A Wizz Air W62291 számú, Budapest–Dortmund járata szombaton előreláthatólag két órás késéssel indul Budapestről. Ez rossz hír azoknak a szurkolóknak, akik szeretnének ott lenni a Svájc elleni meccsen a labdarúgó Európa-bajnokságon.
A Wizz Air a mai napon Budapestről négy, Debrecenből egy szurkolói járatot indított Kölnbe, a labdarúgó Európa-bajnokság mai mérkőzésére. A repülőgépek hajnalban, a tervezett időben elindultak, és már meg is érkeztek a célállomásra. A légitársaság ma délelőtti, menetrendszerinti, Dortmundba tartó járata a nemzetközi légi közlekedési kapacitáshiányok miatt azonban csak késve tud elindulni, így azok a meccsre tartó utasok, aki a szurkolói járat helyett erre váltottak jegyet, a menetrendhez képest késve érkeznek Dortmundba. A Wizz Air munkatársai, ahogy mindig, úgy most is mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legkisebb késéssel érjenek oda az utasok a célállomásra, és a meccsre tartók mielőbb folytatni tudják útjukat Kölnbe is, hogy személyesen szurkolhassanak a magyar csapat sikeréért. A légitársaság a dortmundi menetrendszerinti járatával kapcsolatos kellemetlenségek miatt elnézést kér
– írta közleményében a fapados légitársaság.
Befejeződött az Európa-bajnokság második játéknapja. Összeszedtük a kontinenstorna legfontosabb szombati eseményeit, íme:
Ne feledjék, holnap is három mérkőzéssel folytatódik az Európa-bajnokság, közte a favorit angol válogatott bemutatkozásával. Alább a teljes program:
Számítunk akkor is figyelmükre, jó éjszakát kívánunk!
Az első negyedórába sűrűsödtek a legizgalmasabb pillanatok az Olaszország–Albánia-csoportmérkőzésen. A címvédő olasz válogatott 2–1-es győzelemmel indította a tornát, amiről bővebben itt olvashat.
...mivel magabiztosan tartja egygólos előnyét az olasz válogatott. Az albánok támadójátéka igen halovány a második félidőben, szinte helyzet nélkül állnak a játékrészben, így inkább az a meglepő, hogy az olaszok nem növelték tovább előnyüket. A rendes játékidőből négy perc maradt hátra, és még egy kis hosszabbítás.
Örülök a győzelemnek, boldog vagyok, hogy bemutatkozhattam a tornán. Azért vagyok itt, hogy védekezésben és támadásban is segítsem a csapatot. A mai eredmény az elmúlt hónapok hatékony munkájának volt köszönhető, de már a következő mérkőzésre fókuszálunk
– mondta a történelmet író Lamine Yamal, aki az Európa-bajnokságok történetének legfiatalabb játékosává vált. A Barcelona és a spanyol válogatott csillaga 16 évesen és 338 naposan lépett pályára a kontinenstornán, és gólpasszt jegyzett csapata 3–0-s, Horvátország ellen aratott győzelme során, így értelemszerűen ebben is a legfiatalabb lett.
Roy Keane – ír futballista és később edző – elvetette Portugália esélyeit az Euro 2024 megnyerésére, és megnevezte azt a három csapatot, amely szerinte esélyes, hogy győzedelmeskedjen a kontinensviadalon – írta meg a Metro.
Anglia, Franciaország és Németország.
Ezt a három csapatot látja jelenleg a legerősebbnek a korábbi klasszis. Amikor Portugália esélyeiről kérdezték, Keane így nyilatkozott az ITV-nek:
Nem bízom bennük. Nyilvánvalóan ragyogó, tehetséges támadójátékosaik vannak. De védekezésben Franciaországot, Angliát és Németországot látom előttük
– mondta. A 41 éves portugál védőről, Pepéről, aki kilencedik nagy tornáján játszik a nemzeti csapatban, Keane így nyilatkozott: „Még mindig játszik, ez a becsületére válik, csodálatos játékos, és csodálatos karriert tudhat magáénak. De szerintem meg fog bukni” – tette hozzá.
A spanyolok esélyeire vonatkozó kérdésre Keane így válaszolt: „Tudjuk, hogy milyen kvalitásaik vannak, ez mindig aggaszt, van néhány briliáns, fiatal, tehetséges játékosuk. Azt gondoljuk, hogy Spanyolország ott lesz a mezőnyben, de szerintem alulmaradnak”.
