetlenül az eredménytől, hogy a magyar válogatott igen magas nívót képvisel, hiszen remek európai klubokban játszanak a futballistái. Ez nem az a válogatott, ami tíz, tizenöt évvel ezelőtt volt. Ez a válogatott tavaly a legjobbaknak is méltó ellenfele volt, ez a realitás. Nekünk meg folytatnunk kell a csapatépítést. Lehet, hogy a magyar módszer, a magyar modell olyan, amit át kellene vennünk, ez az etalon. Gratulálok a győzteseknek.

Rossi és a magyar futballisták értékelését itt olvashatja el! 

Bosszút álltak az angolok az olaszokon – volt miért…

Az előző kiírás fináléjában a londoni Wembley-ben csapott össze az angol és az olasz nemzeti együttes, és utóbbi tizenegyesekkel elhódította az aranyérmet.

A felek a Nemzetek Ligájában is összekerültek, amire igencsak jól emlékezhetünk, hiszen rajtuk kívül még a magyar és a német válogatott került a „halálnégyesbe”. Ez mondjuk a „háromoroszlánosoknak” lett végül végzetes, épp az olaszországi vereséggel vált biztossá a kiesésük. Meg az is, hogy az Eb-győztes egy budapesti sikerrel pont a mieinket előzheti meg, és juthat a négyes döntőbe, amely eséllyel aztán élt Roberto Mancini együttese.

Az Eb-selejtező sorsolásán az angolok így csak a második kalapba kaptak besorolást, és mit ad az ég, ismét összekerültek így az olaszokkal. A nyitány Nápolyban volt, ahol kezdésként Ellynora művésznő énekelte el a nemzeti himnuszt, vagyis jobban mondva a britet inkább csak próbálta, mert egészen kínos végeredménybe fulladt a produkciója. 

A meccsen tehát volt miért „visszavágniuk” az angoloknak, és esélyeshez méltón ezt meg is tették, 2–1-re győztek Harry Kane-ék.

Aranycipő, ukrán zászló, remek angol rajt

A Tottenham kiváló csatára épp ezzel a találattal lett a nemzeti együttes történetének egyedüli gólrekordere (Wayne Rooney-val álltak holtversenyben 53 góllal), amit az ukránok elleni hazai meccs előtt egy aranycipővel jutalmaztak. Itt lényegesen emelkedettebb volt a himnuszok hangulata, az ukrán játékosok óriási zászlóba tekerve énekelve várták a kezdést, a két együttes játékosai közös képre is összeálltak.

A pályán aztán az angolok ismét hozták a papírformát, az első félidő végén ismét betalált Kane, megszerezve 55. válogatott gólját, majd Bukayo Saka pazar tekerése állította be a 2–0-s sikert, amivel a két legnagyobb ellenfél ellen máris gyűjtött hat pontot a legutóbbi döntős. 

Cristiano Ronaldo rekorder lett, két duplával ünnepelt!

Az ötszörös aranylabdás is csúcstartóvá vált, az al-Nasszr támadója Liechtenstein ellen a 197. válogatott mérkőzését játszotta, amivel a futballtörténelem rekordere lett.

Ezt két góllal ünnepelte, közte egy parádés szabadrúgással, majd Luxemburgban bő félóra alatt kétszer is betalált, amivel már 122-nél jár a nemzeti együttesben – ez természetesen bődületes rekord, Ali Daei 109-cel zárt, Lionel Messi 99-nél tart. 

De így sem ő eddig a mesterlövész!

Gondolhatnánk, hogy két meccsen négy gól erős kezdésnek számít, de még ennél is volt jobb rajt az Eb-selejtezőkön!

Rasmus Höjlund neve eddig sem volt teljesen ismeretlen az európai futballporondon, hiszen a 20 éves dán csatár tavaly augusztusban 17 millió euróért érkezett a Sturm Graz gárdájától az Atalantához. A 191 centis center az ausztriai időszak 21 meccse során 16 gólból (12+4) vette ki a részét, az olaszoknál eddig 25 fellépésen 10 kanadai pont (8+2) áll a neve mellett, de igazán most robbant be a köztudatba.

