Végéhez közeledik a klubidény a labdarúgásban, a magyar válogatott pedig megkezdte felkészülését a 2024-es Európa-bajnokságra. Marco Rossi 26+5 fős keretet hirdetett a németországi viadal előtt, mi pedig ezúttal az egész szezon teljesítményeit vizsgáltuk meg.
Akadnak posztok, ahol irigylésre méltó helyzetben van az olasz szakember, és olyanok is, ahol azért stabilabb teljesítményekben reménykedhet, de a szövetségi kapitányok élete már csak ilyen: ritkán klappol minden, de peches időszakban is mindig akad bizakodásra okot adó pont.
Az Gulácsi Péter felépülése óta biztosra vehető volt, hogy Dibusz Dénessel együtt ők ketten fixen készülhetnek majd az Európa-bajnokságra. Gulácsi kapuba kerülése Willi Orbánnal közösen visszatérve új lendületet adott a lipcsei csapatnak (addig 10 győzelem, 3 döntetlen és 7 vereség, vele 9 győzelem, 5 döntetlen és 0 vereség), de az őt a nemzeti együttesben helyettesítő Dibusz egész idénybeli formájára sem lehetett panasz, úgy a bajnok Ferencvárosban, mint a vereség nélkül Eb-re kvalifikáló válogatottban.
A harmadik helyért viszont volt csata, és a tartalékok közé nevezett Tóth Balázst legyőzve végül Szappanos Péter lett itt a befutó. Aki néhány nappal később konkrétan kivédte a ferencvárosi játékosok szemét a kupadöntőben (még Varga Barnabás büntetőjét is hárította!), első Magyar Kupa-sikeréhez segítve ezzel a meccs jó részében (a 38. és 76. perc között) emberhátrányban játszó paksiakat.
Kapusok | |||||||
Játékos | Kor | Klub | m. | j. | k. g. | n. | Piaci érték |
Gulácsi Péter | 34 | RB Leipzig (német) | 45 | 18 | 15 | 5 | 3 000 000 |
Dibusz Dénes | 33 | Ferencváros | 55 | 44 | 39 | 17 | 2 500 000 |
Szappanos Péter | 33 | Paks | 39 | 32 | 38 | 10 | 500 000 |
Tóth Balázs | 26 | Fehérvár* | 34 | 31 | 33 | 13 | 700 000 |
A kapusok neve után sorrendben: kor, klub, a lejátszott meccsek, mennyin játszott, hány gólt kapott, hányszor nullázott, piaci érték | |||||||
*Kölcsönben a Puskás Akadémiától |
Willi Orbánt fentebb már említettük, ő a térdszalag-szakadása után felépülve február közepétől kezdve minden mérkőzést végigjátszott, nagy szükség is lesz a rutinjára.
A kérdés a másik két kezdő poszt, Szalai Attilának pocsék volt a klubidénye, a Hoffenheimben és a Freiburgban összesen kapott nyolc mérkőzést, és azokon sem a jó játékával tűnt ki sajnos (értéke 10 millió euróról vissza is esett 4 millióra időközben). Viszont a válogatottban Rossi egyik bizalmi emberének számít, és jól is teljesített a márciusi felkészülési találkozókon. Kérdés, ekkora meccshiánnyal mire lehet képes a legalább három kőkemény Eb-meccsen...
Hozzá hasonlóan ugyancsak stabil alapembernek számít Lang Ádám, aki a 2021. szeptember 5-i, Albánia elleni vb-selejtezővel kezdve sorozatban mind a 28 mérkőzésen pályára lépett. A klubcsapatában hullámzó volt az idénye, a januári edzőváltásig jegelték, azt követően alapemberként rengeteg lehetőséghez jutott, majd a válogatottszünet előtt kissé háttérbe szorult. Az elmúlt hetekben sérülés miatt nem volt bevethető, de Rossi a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, hogy ő is edzésre alkalmas állapotban van, ami jó esélyt jelenthet neki a kezdőcsapatba kerülésre.