A korábbi skót és liverpooli középpályás, Graeme Souness azonban ragaszkodik ahhoz, hogy Hollandia mellett Portugália is az Euro 2024 egyik esélyese lehet.
Anglia és Franciaország esélyesek, de visszatérve a ma esti meccsre, nem vagyok biztos benne, hogy Németország mennyire jó, mert mi [Skócia] annyira rosszak voltunk
– mondta Souness. „Szerintem a sötét ló Portugália és Hollandia lenne, róluk senki sem beszél, pedig jó eredményeket értek el. Jelenleg Németország nagyon veszélyes csapat, lendületet kaptak, otthon játszanak, remek eredményt értek el, szóval a lendület mindenképpen velük van, veszélyesek lesznek. De úgy gondolom, hogy Anglia ellenfele lehet ennek a német csapatnak” – zárta gondolatait.
Eközben az Arsenal és Anglia korábbi támadója, Ian Wright úgy véli, hogy Spanyolország, amely Horvátország, Olaszország és Albánia mellett a B csoportban szerepel, „gondot fog okozni” a tornán.
Az a csapat, amit ma Németországgal láttunk, az egy olyan csapat, amelyik megjelent, de nem állt készen rájuk, és megbüntették őket
– mondta Wright. „Ezt reméljük Angliától is, olyan játékosaink vannak, akik tudják, milyen érzés az utolsó szakaszokba jutni, szóval most már csak arról van szó, hogy éljünk a lehetőséggel, és büntessük meg a csapatokat, ha nem állnak készen” – fűzte hozzá.
„Jelenleg nagyon magabiztos vagyok Angliával kapcsolatban”
– mondta.
Anglia vasárnap este Szerbia ellen kezdi meg a C csoport küzdelmeit, míg Franciaország hétfőn este Ausztriával játszik a D csoport nyitányán.
Az olaszok kezdenek, 2–1-es előnyről, csere nélkül folytatódik a B csoport mai második párharca.
2–1-es olasz vezetéssel ért véget a találkozó első félideje, 15 perc múlva folytatódik a párharc.
Varga Barnabás az élességet hiányolta a magyar labdarúgó-válogatottból, amely a Svájc elleni 3–1-es vereséggel mutatkozott be az Európa-bajnokságon szombaton. Társa, Bolla Bendegúz véleménye szerint egy félidőnyi előnyt adtunk az ellenfélnek, ami ezen a szinten nem fér bele, míg Nagy Ádám azt reméli, hogy a magyar csapat legalább olyan jól reagál majd a nyitómeccsen elszenvedett vereségére, mint tette azt a 2021-re halasztott Eb-n, amikor a portugálok elleni 0–3 után a folytatásban a franciák ellen már tökösen játszott.
A nyilatkozatokról bővebben ide kattintva olvashatnak.
Skócia az elmúlt hét évtized legsúlyosabb vereségét szenvedte el világversenyen, amióta az 1954-es világbajnokságon 7–0-ra kikapott Uruguaytól – írta a Nemzetközi Labdarúgás-történeti és -statisztikai Szövetség (IFFHS) annak kapcsán, hogy a skót válogatott 5–1-re alulmaradt a házigazda Németországgal szemben a labdarúgó-Európa-bajnokság pénteki, müncheni nyitómérkőzésén, a magyar érdekeltségű A jelű csoportban.
Bővebben ide kattintva olvashat erről.
Gianluca Scamacca lövése pattant le egy albán védőről, a labda Nicolo Barella elé került, aki 17 méterről kapásból, a kapu jobb oldalába bombázott, az albán kapus, Strakosha mozdulni sem tudott a lövésre. A 16. percben ezzel megfordította az állást Olaszország. Remek, fordulatos mérkőzés.
Szöglet utáni beadásnál Alessandro Bastoni üresen volt, fejes góllal egyenlített a 11. percben. Nem tartott sokáig Albánia előnye, hamar reagált a címvédő.
Hihetetlen, alig kezdődött el a mérkőzés, megszerzi a vezetést Albánia! Egy teljesen ártalmatlan, bal oldali bedobást vétett el Dimarco, ellenfélnek dobta a labdát, a tizenhatoson belül Bajrami köszönte szépen, lekezelte, és kissé jobbról elemi erővel bombázott Donnarumma kapujába, 1–0!
