Index Vakbarát Hírportál

Bajnokok Ligája: „Tiszteljük a Real Madridot, de most a City fog továbbjutni!"

2023. április 20., csütörtök 09:26

Josep Guardiola, a City vezetőedzője szerint fárasztó körülmények között vívták ki a Bayern München elleni továbbjutást a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből, míg a manchesteriek portugál játékosa szerint ezúttal az angol csapat jut majd a döntőbe. Így értékelték a főszereplők a szerdai BL-napot.

A tréner a 4–1-es összesítéssel kiharcolt siker után kiemelte, hogy hiába született a 30-s hazai győzelem az első találkozón, kimerítő kilencven percen vannak túl.

Nehéz összecsapás volt, elfáradtunk. Nem tudom, ezek után miként fogunk játszani a Sheffield elleni szombati FA Kupa-elődöntőben. Ezzel együtt, ami tapasztalatot szerzünk az ilyen sorozatokban, mind a játékosok hasznára válik

– fogalmazott Guardiola. A City minden sorozatot beleértve megszakítás nélkül 15. mérkőzésén maradt veretlen, és a következő BL-ellenfele a címvédő Real Madrid lesz az elődöntőben.

Kollegája, Thomas Tuchel – akinek segítője Lőw Zsolt – a kiesést követően élesen bírálta a francia Clement Turpin játékvezetőt. Szerinte a bíráskodás színvonala nem érte el a BL nívóját, és elmondása alapján mindkét oldal panaszkodott emiatt. Az AP hírügynökség azt írta: 

amellett, hogy Tuchelt két sárga lap miatt a 86. percben miatt kiállították, addig segítőjének, Lőw Zsoltnak egyből piros lapot adott a játékvezető.

A búcsú ellenére Tuchel elégedett volt csapata szerdai játékával, de a múlt héthez hasonlóan megint nem volt szerencséjük.

A Bayern egyetlen gólját szerző Joshua Kimmich elárulta, hogy reményeik szerint az első játékrészben szerettek volna előnyhöz jutni. „Erre megvoltak a lehetőségeink. Bosszantó, hogy ez nem sikerült, mert akkor a második félidő más lett volna. A két mérkőzés 180 perce alatt 25-30 percig nem játszottunk jól, és ezzel dőlt el a továbbjutás. A visszavágón reális lett volna három gólt szereznünk, a helyzeteink adottak voltak hozzá. Tuchel nehéz időszakban érkezett hozzánk, szinte közvetlenül döntőnek beillő mérkőzésekre – utalt a csapatkapitány arra, hogy Julian Nagelsmann múlt havi menesztése és az új tréner kinevezése óta a Bayern kiesett a Német Kupából, most a BL-ből, a Bundesligában viszont visszaállt a tabella élére.

Az angolok portugál játékosa, Bernardo Silva így értékelt. „Februárig nem voltunk jó formában, most viszont rendkívül magabiztosak vagyunk, úgy érezzük, minden sorozatban jó esélyünk van a győzelemre. Ugyanakkor a szezon mostani szakaszában elég egy gyengébb teljesítmény és elbukunk, így bár nehéz dolgunk lesz, de mindent megteszünk a lehetséges trófeákért. Győzelemről győzelemre építjük az önbizalmunkat, kulcsfontosságú, hogy ez így is maradjon” – mondta Silva, aki a bombaformában futballozó Erling Haaland méltatása mellett azt is megjegyezte, szerinte a mostani, Real Madrid elleni párharcól a City fog továbbjutni.

A másik szerdai negyeddöntő is sima volt, az Internazionale úgy játszott a kétgólos idegenbeli siker után 3–3-as döntetlent a Benficával, hogy a 86. percben még 31-re vezetett, azaz akkor összesítésben négy találat volt az előnye. Az Inter a városi rivális AC Milannal elődöntőzik.

Természetesen boldog vagyok, és örülök a játékosok teljesítményének, mert ez fontos és történelmi siker. Hosszú utat tettünk meg idáig egy nagyon-nagyon nehéz csoportból indulva

– mondta Simone Inzaghi, az Inter vezetőedzője. 

Kiemelte: a támadó alakzatuk jól produkált, három gólt is szerzett, ugyanakkor 3–2-es állásnál több játékosa sípszót hallott, ezért megállt, így tudott egyenlíteni a portugál rivális. „Megérdemeltük volna a hazai győzelmet” – tette hozzá.

Melyik csapat nyeri meg a BL 2022–2023-as idényét?

  • 5410
    Manchester City
  • 4683
    Real Madrid
  • 827
    Inter

(Borítókép: Christof Stache / AFP)

Rovatok