Viszont ide pályázik még a márciusban a nemzeti együttesben bemutatkozó Dárdai Márton is, aki a klubidény hajrájában már egyértelműen ismét ezen a poszton játszott, mígnem a záráson azért újra védekező középpályásként jutott szóhoz. Neki a sérülések ellenére is több mint 2500 játékperc jött össze a német másodosztályú Herthánál, viszont az összeszokottság kérdése nála a leginkább hangsúlyos a hátsó alakzatból, ahová egyébiránt még Balogh Botond is pályázik.
A Parma védője nagyon jó november–februári időszak végén kapott piros lapot, utána viszont kiszorult a kezdőből, az elmúlt két hónapban két meccsen 19 percet töltött pályán, és ezen is összejött egy kiállítás, vagyis a forma itt sem a legjobb.
Védők | |||||||
Játékos | Kor | Klub | m. | j. | g/gp | jp. | Piaci érték |
Willi Orbán | 31 | RB Leipzig (német) | 45 | 22 | 1/0 | 1853 | 10 000 000 |
Szalai Attila | 26 | Freiburg (német)* | 40 | 8 | 0/0 | 434 | 4 000 000 |
Dárdai Márton | 22 | Hertha BSC (német, 2.) | 38 | 33 | 0/2 | 2565 | 2 500 000 |
Balogh Botond | 21 | Parma (olasz, 2.) | 41 | 17 | 0/0 | 1352 | 1 800 000 |
Lang Ádám | 31 | Omonia (ciprusi) | 46 | 21 | 1/1 | 1593 | 450 000 |
Mocsi Attila | 23 | Rizesport (török) | 44 | 36 | 2/0 | 2662 | 1 800 000 |
A játékosok neve mögött sorrendben: kor, klub, a lejátszott meccsek, mennyi játszott, gól/gólpassz, játékpercek | |||||||
*Kölcsönben a Hoffenheimtől |
Itt térünk ki a válogatott keretébe végül egyaránt bekerülő Fiola Attilára, aki újabb sérüléséből lábadozik jelenleg is, valamint a Fradinál sokáig mellőzött Botka Endrére, mert ők egy sorral hátrébb is képesek lehetnek beugrani szükség esetén. Ez a fajta sokoldalúság pedig előnyt jelentett az olyan egyposztos játékosokkal szemben, mint például Mocsi Attila.
Kerkez Milos első PL-idényében bőven helytállt a Bournemouthban, a 20 éves bal oldali mindenes 33 tétmérkőzésen lépett pályára, és számos topcsapattal hozták szóba mindeközben.
„Helyére” Nagy Zsolt pályázik még, aki a Puskás Akadémiában általában egy sorral feljebb szerepel, és az első hat forduló sérülés miatti kihagyása ellenére is 16 kanadai pontot (11 gól, 5 gólpassz) termelt.
A jobb szélen még nagyobb a harc, a francia élvonalban rendre pályára lépő Loic Nego, valamint a svájci első osztályból érkezett Bolla Bendegúz között. Utóbbi még nem csatlakozott a kerethez, mivel az őt az idényre kölcsönvevő Servette vasárnap délután a Svájci Kupa fináléjában érdekelt az FC Lugano ellen. Utóbbinak volt egy rendkívül erős időszaka december 9. és február 18. között, amikor nyolc egymást követő bajnokin hat kanadai pontot (4+2) szerzett, de sokszor csak percek jutottak neki a pályán ezt követően is.
Szárnyvédők/szélső középpályások | |||||||
Játékos | Kor | Klub | m. | j. | g/gp | jp. | Piaci érték |
Kerkez Milos | 20 | Bournemouth (angol) | 44 | 33 | 0/1 | 2347 | 20 000 000 |
Bolla Bendegúz | 24 | Servette (svájci)* | 49 | 44 | 5/5 | 2431 | 2 100 000 |
Loic Nego | 33 | Le Havre (francia) | 37 | 31 | 0/5 | 1750 | 1 000 000 |
Nagy Zsolt | 31 | Puskás Akadémia | 35 | 27 | 11/5 | 2184 | 1 000 000 |
Botka Endre | 29 | Ferencváros | 55 | 30 | 1/1 | 1764 | 1 000 000 |
Fiola Attila | 34 | Fehérvár | 34 | 13 | 0/0 | 877 | 400 000 |
A játékosok neve mögött sorrendben: kor, klub, a lejátszott meccsek, mennyi játszott, gól/gólpassz, játékpercek | |||||||
*A Wolverhamptontól kölcsönben |
Itt a legfontosabb egyértelműen az volt, hogy a 2022. november 4. és 2023. november 20. közötti időszakban 352 napot kihagyó Schäfer András végre ismét egészséges legyen, ez pedig szerencsére összejött, és az idény végére 20 tétmeccset szorgoskodott a neve mellé.