Mindössze 22 másodperc után.
Hideg zuhany a címvédő olaszoknak. Ez volt az Európa-bajnokságok történetének leggyorsabb gólja.
Pályán az olasz és albán válogatott, elkezdődött a második játéknap utolsó mérkőzése Dortmundban. Nézzük, hogyan mutatkozik be a kontinenstornán címvédő Olaszország!
Domenico Tedesco edző együttesének a sérült Jan Verthongent és Arthur Theate-et nélkülöznie kell hétfőn, a Szlovákia elleni első csoportmeccsen. Ugyanez vonatkozik Thomas Meunierre is, aki combsérüléssel továbbra is Brüsszelben tartózkodik. Axel Witsel részvétele rendkívül kétséges.
A Bild információi szerint Theate-nek és Verthongennek a második, Románia elleni meccsen kellene visszatérnie, és ott nagy valószínűséggel a kezdőcsapatban lesznek. Tedesco valószínűleg Witselre is számíthat majd.
Meunier számára a portál információi szerint a hétvégi további vizsgálatok döntik el, hogy játszhat-e vagy sem.
Hollandia valószínűleg kénytelen lesz nélkülözni Brian Brobbey-t a Lengyelország elleni első Európa-bajnoki mérkőzésén. Az Ajax Amszterdam támadója továbbra is izomproblémákkal küzd, és a szombati wolfsburgi záróedzésen ismét csak egyénileg tudott dolgozni – írta meg a Bild.
Brobbey ezért valószínűleg nem lesz alternatíva Ronald Koeman edző számára a vasárnapi, 15 órakor kezdődő hamburgi mérkőzésen. Koemannak egyébként reményei szerint utána mind a 25 játékos a rendelkezésére áll. Az 1988-as Európa-bajnoknak már Frenkie de Jong és Teun Koopmeiners hiányával is meg kellett küzdenie.
Alig egy órán belül, 21 órakor kezdődik a második játéknap utolsó mérkőzése, az Olaszország–Albánia-találkozó a B csoportból. A címvédő olasz válogatott Dortmundban kezdi szereplését a kontinenstornán, nézzük alább, hogyan állnak fel a csapatok:
3–0-s vereséget szenvedett a horvát válogatott, annak ellenére, hogy számos lehetősége volt szépíteni, köztük tizenegyest is lőhetett, de azt sem sikerült gólra váltani. A mérkőzésről bővebben ide kattintva olvashat.
A B csoport másik összecsapását, az Olaszország–Albánia-mérkőzést is ma játsszák, 21 órakor.
Nagyon buta szabálytalanságot követtek el a spanyolok, Unai Simón saját kapuja előtt volt bizonytalan, rosszul passzolta ki a labdát, Petkovic csapott le rá, aki az üres kapuba passzolt volna, de Rodrigo az utolsó pillanatban még felrúgta. A horvátok piros lapot reklamáltak, de csak sárga lapot kapott a spanyol középpályás.
Petkovic a büntetőt kifejezetten rosszul, erőtlenül, félmagasan lőtte a kapu jobb oldalába, Unai Simón védett, viszont a kipattanót Perisic passzolta középre, majd Petkovic lőtt a kapuba. Igen ám, de a büntetőrúgás pillanatában Perisic belépett a tizenhatoson belülre, így nincs szépítő gól.
Miközben a spanyol válogatott három góllal vezet Berlinben Horvátország ellen, nem mehetünk el amellett szó nélkül, hogy 2021 után fordult elő utoljára, hogy a magyar válogatott három gólt kapjon egy mérkőzésen. Akkor, 2021 szeptemberében Anglia győzött 4–0-ra a Puskás Arénában, viszont az azóta eltelt 30 mérkőzésen maximum kétszer kapitulált Gulácsi, adott esetben Dibusz kapuja. Egészen a Svájc elleni, szombat délutáni mérkőzésig, így véget ért a 30 mérkőzés óta tartó sorozat.
...böngéssze erről készült galériánkat.
A spanyol csapat indította útjára a labdát, 3–0-ról folytatják a találkozót.
