Tizenhárom évesen egy teszt alapján azt javasolták, hagyjon fel a futballal, mert nem lesz elég magas profi kapusnak. Néhány szezonnal később már utánpótlás-válogatott volt, végül pedig 191,5 centiméterig meg sem állt a borsodi kisközségből, Zubogyból Felcsút és Székesfehérvár érintésével Nagy-Britanniáig jutó hálóőr. A nyáron a Premier League 1994–1995-ös bajnoka, azaz a Blackburn Rovers által szerződtetett Tóth Balázzsal beszélgettünk új lakhelyén, Manchesterben.
A 27 éves labdarúgó az Indexnek adott exkluzív interjúban egyebek között beszélt
Az angol másodosztályban 46 mérkőzést játszanak egyetlen szezonban, és akkor a különféle kupasorozatokról még nem is beszéltünk. A Championship mai napig híres kegyetlen ritmusáról, mind a meccseken belüli tempót, mind a két mérkőzés közt eltelt rövid regenerációs időt tekintve. Ám egy dolog erről hallani, és egy másik megtapasztalni. A magyar labdarúgó-válogatott keretébe ismét behívott Tóth Balázzsal csak sokadik nekifutásra sikerült megfelelő időpontot találni a meccsek és edzések sűrűjében. A Blackburn Rovers légiósa épp költözés közben állt meg egy kávéra, hogy új otthonától egysaroknyira exkluzív interjút adjon az Indexnek, majd aztán kis híján elkéssen a délutáni tréningjéről…
„Augusztus legvégén írtam alá, két nappal később már keretben voltam. Meg kell hagyni, elképesztő hangulata volt a Burnley elleni idegenbeli mérkőzésünknek” – idézte fel a 27 esztendős kapus, aki egyelőre azon van, hogy a lehető legjobban beilleszkedjen. A lakás után végre saját autója is legyen odakinn, illetve az edzéseken és azokon túl is felvegye a ritmust. Mint mondja, azt nagyon hamar megtapasztalta, hogy odakinn kapusként már a tréningeken is olyan ütközéseket kell felvállalnia, ami az NB I-re nem volt jellemző.
„Négy meccsen ültem a kispadon (az interjú óta eltelt egy hétben még két bajnoki lement a Championshipből – a szerkesztő megjegyzése) úgy, hogy jó, ha ennek a duplája megvolt közös edzésben a csapattal. Nem érzek magamon nyomást, persze jó lenne mihamarabb bemutatkozni, de egyelőre időt kell adjak magamnak – mondta tudatosan. – Emlékszem, amikor először szóba került, hogy a Blackburn szeretne megszerezni magának, nem is nagyon vettem komolyan a dolgot. Már az átigazolási időszak kezdetén volt néhány megkeresés különböző kluboktól, de aztán egyikből sem lett semmi. Épp edzésre mentem Fehérváron, amikor hívott a menedzserem, hogy ez most tényleg komoly, ki akarnak vásárolni a szerződésemből, és ha sikerül a két klubnak megállapodnia, gyorsnak kell lennünk.”
Az alku egy nappal később megszületett, ő pedig az angol piaczárás előtt egyetlen nappal, este nyolckor felszállt a Blackburn felé tartó gépre. Másnap átesett az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon, szombaton pedig már ott is volt az előző idényben még a világ legjobb bajnokságaként emlegetett Premier League-ben szereplő Burnley elleni bajnokin.
„Pályafutásom elején gondolni sem mertem, hogy egyszer Angliában futballozhatok majd” – tette hozzá. Nemhogy a légióséletben, egyidőben abban sem volt biztos, hogy NB I-es futballista válik majd belőle. Már 23 esztendős volt, amikor a Puskás Akadémiánál eljött számára a nagy esély: az akkor még válogatott kerettag Hegedűs Lajos sérülése miatt 2020. március 14-én esett át a tűzkeresztségen. A Mezőkövesd otthonában kapott gól nélkül hozta le a neki jutó bő 50 percet.