Rossi másik kulcsembere a középpálya tengelyében Nagy Ádám, aki a Pisában augusztustól január végéig nem egészen 500 percet kapott, miközben gyakorlatilag ugyanannyit játszott a hat válogatottmeccsén is ebben az időszakban. A Speziánál viszont már vastagon gyűjtötte a perceket, így ezen a poszton örülhet a kapitány.
Már csak azért is, mert az időközben már 20-szoros válogatott Callum Stylesnak sem jelentett problémát a téli klubváltás. Nála nem is annyira a játékhiány volt a gond, hiszen sokat szerepelt a Barnsley-ban, viszont ez csak az angol harmadosztályt jelentette, így januárban egy ligával feljebb ment kölcsönbe, és a Sunderlandnél is megállta a helyét – leginkább bal oldali középpályásként és védőként, de szerepelt a tengelyben is.
Kleinheisler László a Panathinaikosznál került partvonalon kívül, ő Nagy Ádámhoz hasonlóan a több játéklehetőség miatt váltott, a Hajduk Splitnél azért nagyságrendileg jobb lett a helyzete, még ha nem is nevezhető ideálisnak. Vécsei Bálintnak már kicsit későn jött a paksi szerepvállalása, ő az év végétől április közepéig volt klub nélküli, de az elmúlt időszak játéka alapján legalább a tartalékok közé még odafért. Bár bő egy éve még a kezdő sem tűnt számára elérhetetlennek. Ha már a percek, Kata Mihály áll ebből a szempontból a legjobban, az MTK csapatkapitánya kis túlzással végigjátszotta az együttes idényét. Nőtt is szépen az értéke, már egymillió euróra taksálják.
Belső középpályások | |||||||
Játékos | Kor | Klub | m. | j. | g/gp | jp. | Piaci érték |
Schäfer András | 25 | Union Berlin (német) | 42 | 20 | 1/2 | 1219 | 5 000 000 |
Callum Styles | 24 | Sunderland (angol, 2.)* | 51 | 34 | 3/3 | 2406 | 2 500 000 |
Kleinheisler László | 30 | Hajduk Split (horvát)** | 41 | 19 | 1/1 | 699 | 1 500 000 |
Nagy Ádám | 28 | Spezia (olasz, 2.)*** | 39 | 28 | 0/0 | 1815 | 1 000 000 |
Kata Mihály | 22 | MTK | 37 | 33 | 1/0 | 2872 | 1 000 000 |
Vécsei Bálint | 30 | Paks | 28 | 9 | 0/0 | 391 | 750 000 |
A játékosok neve mögött sorrendben: kor, klub, a lejátszott meccsek, mennyi játszott, gól/gólpassz, játékpercek | |||||||
*Kölcsönben a Barnsley-tól | |||||||
**Kölcsönben a Panathinaikosztól | |||||||
***Kölcsönben a Pisától |
És még ezzel együtt is alig előzi meg percszámban Szoboszlai Dominikot, aki többször is sérülésekkel küszködött, az idény végére pedig leginkább perememberré vált a Liverpoolban – az utolsó hat bajnokiján 100 perc jutott neki összesen, és még durvább a kép, ha azt is hozzávesszük, hogy ebből egy fellépésen volt 63... A rendkívül erős idénykezdet után a vége tehát nem alakult fényesen, de a magyar válogatott szempontjából talán nem is annyira baj, hogy nem egy végletekig kizsigerelt csapatkapitány érkezik meg az Eb-felkészülésre, mert az idény eleji terhelés tényleg brutális volt.
