Index Vakbarát Hírportál

Az Újpest kikapott Pakson, a ZTE pedig Felcsúton

2024. augusztus 5., hétfő 07:46

Az előző szezonban ezüstérmes, kupagyőztes Paks, valamint a bronzérmes Puskás Akadémia is 2–1-re nyert otthon a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójának vasárnapi játéknapján. A Konferencia-liga-selejtezőben érdekelt két együttes egyaránt hosszabbításban szerezte a második találatát, amivel az Újpest és a ZTE fölé kerekedett. Mindkét vesztes továbbra is pont nélkül áll.

A Paks három nappal azután lépett ismét pályára, hogy csütörtökön Larnacán továbbjutott a Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójából, a vendégeknél pedig a válogatott támadó, Csoboth Kevin nem került be a meccskeretbe, miután a játékjogának értékesítése kapcsán a klub tárgyalásban áll – számolt be tudósításában a Magyar Távirati Iroda. A Nemzeti Sport úgy tudja, hogy a felek már megegyeztek, s a futballista vasárnap orvosi vizsgálatra utazott a svájci St. Gallenhez.

Volt újpesti játékos vitte be a döntő találatot a lila-fehéreknek

A kiegyenlített első félidőben sokáig nem láthatott veszélyes helyzetet a közönség, kisebb lehetőségek ugyan adódtak mindkét oldalon, de a kapusoknak nem igazán volt dolga. Bő félóra után aztán az enyhe fölényben játszó Paks vezető találata sem helyzetből született: a menteni igyekvő Nunes lábáról felperdült a labda, s amikor visszahullott, a bizonytalankodó Piscitelli nem fért hozzá Tóth mellett, s így a kapuba pörgött.

A szünetben cserékkel frissítette csapatát a lila-fehérek vezetőedzője, Bartosz Grzelak, ezzel együtt továbbra is a házigazdák voltak aktívabbak, Ötvös szabadrúgásból a keresztlécet, Szabó Bálint egy szép akció végén a bal, Böde pedig később a jobb kapufát találta el. Az Újpest is próbált támadni, az új szerzemény Brodic életerős lövése után Szappanos védett nagyot. A hajrában jóval közelebb állt a gólhoz a Paks, mégis a vendégeknek jött össze az egyenlítés, miután Brodic és Ljujic összjátékát követően utóbbi a kapuba bombázott.

Az utolsó percekben mindkét csapat hajtott a győztes találatért, s ez végül – az exújpesti Windecker révén – a Paksnak jött össze. A végén még volt egy nagy helyzete az Újpestnek is, de ismét egyenlítenie már nem sikerült.

A válogatott Nagy Zsolt fejese volt a kegyelemdöfés a zalaiaknak

Felejthető első félidőt produkált a vendégcsapat, mert bár a labdabirtoklási arányt tekintve majdnem pontosan 50-50 százalék volt az arány, a zalaiak gyakorlatilag semmilyen veszélyt nem jelentettek a kapura. A felcsúti együttes sem játszott ezúttal jól az első félidőben, de mivel egy szöglet után Plsek fejesével már az ötödik percben előnybe került, nem is volt miért sietnie. A nem túl nagy iramú és alacsony színvonalú első 45 perc csak azért nem zárult kétgólos hazai előnnyel, mert a Puskás Akadémia második gólját les miatt érvénytelenítette a játékvezető.

A fordulás után nem sokat változott a meccs képe, így hamar sor került egy-két cserére mindkét oldalon. Rövidesen a Zalaegerszeg szinte a semmiből tudott egyenlíteni, a hazaiak védelmi hibáját a kaputól 15 méterre teljesen üresen maradó Sajbán használta ki. A folytatásban a további cserékkel felfrissített Puskás Akadémia próbálta irányítani a játékot, s bár sokáig nem sikerült betalálnia, végül a csereként beállt Komáromi nagyszerű beadását a válogatott Nagy Zsolt fejelte a zalai kapuba, ezzel pedig el is döntötte a mérkőzést.

A Puskás Akadémia tavaly február 12-e, öt találkozó után győzte le ismét a ZTE-t tétmérkőzésen, s így két sikerrel rajtolt, az első körben ugyanis Újpesten diadalmaskodott 2–1-re. A zalaiak továbbra is pont nélkül állnak, miután az első fordulóban egygólos vereséget szenvedtek az MTK-tól.

OTP Bank Liga, 2. forduló:

szombaton játszották:

pénteken játszották:

Az állás: 1. MTK Budapest 6 pont (4–0), 2. Puskás Akadémia 6 (4–2 ), 3. Fehérvár 4 (3–1), 4. Paks 4 (4–3), 5. Debrecen 3/1 mérkőzés (3–0), 6. Ferencváros 3/1 mérkőzés (1–0), 7. Nyíregyháza 3 (2–4), 8. Kecskemét 1 (0–1), 9. Diósgyőr 1 (3–5), 10. Újpest 0 (2–4), 11. Zalaegerszeg 0 (1–3), 12. Győr 0 (1–5)

A 3. forduló menetrendje:

pénteken játsszák:

szombaton játsszák:

vasárnap játsszák:

Rovatok