Index Vakbarát Hírportál

A Puskás Akadémia elvitte a három pontot Újpestről

2024. július 28., vasárnap 21:15

A legutóbbi kiírásban bronzérmes Puskás Akadémia 2–1-re győzött vasárnap az Újpest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga nyitófordulójában. A Magyar Kupa-címvédő Paksi FC a Diósgyőr otthonából, míg a Fehérvár Kecskemétről távozott egy ponttal.

A Konferencia-liga selejtezőjében érdekelt felcsútiak sikere azt is jelenti, hogy vereséggel mutatkozott be a lila-fehérek kispadján Bartosz Grzelak, aki az előző idényben még a Fehérvár FC-t irányította – emelte ki tudósításában a Magyar Távirati Iroda. Nagy lendülettel és igencsak kezdeményezően lépett fel a nyáron alaposan átalakult Újpest, melynek lendületét csak a szurkolók füstbombái törték meg, ugyanis néhány percre félbeszakadt a mérkőzés.

A fölényben futballozó lila-fehérek első helyzetére bő negyedórát kellett várni, amikor Tamás próbálkozását védte vetődve a felcsúti kapus. Nem sokkal később még közelebb jártak a gólhoz a fővárosiak, azonban Ljujic közelről a kapufára fejelte a labdát. A vendégek első kapura lövésére harminc percet kellett várni, Nagy Zsolt ugyan célt tévesztett, viszont ezt követően felbátorodott a Puskás Akadémia, amely uralta a játékot a szünetig hátralévő időben, gól ugyanakkor nem született.

Az első félidő is élvezetes futballt hozott, de a másodikra még tudtak emelni a színvonalon a játékosok. Mindkét csapat támadólag lépett fel, előbb az újpesti kapuban Piscitelli, majd a túloldalon Pécsi is nagy bravúrral védett. Bő tíz perc elteltével a hazai hálóőr még egy nagyot védett, azonban a kipattanót már Colley a kapuba fejelte, de nem örülhetett sokáig a vendég együttes, mert Ljujic hatalmas gólt lőtt a jobb felső sarokba. A gólzápor - öt perc alatt három találat - újabb felcsúti vezetést eredményezett, Colley ezúttal szöglet után volt eredményes lábbal. Hátrányban az Újpest mindent egy lapra feltéve rohamozott az utolsó félórában, meg is voltak a helyzetei az egyenlítéshez, azonban minden kimaradt, ahogy a túloldalon a szórványos kontráknál is, így az átalakult fővárosi klub vereséggel kezdte az új idényt.

Gól nélküli döntetlen Kecskeméten

A Fejér vármegyei együttes az idegenben aratott 2–1-es győzelem után szerdán fogadja majd az azeri Szumgajit csapatát a Kl-selejtező visszavágóján. Az első félidőben valamivel többet volt a labda a Kecskemétnél, amely kicsivel veszélyesebbnek is tűnt, mint Fejér vármegyei riválisa. A szünetre gól nélküli állásnál vonultak a felek, mert bár mindkét együttesnek voltak próbálkozásai, gólt egyiknek sem sikerült szereznie a félidőig.

A Ferencváros labdarúgócsapata képes lesz ismét megvédeni bajnoki címét?

  • 2104
    Igen, méghozzá utcahosszal gyűjti be az aranyérmet.
  • 712
    Meglesz a népligetieknek ismét a bajnoki siker, de csak szoros csatában.
  • 276
    Megtörik a sorozatuk, letaszítják a trónról a zöld-fehéreket.

A fordulás után jobban állt bele a meccsbe a Fehérvár, amely labdabirtoklási fölényt is kialakított és kapura is veszélyesebb volt vendéglátójánál. A félidő derekán a vezető gólt is sikerült megszerezniük a vendégeknek, de ezt les miatt nem adta meg a játékvezető. A folytatásban a legjelentősebb esemény Huszti kiállítása volt, ennek nyomán ugyanis az utolsó több mint tíz percet emberhátrányban játszotta végig a Fehérvár, amely végül egy pontot vitt el Kecskemétről.

A Paks két góllal egy pontot szerzett Miskolcon

A nagy meleg ellenére jó iramban zajlott a mérkőzés, bár eleinte csak a mezőnyjáték volt lüktető, mindez nem párosult gólhelyzetekkel. A tizenhatosokon belülre ritkán jutottak a futballisták, majd a kiegyenlített játékot enyhe paksi fölény váltotta fel. Ekkor megmutatkozott, hogy a tolnaiak keretében kevesebb változás történt a nyári szünetben, másrészt három európai kupamérkőzést már lejátszottak a közelmúltban. Érett a paksi gól, ehhez képest meglepetésre a DVTK került előnybe, ugyanis a ritka ellentámadások egyikét a montenegrói Marko Rakonjac lövéssel fejezett be, és 19 méterről a hálóba bombázott, a labda a kapufáról pattant be.

Bognár György vezetőedző kettőt cserélt a szünetben, Böde Dánielt is beküldte, aki másfél perccel az újrakezdést követően kirobbant a védővonalból és magabiztosan a hálóba lőtt, ezzel egyenlített a Magyar Kupa címvédője. A 64. percben Pozeg Vancas ziccerét Simon védte, majd a 78. percben Szatmári Csaba a tizenhatoson belül a kezével magasra felnyúlva elütötte a labdát Böde elől. A jogosan megítélt büntetőt Windecker József magabiztosan értékesítette, bár Ogyincov jó irányba vetődött. A 86. percben egy hazai szöglet után Edomwonyi egyenlített, ezzel beállította a meccs összképét tekintve igazságosnak mondható végeredményt.

OTP Bank Liga, 1. forduló:

pénteken játszották:

Rovatok