Sallai Roland az Európa-liga-menetelés során szépen termelte a gólokat, az idényben nyolcig jutott a Freiburgban négy gólpassz mellett, Gazdag Dániel pedig a tengerentúlon remekel, a naptári évben lejátszott 19 mérkőzésén 9+2 a mérlege.
Lisztes Krisztián jó évkezdése után a sérülések és betegségek miatt kevesebb lehetőséget kapott, a kupadöntőben pedig alig 19 perc után lecserélték. Így belga élvonalért vívott párharc utolsó lépcsőjében elbotló Lommelt 18 kanadai ponttal (13+5) segítő Vancsa Zalánhoz hasonlóan a tartalékok közé került csak be.
Támadó középpályások/szélsők | |||||||
Játékos | Kor | Klub | m. | j. | g/gp | jp. | Piaci érték |
Szoboszlai Dominik | 23 | Liverpool (angol) | 58 | 45 | 7/4 | 2704 | 75 000 000 |
Sallai Roland | 27 | Freiburg (német) | 46 | 37 | 8/4 | 2549 | 15 000 000 |
Gazdag Dániel | 28 | Philadelphia (amerikai) | 19 | 18 | 9/2 | 1550 | 8 000 000 |
Horváth Krisztofer | 22 | Kecskemét* | 37 | 36 | 12/9 | 2884 | 1 200 000 |
Csoboth Kevin | 23 | Újpest | 36 | 35 | 7/5 | 2341 | 1 000 000 |
Lisztes Krisztián | 18 | Ferencváros | 55 | 34 | 10/6 | 1491 | 3 000 000 |
Vancsa Zalán | 19 | Lommel (belga, 2.) | 37 | 36 | 13/5 | 3127 | 900 000 |
A játékosok neve mögött sorrendben: kor, klub, a lejátszott meccsek, mennyi játszott, gól/gólpassz, játékpercek | |||||||
*Kölcsönben a Torinótól |
Ha csak az idény számait nézzük, meg kell emelnünk a kalapunkat Varga Barnabás előtt, aki a Paks gólkirályaként érkezve nemhogy nem lógott ki lefelé a nemzetközi porondon érdekelt Ferencvárosból, hanem rögvest a legjobb játékosává vált. A 40 tétmeccsen termelt 41 kanadai pont (29+12) önmagáért beszél, minden sorozatot figyelembe véve átlagosan 92 perceként talált be, vagyis kis túlzással meccsenként várható tőle egy gól.
Azért azt jegyezzük meg, hogy miután az első hónapokban elképesztő terhelést kapott, két hónapra kidőlt sérülés miatt, majd ebből remekül tért vissza, de lendülete épp az utolsó hetekre kezdett kissé visszaesni, és a kupában a Nyíregyháza és a Paks elleni meccsen is büntetőt rontott. No, de amikor a visszaesésnek azt kell nevezni, hogy három meccsenként csak két kanadai pontja van egy játékosnak, akkor azért az bőven a kellemes kategória...
Ádám Martin dél-koreai csapata számára az Eb idejére sem áll le a futball, bár a nemzetközi meccsek miatt szombattól két hétre szünetel a bajnokság.
Csatárok | |||||||
Játékos | Kor | Klub | m. | j. | g/gp | jp. | Piaci érték |
Varga Barnabás | 29 | Ferencváros | 55 | 40 | 29/12 | 2668 | 2 500 000 |
Ádám Martin | 29 | Ulszan (dél-koreai) | 27 | 20 | 8/1 | 977 | 1 000 000 |
A játékosok neve mögött sorrendben: kor, klub, a lejátszott meccsek, mennyi játszott, gól/gólpassz, játékpercek |
1. forduló
2. forduló
3. forduló
Válogatottfigyelő
Remek hírek Marco Rossinak, szenzációs fordulat a legnagyobb szükségben (január)
Marco Rossi örülhet, kulcsembere ismét szárnyal a pályán, összeállhat a csodatengely (február)
A magyar válogatott védelmében vannak kérdőjelek, a támadók viszont remekelnek (március)
Szoboszlai Dominik és a Liverpool is a legfontosabb időszakra fáradt el (április)
Eb-történelem
(Borítókép: Sebastian Frej / MB Media / Getty Images)