A finnek elleni hazai Eb-selejtezőn ugyanis az ő triplájával nyert 3–1-re az előző kiírás elődöntőse, majd Kazahsztánban is duplázott a szünetig, így már öt találatnál jár, amivel Cristiano Ronaldót is megelőzve vezeti a rangsort.

A dánoké a legnagyobb blama eddig – kisiklás ez vagy elfogyott a lendület?

Hogy mégsem lehetett teljes az öröme, arról az utolsó 20 perc döntött, hiszen a kazahok óriási meglepetésre megfordították a dánok elleni meccset, és 3–2-re győztek.

Az Eb-elődöntőben csak ráadásban alulmaradó északiak a világbajnoki selejtezősorozatban is remekeltek, kilenc forduló után kilenc győzelemmel és 30–1-es gólkülönbséggel álltak, azt az egyet is csak a kilencedik meccs 89. percében kapták. A skótok elleni zárás a világon semmiről nem döntött már, így a 2–0-s vereséggel aligha foglalkozott bárki, a Nemzetek Ligájában pedig oda-vissza verték a franciákat. Más kérdés, hogy a horvátok ellen nulláztak, így végül nem lett meg a csoportelsőség.

Ennek ellenére jó előjelekkel várták a katari viadalt, ahol aztán a Tunézia elleni gól nélküli döntetlent a franciák és az ausztrálok elleni vereség követte, így óriási meglepetésre csoportutolsóként zúgtak ki a dánok, akik az Eb-selejtezőket sem indították fényesen…

Ibra sem hozott Gyökeres változást

A Milan svéd klasszisát 41 évesen sem lehet leírni, Zlatan Ibrahimovic is helyet kapott az Eb-selejtezőkre készülő együttesben. A belgák ellen a 73. percben állt be a solnai mérkőzésen, de ő sem tudott segíteni a kétgólos hátrányban lévő házigazdán, a vendégek épp milánói „jóbarátja”, Romelu Lukaku mesterhármasával állították be a 3–0-s végeredményt.

Az azeriek elleni második meccs már sokkal jobban sikerült az északiaknak, az utolsó negyedórában háromszor is betaláltak és végül 5–0-ra győztek a svédek. A kezdőcsapat tagjaként a 79. percben Gyökeres Viktor is eredményes volt, talán senki számára nem meglepő, hogy a Coventry City támadójában magyar felmenőkkel bíró futballistát tisztelhetünk.

Persze a belgáktól kikapni nem szégyen, Lukaku a németeknek is lőtt egy gólt, Kevin De Bruyne pedig két előkészítés mellett maga is betalált a 3–2-es felkészülési siker során.

Haaland nélkül nincs parti, egy krisztusi korban lévő debütáló sem volt még ilyen jó a spanyoloknál

Az A jelű ötös egyik leginkább várt meccse a háromszoros aranyérmes spanyolok Norvégia elleni ütközete volt, hiszen az északiakat erősíti a világ talán legjobb csatárává előlépő Erling Haaland.

A 22 éves csatár a Manchester Cityhez igazolása óta 37 tétmeccsen 42(!) gólt szerzett, a formája pedig még döbbenetesebb volt, hiszen az RB Leipzig elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóján ötször, a Burnley elleni FA Kupa-negyeddöntőben pedig háromszor volt eredményes.

A válogatott meccsek előtt viszont megsérült, nélküle pedig a norvégok nem tudtak bravúrt bemutatni a spanyolok ellen.

A házigazdában most debütált a 33. születésnapját hétfőn ünneplő Joselu, akinek a rajtját talán még Haaland is megirigyelhetné: a 81. percben állt be, négy perccel később pedig már két gólnál járt a 3–0-s siker során… 

Hogy a norvégok vesszőfutása tovább tartson, arról a grúziai 1–1 gondoskodott, de a spanyolok sem sokáig örülhettek, a skótok otthon 2–0-ra nyertek. Mindkét gólt a manchesteri Scott McTominay szerezte, aki ezzel ugyanúgy négyszer volt már eredményes, mint korábbi unitedes klubtársa, Cristiano Ronaldo.

(Borítókép: Szoboszlai Dominik és Sallai Roland a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők G csoportjában játszott Magyarország–Bulgária-mérkőzésen a Puskás Arénában 2023. március 27-én. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)

Rovatok