Milyen az élet, ez volt az utolsó forduló az élvonalban, mielőtt a koronavírus-járvány terjedése miatt fel kellett volna függeszteni a bajnokságot. Két hónap kényszerpihenő következett minden profi labdarúgónak, Tóth pedig azt sem tudta, mikor és hogyan – egyáltalán a felcsúti csapat kapujában vele folytatódik-e majd a szezon. A történet jól alakult, noha Hegedűs a kényszerszünetben felépült, a május 31-én lejátszott, Ferencváros elleni rangadón ismét a Kazincbarcikán született kapussal kezdődött a PAFC összeállítása. Innentől 2021 őszéig nem is volt megállás.
„Mondhatni, hogy későn kaptam meg a lehetőséget, de hála istennek utána gyorsan tudtam fölfelé lépkedni.”
A teljesítményére Marco Rossi szövetségi kapitány is felfigyelt, a 2021 nyarán – a részben Budapesten – rendezett Európa-bajnokságra készülő válogatottba is meghívta, igaz, a végső keretszűkítésnél kimaradt, a tornára Gulácsi Péter, Dibusz Dénes és Bogdán Ádám trióját nevezte kapusposzton a szakember. Ez nemhogy megtörte volna, pluszmotivációt is jelentett a mindössze 500 fős községből, Zubogyból jött hálóőrnek.
„Kisebb szenzációnak élték meg, hogy valaki a településről az NB I-ig, majd a válogatottság kapujáig jutott. A szüleim és a testvéremék még most is ott laknak, így elég gyakran járok haza. Azt, hogy Angliába igazoltam, egyenesen elhinni sem akarták. Remélem, hogy tudok még nagyobb meglepetést is okozni a szülőfalumnak azzal, hogy a jelenleginél is magasabb szintre jutok. Nagyon jólesik az a szeretet, amivel otthon fogadnak, de törekszem arra, hogy ugyanolyan legyek, mint mikor még a Csákvárban védtem kölcsönben. Ugyanúgy találkozom a barátaimmal, ha úgy alakul, megiszunk egy sört a kocsmában – egy korsónak még regeneráló hatása is van, így időnként belefér –, és aztán beszélgetünk a hétvégi meccsekről.”
„A kezdetek kezdetén a Zubogyban volt egy olyan torna, amelyen egy meccsen tizenegyből tizenegy gólt én lőttem mezőnyben. A szüleimet nem sokkal utána kereste meg a Kazincbarcika, hogy sokat látnak bennem, és szeretnék, hogy náluk nevelkedjek tovább. Még akkor is mezőnyben játszottam, amikor odakerültem. Aztán volt egy edzésünk, hiányzott a kapus, én pedig azonnal beálltam. Gondolkodás nélkül vetődtem a salakon mindenfelé, rövidnadrágban és rövid ujjúban. Amikor hazamentem, úgy néztem ki, édesanyám azt hitte, valami baleset ért. Az edzőmnek viszont nagyon tetszett, amit látott, és egyből kijelentette: minden megvan bennem, hogy jó kapus legyek.”
Tóth édesapja és nagybátyja is kapus volt. Mindketten Kazincbarcikán játszottak, még véletlenül sem szerették volna, hogy a fiú kövesse a családi hagyományt, és a gólvonalon kössön ki.
„Eleinte próbált lebeszélni. Mindent mondott, hogy az ellenfelek majd fejbe fognak rúgni, eltörik az ujjaimat, de aztán látva, mennyire elhivatott vagyok, ráállt a dologra. Sajnos az NB II-nél többre nem vitte, ám így is elképesztő technikai dolgokat tudott megtanítani” – idézte fel hálával az édesapjával közös otthoni tréningeket.
Az apuka rövid időn belül túltette magát azon, hogy fia is a kapuban kötött ki. Ha már így alakult, odahaza igyekezett neki minél több fogást megtanítani. Például arra, amely a két Schmeichelre, a Manchester United legendájának számító Peterre és fiára, a Leicester Cityvel angol bajnokságot nyert Kasperre jellemző, és sok helyütt csak dán elkapásként emlegetik. A mozdulattal Tóth néhány héttel ezelőtt lenyűgözte az újdonsült edzőit is.
2010-ben igazolt a Puskás Akadémiához, ahol aztán váratlanul még egyszer visszakerült a mezőnybe. A Nike-kupa 2012-es kontinentális döntőjében a sérülések és betegségek miatt a második félidőben csereként a védelembe kellett beszállnia. Bár, mint meséli, akkor már kevésbé érezte komfortosnak a mezőnyjátékot.
