Index Vakbarát Hírportál

Nem lesz ott a következő Bajnokok Ligája-szezonban a 2019-es győztes

2023. május 26., péntek 09:17

A Manchester United sima, 4–1-es győzelmet aratott a vendég Chelsea ellen az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójából csütörtökre halasztott mérkőzésen, ezzel biztosan a legjobb négy között végez és a következő szezonban a Bajnokok Ligájában szerepelhet.

Az MU az első félidőben kevesebb helyzetet dolgozott ki riválisánál, ám azokból kettőt kihasznált, míg a londoniak gólképtelenek voltak. A meccset a második félidő közepén döntötte el a hazai csapat, mely sikerével a harmadik helyre lépett fel a tabellán az utolsó forduló előtt.

Mohamed Szalah, a Liverpool egyiptomi válogatott csatára borzasztóan csalódott azért, mert a csapat az ötödik helyen végez az angol labdarúgó-bajnokságban, és így nem játszhat a következő idényben a Bajnokok Ligájában.

A Pool helyezése azzal vált biztossá a vasárnapi utolsó forduló eredményeitől függetlenül, hogy csütörtök este a Manchester United 4–1-re verte a Chelsea-t egy korábbról elhalasztott mérkőzésen. A 2005-ben és 2019-ben is BL-győztes Liverpool az előző idényben egy ponttal maradt le a bajnoki címről, melyet akkor is a Manchester City nyert el.

Teljes mértékben csalódott vagyok, nincs mentségünk arra, ami történt. Mindenünk megvolt ahhoz, hogy BL-be jussunk, mégis elbuktunk. Mi vagyunk a Liverpool, és a BL-szereplés minden szezonban a minimális elvárás tőlünk. Sajnálom, de most nem tudok pozitív lenni, mert magunknak és nektek is csalódást okoztunk

– írta a Twitteren Szalah, aki szerint csalódást okoztak szereplésükkel a szurkolóknak is.

A Liverpool vasárnap a sereghajtó és már kiesett Southampton vendége lesz a Premier League utolsó fordulójában.

MTI

Rovatok