A címvédő Ferencváros 1–0-ra legyőzte a vendég Kecskemétet a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójának szombat esti mérkőzésén.
A Ferencváros az első perctől fölényben futballozott, azonban helyzeteket sokáig nem tudott kialakítani a szervezetten védekező Kecskemét ellen.
A vendégek ugyanakkor támadásban teljesen kilátástalan és elképzelés nélküli játékot nyújtottak, felrúgták a labdát Pálinkásnak, akinek egyedül kellett volna megküzdenie a hazai védőkkel.
Az FTC fölénye a játékrész derekán érett góllá, miután Belényesi rossz passzára Traoré csapott le. A vezetés birtokában már jóval veszélyesebb volt a címvédő, de a szünetig nem tudta növelni az előnyét.
A második félidőre sem változott a játék képe, a lila-fehérek hátrányban is kizárólag a védekezésre összpontosítottak, mégis majdnem sikerült egyenlíteniük Dibusz rossz passza után, azonban Lukács kihagyta a helyzetet.
Az amúgy sem magas színvonal alaposan visszaesett, így eseménytelenül teltek a percek. A hajrára ismét mozgalmasabbá vált a mérkőzés, sok hazai helyzetre jutott egy kecskeméti kapufa, de gól nem született, így a Ferencváros minimális különbségű sikerrel kezdte a magyar bajnokságot.
Az újonc Nyíregyháza az MTK otthonában kapott ki 3–0-ra, míg a Diósgyőr – amely már az első percben hátrányba került – a Fehérvár vendégeként szenvedett vereséget.
A fővárosi kék-fehér együttes így két sikerrel indította a szezont, írja az MTI.
OTP Bank Liga
2. forduló