„Ott már nem olyan volt a mozgás, éreztem, hogy tüdővel sem úgy bírom a futást” – tette hozzá elmosolyodva.
Az eltökéltsége tizenhárom éves korában jött még jól. Felcsúton néhány teszt és vizsgálat után ugyanis azt jósolták neki, 180-183 centiméternél magasabbra nem fog nőni, így pedig lehet, hogy mégsem a kapu a legideálisabb terep neki. Túl alacsony lesz a poszthoz, menjen inkább atletizálni, gátfutóként például nagy sikereket jövendöltek neki. Ezen a ponton azonban már nem tágított, mivel édesapja és édesanyja sem alacsony, bizton hitték, hogy nem fog megállni 180 centi körül a növésben. Így is lett, végül 191,5 centiméterig nyúlt.
Mint mondta, kifejezetten szerencsésnek érzi magát, mert akadémistaként rengeteg jó szakemberrel dolgozhatott együtt: Fóris Róberttől kezdve Varga Antalon keresztül a Leccénél még ma is legendaként emlegetett Vincze Istvánig. Kapusedzői közül az alapokat biztosító Mitring István mellett Balajcza Szabolcsot emelte ki, aki nélkül szerinte nehezebben ugrotta volna meg az NB II és az NB I közti szintkülönbséget. „Rengeteg hibámra hívta fel a figyelmemet, aprólékos munkával sokat javítottunk a hatékonyságomon” – mesélte. Az Elbert Andrással végzett székesfehérvári munka aztán tökéletesen koronázta meg az addig befektetett energiákat.
Felnőttpályafutása alatt idehaza két vezetőedzővel dolgozott: Hornyák Zsolttal Felcsúton és Bartosz Grzelakkal a Fehérvárnál.
„Edzőben, főleg felnőttszinten nagyon ritka, hogy valaki ennyire emberi, és mégis meg tudja tartani azt a távolságot a játékosokkal, ami a fegyelem fenntartásához kell – mesélte utóbbiról, hozzátéve, hogy a svéd szakember közösségépítő képessége és szakmai felkészültsége nélkül szinte elképzelhetetlen lett volna, hogy előző klubjával a dobogóért harcoljon a 2023–2024-es idényben. – Öröm volt vele dolgozni. Ahogyan Hornyák Zsolttal is, még ha az utolsó időszakom nem is volt felhőtlen vele. Ő szavazott nekem először bizalmat az élvonalban, és végül Blackburnig vezetett az út, amin elindított.”
Tóth szűkszavúan beszélt arról, mi is történt közte és edzője között az utolsó időszakban Felcsúton, ám emlékezetes: a tréner 2023 márciusában, a Honvéd elleni bajnoki vereség után éles kritikát fogalmazott meg kapusa meccsteljesítményéről. Az idényből hátramaradt tizenegy meccsen már csak egyszer vetette be őt. A labdarúgó a következő szezont is a kispadon kezdte, a Fehérvár két forduló elteltével vette kölcsön. A piros-kékeknél új lendületet kapott a pályafutása – egyéni és csapatszinten is remek hónapok következtek, bár az utolsó forduló 0–0-s döntetlenje miatt végül a harmadik helyről lemaradtak.
„Nehéz volt túltenni magamat azon, hogy a Vidivel nem lett meg a dobogó. Az előzetes várakozásokra ugyan rácáfoltunk a negyedik helyünkkel, de különleges lett volna egy újabb érmet szerezni. Felcsútról már volt egy ezüst és egy bronz is. Főleg, hogy épp a Puskás Akadémiával harcoltunk a bronzért, méghozzá úgy, hogy a PAFC első volt, a Fehérvár pedig utolsó, amikor átigazoltam. Nem tagadom, volt bennem egy kis dac, extra bizonyítási vágy ebben a versenyfutásban.”
Tóth nem tartja magát klasszikus kapustermészetnek, nincsenek „őrült húzásai” a pályán kívül. Mint felidézte, kapcsolatuk elején a barátnője rá is csodálkozott, hogy mérkőzés közben mekkora hangja van, és mennyire erélyesen viselkedik, amikor a védelmet próbálja irányítani. „Az igazságtalanságot viselem nehezen, amikor ilyesmit tapasztalok, akkor azért gombóc tud nőni a torkomba. De egyébként szerintem nem lehet összeveszni velem a pályán és a magánéletben sem.”
