Index Vakbarát Hírportál

Csányi Sándort újraválasztották FIFA-alelnöknek

2023. április 5., szerda 13:35

Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnökét újraválasztották a nemzetközi szövetség (FIFA) alelnökévé az európai szövetség (UEFA) csütörtöki tisztújító kongresszusán, Lisszabonban – adta hírül az MTI.

Az MLSZ vezetője az UEFA alelnöke és a végrehajtó bizottság tagja sem maradhatott, mert egyrészt március 20-án betöltötte 70. életévét, másrészt az új szabályok szerint nem is lehetne egyszerre UEFA- és FIFA-alelnök.

A FIFA alelnöki posztjáért Csányi mellett Ari Lahti, a Finn Labdarúgó-szövetség elnöke indult, ám utóbbi a szavazás előtt közölte, visszalép a jelöltségtől. A magyar sportdiplomatát így egyhangúlag FIFA-alelnökké választották.

Csányi Sándor a 2015-ös bécsi kongresszus döntése nyomán lett az UEFA végrehajtó bizottság tagja, míg a nemzetközi szövetség (FIFA) tanácsába 2017 áprilisában került be. A FIFA alelnökévé először 2018 februárjában választották meg.

Mint beszámoltunk róla, az UEFA-t továbbra is Aleksander Ceferin irányíthatja.

(Borítókép: Alex Gottschalk/DeFodi Images via Getty Images)

Rovatok