Amikor már mindenki a sípszót várta, hogy véget érjen az első játékrész, a bal szélen a 16 éves Lamine Yamal még gondolt egyet, beívelte a labdát, amelyre Dani Carvajal remek ütemben érkezett, és jobb külsővel továbbította a labdát a hálóba,
3–0!
És ezek után vége is az első félidőnek. Mondhatnánk, remekül működött a Barcelona–Real Madrid-tengely, mivel Yamal a katalánok fiatal tehetsége, Carvajal pedig a fővárosiak rutinos védője. Magabiztos spanyol vezetés egyelőre Berlinben.
Már két góllal vezetnek a spanyolok: az előbb még gólpasszt jegyző Fabián Ruiz remek, könnyed cselekkel tört be a tizenhatoson belülre, és 14 méterről, középről a bal alsó sarokba lőtt, 2–0! Horvát sokk, spanyol öröm egyelőre Berlinben!
Még 10 perc van hátra az első félidőből.
Előny Spanyolországnál. Az első valamirevaló, veszélyesebb gólhelyzetükett értékesítik a spanyolok: a 29. percben az eddig halovány, súlytalan Morata helyezkedett remekül, éppen leshelyzeten belülről ugrott ki a Fabián Ruiztól kapott indítással, jól kezelte le a labdát, betört a tizenhatoson belülre, majd higgadtan gurított a kimozduló horvát kapus mellett, 1–0!
Az Eb B csoportjában a horvátok ellen 18.00-kor játszó spanyol válogatott kezdőjében kapott helyet a Barcelona játékosa, Lamine Yamal is. A 16 éves 338 napos csatár ezzel a kontinenstornák történetének legfiatalabb játékosa lett, megelőzve az előző Eb ifjoncát, a lengyel középpályás Kacper Kozlowskit, aki akkor 17 éves és 246 napos volt.
Útjára indult a labda Berlinben, elkezdődött a B csoport első találkozója, a Spanyolország–Horvátország-rangadó az Olimpiai Stadionban. A hangulat remek, telt ház előtt léptek pályára a csapatok.
Nehéz bárhogy kommentálni a mai mérkőzést, két-három játékost tudok megnevezni, akik jól játszottak, a többiek bőven saját szintjük alatt teljesítettek, és ezt egy Európa-bajnokságon azonnal megbüntetik, megfizetjük az árát
– mondta Marco Rossi szövetségi kapitány, aki mint edző vállalta a felelősséget az általa meghozott döntésekért.
Megpróbáltuk kiabálással, mindenféle jelzésekkel orvosolni a problémákat, de ez nem sikerült az első félidőben. Sokkal jobban teljesítettünk a folytatásban, de csökkenteni kell a hibáink számát. Mert ha az ellenfeled nem hibázik, és te igen, akkor komoly hátrányban találod magad
– zárta Marco Rossi villámértékelését.
Fogalmam sincs, ha tudnám rá a választ, akkor elmondanám. Teljesen más csapat voltunk az első félidőben, mint a másodikban, de mindegy, ebből is tanulunk, nem búslakodunk, innen szép a győzelem. Nem mehetsz be úgy a meccsbe, hogy azt hiszed, ajándékba kapod a három pontot, mindenért meg kell dolgozni, mert nem lesz olyan, hogy azt mondja majd a német vagy skót válogatott, hogy nincs kedvünk játszani. Elég sok dolgunk van még hátra, de rajta vagyunk
– mondta csalódottan Szoboszlai Dominik arra a kérdésre, hogy miért mutatta ennyire más arcát a csapat az első, illetve a második játékrészben.
Szoboszlai szerint a második félidő már rendben volt, segítettek a másiknak, passzoltak ötöt egymás után, ezt kellett volna csinálni az egész mérkőzésen, és akkor nem vereség a vége.
Örülök, hogy lehetőséget kaptam, jól éreztem magam a pályán, fejben viszont nem voltunk koncentráltak, de nincs még semmi veszve. Még van két mérkőzésünk a csoportban, azokat mindenképpen meg szeretnénk nyerni. Mindig is olyan játékos voltam, aki mindent kiad magából, de ez most sajnos nem sikerült
– mondta a második félidő derekán beálló Kleinheisler László.
18.00-kor startol a B-csoport első összecsapása, a Spanyolország–Horvátország találkozó.
Nézzük, hogyan áll fel Luis de la Fuente spanyol szövetségi kapitány csapata!