A dac mindenesetre ritka jó teljesítményt hozott ki belőle: a Nemzeti Sporttól kapott osztályzatai átlagával a szezon legjobb NB I-es kapusának bizonyult, megelőzve Szappanos Pétert és Dibuszt is.
„A legfőbb erénye annak a Fehérvárnak az volt, hogy valóban igazi csapatként működött. A vezetők nagyon-nagyon jól alakították ki a keretet, több magyart is igazoltak, olyan személyiségeket, akik meghatározóak a csapatszellem szempontjából. Ebből fakadóan családias volt a környezet az öltözőben, imádtunk bejárni mindennap. Ott tényleg arról szóltak a mérkőzések, hogy egymásért harcoltunk, egyénieskedés nélkül, nem voltak olyan egók az öltözőben, akik egyedül akartak volna meccset nyerni. Nyilván voltak nagyon jó játékosaink, de nem minden poszton kiemelkedők, nem úgy, mint például a Ferencvárosnál. Mégis meglepetéseket okoztunk, beérett Grzelak munkája. Olyan futballistákat kapott a kezéhez, akik szerettek dolgozni, nyitottak voltak az újdonságokra, és ez így összegyúrva eredményezte azt, hogy ott voltunk végig a dobogó környékén.”
Az Eb előtt ismét „tűzközelben” találta magát a válogatottnál, de a végső keretből ezúttal is kimaradt. Rossi a vésztartalékok között számított rá. A németországi tornát követően azonban harmadik számú hálóőrként már ott volt a csapattal a Nemzetek Ligája új kiírásának első két meccsén: a düsseldorfi 5–0-s vereséget, majd az azt követő, Bosznia-Hercegovina elleni 0–0-t is a kispadról követte végig.
„Tudom, hogy külső szemlélőként sokszor furcsa a harmadik számú kapus szerepe, sokan azt gondolják, bárki ülhetne ott, hiszen úgysem kap lehetőséget. Játékosként azonban ez is egy esély a bizonyításra: a pályafutásomban már sokszor igazolódott, ha az ember keményen edz és tréningről tréningre bizonyít, az nem marad észrevétlen. A tapasztalat mindig hasznos: a válogatott összetartásokon szerzettekre ez különösen igaz. Óriási élmény együtt dolgozni Gulácsi Péterrel és Dibusz Dénessel. Sok jó kapusunk van odahaza, de ők ketten a nemzetközi rutinjuknak is köszönhetően kiemelkednek a mezőnyből. Teljesen megérdemelten voltak a válogatott első számú kapusai az elmúlt években. Harmadik számúként talán nem olyan nagy a nyomás az edzőtáborba érkezve. Viszont az edzéseken százszázalékosan oda kell tennem magam, kiadva a maximumot, hogy meg tudjam győzni a szakmai stábot, hogy legközelebb is számíthatnak rám.”
„Nem ijednék meg a lehetőségtől, ha ma-holnap be kellene állnom a válogatott kapujába, de egyáltalán nem derogál a háttérben dolgozni, hogy aztán minél jobb teljesítményt tudjanak nyújtani a mérkőzéseken. Tudom, hogy ahhoz, hogy a nemzeti csapatban eljöjjön az én időm, előbb a Roversben kell rendszeresen védjek. Hogy őszinte legyek, most nem is számítok a mester behívójára.”
Épp az interjú másnapján hirdetett keretet Rossi a Hollandia elleni hazai és a Bosznia elleni idegenbeli mérkőzésre, Tóthot pedig kellemes csalódásként érhette, hogy a neve ott volt a listán. A beszélgetésünk közben sokat emlegetett és sokat is dicsért Gulácsiéval ellentétben, aki saját kérésére maradt ki.
„Minden összetartáson figyelem őket, elemzem a mozdulataikat, mit lehetne eltanulni. Petivel különösen sokat szoktunk beszélgetni, nagyon jó személyiség, és van egy olyan mentori oldala, ami szerintem később akár remek edzővé is tenné. Nagyon jól bánik a fiatalokkal, és rendkívül önzetlen, segítőkész ember. Volt, hogy kértem és kaptam is tőle tippeket, például ők milyen gyakorlatokkal készülnek Lipcsében, mi az, amit érdemes lenne Fehérváron Elbert Andrással beemelnünk az edzésmunkába vagy a regenerációs folyamatokba.”
