Index Vakbarát Hírportál

Kikapott az újonc otthonában az Arsenal, bajnok a Manchester City

2023. május 20., szombat 20:57

Az angol labdarúgó-bajnokság 37. játéknapjának szombati zárómeccsén a kiesés elől menekülő, újonc Nottingham Forest a bajnoki címre még minimálisan esélyes Arsenalt fogadta. A találkozón egyetlen gól született, azt pedig a hazaiak szerezték, aminek köszönhetően egyrészt biztosították bennmaradásukat a Premier League-ben, másrészt a Manchester City ismét aranyérmes lett.

Mikel Arteta csapata a bajnoki hajrára érezhetően elfáradt, váratlan pontvesztések csúsztak be az ágyúsoknál, így már hetek óta a címvédő Manchester City kezében volt a bajnoki cím sorsa. A szombati, Nottingham elleni meccsen végleg pont került a lényegi kérdésekre, a hazaiak ugyanis a 19. percben a korábbi Liverpool-támadó, Taiwo Awoniyi révén vezetést szereztek, amelyet a lefújásig megtartottak.

Ezzel biztossá vált, hogy az újonc a következő szezont is a Premier League-ben tölti majd, valamint az is, hogy az Arsenal már nem tudja utolérni a tabellán az éllovas ManCityt, amely így az utóbbi hat szezonból ötödször lett aranyérmes. 

Pep Guardiola statisztikája még elképesztőbb: 

a katalán mester az elmúlt 14 évben 11 (!) bajnoki címet ünnepelhetett csapataival.

A hétközben a BL-döntőbe is bejutó manchesteriek vasárnap 17. órától a Chelsea-t fogadják az Etihad Stadionban.

Rovatok