Index Vakbarát Hírportál

A Juventus rangadót nyerve tett nagy lépést az ezüstérem felé

2023. május 7., vasárnap 14:27

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 34. fordulójának vasárnapi rangadóján a Juventus 2–0-ra legyőzte idegenben az Atalantát.

Mindkét csapat jó hangulatban várta az összecsapást, hiszen a házigazda három sikerrel a háta mögött visszakapaszkodott a BL-indulásért vívott csatába, a vendégek pedig a 15 pontjukat visszakapva hirtelen már az ezüstért küzdhetnek.

Januárban a felek parádés mérkőzést játszottak, az Atalanta hamar vezetést szerzett Torinóban, de a szünetre így is a Juventus mehetett előnnyel. A fordulást követően a vendégek fordítani tudtak, ám az utolsó szó a házigazdáé volt – 3–3-ra végeztek a csapatok.

Erre most az első félidő alapján nem sok esély kínálkozott, tekintve, hogy hiába volt 13–5 a kapura lövések száma, ebből a 18 próbálkozásból egy sem találta el a kaput.

A jég az 56. percben tört meg, a Chelsea-nevelés Samuel Iling Junior két gólpassz után első találatát jegyezte a Juventus felnőttcsapatában (0–1).

A házigazdának ezen a meccsen semmi sem akart összejönni, kétszer is a kapufa segítette ki a vendégeket, ráadásul a 99. percben még Dusan Vlahovics is betalált (0–2).

Ezzel a sikerrel a rekordbajnok megelőzte a Milan által legyőzött Laziót a második helyért vívott csatában, míg a bergamói együttes öt pontra rekedt a még BL-induló Inter mögött.

SERIE A

34. FORDULÓ

Atalanta–Juventus 0–2 (Iling Junior 56., Vlahovics 99.)

Az élmezőny állása: 1. Napoli 80 pont (69–23, 33 meccs – már bajnok), 2. Juventus 66 (52–28), 3. Lazio 64 (52–26), 4. Inter 63 (62–35), 5. Milan 61 (55–39), 6. Atalanta 58 (56–41), 7. Roma 58 (45–33)

(Borítókép: Emilio Andreoli/Getty Images)

Rovatok