Dibuszról hasonlóan jó véleménnyel van, a találkozónk előtt rendezték a Ferencváros és a Puskás Akadémia NB I-es rangadóját. Mivel saját meccsével nem ütközött, nézte a mérkőzést – a korábbi csapatait igyekszik követni Angliából is –, válogatottbeli kapustársa teljesítményét pedig „nagyon-nagyon jónak” értékelte. Bár egyelőre nincs sok szabadideje, azt a keveset is labdarúgással kapcsolatos dolgokra szánja. Kikapcsolódásként fifázik, a konzolon viszont leggyakrabban csatárként vezeti le megmaradt energiáit, vagy az Ultimate Team módban építi saját csapatát.
„Egyébként is, a meccsek után nem szoktam tudni aludni, és akkor van, hogy hajnalig játszom. A barátnőm ezt nem szereti, de tudja, hogy ez kapcsol ki a legjobban, és így elnézi nekem.”
Mint felidézte, Düsseldorf után borzalmasan nehéznek érződött a válogatott öltözőjének levegője. Az általában kifejezetten jó hangulatú telki edzőtáborban napokig borús, semmibe révedő tekintetekkel találkozott. Kellett vagy két nap, mire a harci szellem elűzte ezt a hangulatot.
„Tudtuk, hogy azt a meccset nagyon elszúrtuk, viszont az jó volt, hogy utána egyből jött a bosnyákok elleni találkozó. Azt megbeszéltük, hogy ami Németországban történt, azt gyorsan el kell felejteni, és bármi áron, bárhogyan, de nyerni kell a Puskás Arénában. Sajnos az sem jött össze, viszont ott a játék már sokkal jobb volt. Ha a szívünkre tesszük a kezünket, oké, hogy a dac ott dolgozott bennünk, de jobbak a bosnyákok annál, mint hogy nekünk olyan simán le kéne győzni őket, függetlenül attól, milyen állapotban vagyunk. Jó, hogy a világranglistás helyük alapján jóval mögöttünk vannak, de ott is akad néhány jegyzett futballista. Azt gondolom, csapatként jobbak vagyunk, de ha a játékosok egyéni képességeit nézzük, akkor nekik talán erősebb a keretük. Jobban játszottunk náluk, és ha a kapusuk nem fog ki szenzációs estét, nyerhettünk is volna.”
A nyáron szintén Manchesterbe költöző, az innen kevesebb mint 35 percnyi autóútra lévő Bolton Wanderershez szerződő Schön Szabolccsal, a válogatott edzőtáborában pedig Szoboszlai Dominikkel is sokat beszélgetett arról, milyen kihívásokkal kell majd szembenéznie légiósként. Ami a hétköznapi életet illeti, most, hogy a lakása megvan – előtte a Blackburn edzőközpontjától néhány száz méterre biztosítottak neki szállást –, a következő nagy feladat a Nagy-Britanniában külföldiként híresen borsos áron és bonyolultan elintézhető kötelező biztosítás megkötése és minden egyéb, a saját autóhoz kötődő bürokratikus akadály leküzdése lesz.
„A bal oldali közlekedés nem jelent problémát, nyáron pont Cipruson nyaraltunk, ahol szintén így kellett vezetnem. Akkor még nem tudtam, de lényegében már ezzel is az angliai életre készültünk.” Megjegyezte, noha a kiköltözés előtt úgy gondolta, jó az angoltudása, az elmúlt hetek tapasztalata alapján egy tanár felfogadását is fontolgatja, hogy minél hamarabb beilleszkedjen, ugyanis a helyi dialektus néha kifog rajta.
A Blackburn edzőközpontjában kis szerencsével magyar szót már hallhatott volna, bár a klub a hivatalos bemutatóvideójában úgy fogalmazott, ő az együttes első magyar légiósa, a Rovers akadémiáján akad egy másik honfitársunk is.
„Ráadásul volt is közös edzésünk az első keretnél, csak épp beszélgetni nem volt közben lehetőségünk. Vetésforgóban végezzük a gyakorlatokat, a kapusok ráadásul eleve a tréning nagy részében külön mozognak a mezőnyjátékosoktól, ezért csak utólag tudtam meg, hogy ő volt a velünk edző ifisták egyike” – mondta az utánpótlás-válogatott Farkas Patrikra utalva, aki, igaz, csak üzenetben, de elsők között köszöntötte a Premier League 30 évvel ezelőtti bajnokánál.
„Felajánlotta egyből, hogy segít, ha bármire szükségem lenne, szívesen megosztja velem az itteni tapasztalatait. Sajnos még nem sikerült összehozni a találkozót, mert rohanás volt az eddigi ittlétem, de biztosan sor kerül rá hamarosan. Az eddigiek alapján jó srácnak tűnik. Bízom abban, hogy rövidesen meccsen is szerepelhetünk majd együtt.”
Az új otthont már a barátnőjével együtt rendezik be, orvos párja egyelőre nem tervezi felszámolni az itthoni életét, így kétlaki létre igyekeznek berendezkedni közösen.
„Nyilván én nem tudok bármikor hazautazni, így sajnos neki kell majd többnyire ingázni, ez biztosan kihívás lesz, de már van tervünk erre is” – tekintett előre, hozzátéve, hogy nem tud elég hálás lenni a barátnőjétől kapott támogatásért. Sziklaszilárdan hiszik, hogy a Blackburn Rovers kínálta esély megéri az áldozatot, még akkor is, ha Angliában egy percig sem hitegették azzal, hogy a kedvéért Aynsley Pearst, a csapat jelenlegi egyesét majd verseny nélkül kiteszik a kezdőből.
„Amikor leültünk egyeztetni az ajánlatról, nem mondtak semmit arról, hogy mikor kapok majd lehetőséget, csak azt mondták, biztos, hogy fogok esélyt kapni. Ami engem illet, tudom, hogy most az a legfontosabb, hogy minden edzésen a maximumot nyújtsam, és meg tudjam mutatni magamat. Azt, hogy miért igazoltak le, hogy miért fizettek ki értem ennyi pénzt. Tudom, hogy eljön az idő, amikor ők is úgy látják, én is úgy érzem, hogy segíthetek a csapatnak.”
Elárulta, bár hízelgő számára, hogy egymillió eurónál is több pénzt ért a Blackburnnek a játékjoga, de ez a tény különösebben nem foglalkoztatja. Sem célként, sem nyomásként nem gondolt rá soha.
„Hallottam olyat, aki legyintett, hogy ez csak a Championship, nem a Premier League, mire ez a lelkesedés. Én viszont úgy éltem meg, hogy ez mégis csak Anglia! Már az első mérkőzésemen olyat tapasztaltam, amit focimeccsen a válogatottat leszámítva soha. Egyedi hangulat volt, azóta ott voltam már másik három meccsen, és csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, olyan szenzációs buzdítás volt azokon is. Az ember egyből átérzi, hogy tényleg a foci őshazájában van. Úgyhogy szerintem nagyon jó helyre kerültem: itt minden a játékról és arról szól, hogyan lehetsz edzésről edzésre még jobb. Nem szeretném hasonlítgatni semmihez, de a saját bőrömön érzem, már az edzések alapján és aztán a pálya szélén is, hogy hétről hétre a Championshipben futballozni mekkora kihívás.”
S hogy hol látja magát öt év múlva?
„Nem tagadom, vannak álmaim, csak ezekről nem szívesen beszélek, mert aztán mindenki azt mondja: ez a gyerek bolond. Kinevetik a dolgot, hogy úgysem lesz belőle semmi. Ezért inkább a rövidebb távú célokról szeretek beszélni, azokra szeretek koncentrálni. Most a legfontosabb, hogy bekerüljek a Blackburn kezdőcsapatába, és aztán ott is ragadjak. Utána jöhet a többi. Először arra van szükségem, hogy bebizonyítsam, meg tudom ugrani ezt a szintet is.”
3. forduló (október 11.)
4. forduló (október 14.)
5. forduló (november 16.)
6. forduló (november 19.)
(Borítókép: Tóth Balázs a válogatott melegítőjében. Fotó: Jonathan Moscrop / Getty Images Hungary)