Befejeződtek az A csoport küzdelmei a 17. labdarúgó-Európa-bajnokságon. Az utolsó játéknap kevésbé élvezetes mérkőzéseket, viszont hatalmas izgalmakat és az utolsó pillanatokban eldöntött helyezéseket hozott. A Skócia–Magyarország-találkozó egyetlen találata a 100. percben született, azonban a felszabaduló érzelmeknek Varga Barnabás horrorsérülésének tudata szabott szemmel is jól látható határokat.
Mi történt az A csoportban? A legerősebb Németország az első helyen végzett, Svájc másodikként zakatolt a nyolcaddöntőbe, az erősorrend harmadik szereplője pedig jó esélyekkel bizakodhat Jupiter első lányának, Fortuna istennő kezének érintésében. A hat harmadik helyezett csapatból a legjobb négy továbbjut. Magyarország tehát a szerencsében bízik, a sorsa immár a többi csapat kezében van. Skócia egy ponttal, a negyedik helyről búcsúzott el a tornától. Nincs itt kérem semmi látnivaló – mondhatnánk, a realitás bekopogtatott a kvartett ablakán.
A 100. perces örömmámorig azonban göröngyös út vezetett. A Svájc elleni nyitótalálkozó első félideje sokaknál szimpátiavesztéssel járt. Hamar tükröt tartottak Marco Rossi forgatókönyve és szereposztása elé. Idejekorán rá kellett hogy jöjjön, hiába postázott minden félig hadra fogható és egészséges játékosának meghívót, a számos perchiányos labdarúgó csatasorba állítása túl nagy kockázattal és rengeteg hibával jár. Így pedig a megálmodott taktika sem lehet sikeres. A németek ellen már sarokba lettek állítva az ilyen-olyan oknál fogva az elmúlt időszakban többet hiányzók, és nem játszhattak a többi fiúval. Egy ilyen helyzetben azonban egy másik problémával szembesül az olasz szövetségi kapitány: jó, de akkor kivel pótoljuk az ilyen állapotban többet hibázókat?
A kevés alapanyagból ezúttal két friss, stabil ember kapott bizalmat.
Ennyi kihagyás után és ilyen volumenű mérkőzések hiányában arra lehetett számítani, hogy Fiola Attila nem fog tudni végigjátszani három csoportmérkőzést úgy, hogy ne jelezzenek fáradtságot a műszerek. A szűk választási lehetőségek közül ezúttal Botka Endre jelentett kiváló alternatívát. Az is borítékolható volt, hogy az izraeli meccsen megsérült Callum Styles, ha egészséges, akkor különböző mennyiségben, de minden találkozón játéklehetőséget kaphat. Schäfer András stabil helye mellett Nagy Ádámmal osztozkodhatnak perceken az ellenfél és a teljesítményük függvényében. Ezen a ponton pedig nagyjából véget is értek Marco Rossi variációs lehetőségei.
Ha labdarúgókkal nem is, de elképzelésekkel, gondolatokkal össze tudom zavarni az ellenfelet – gondolta. A mesterterv azonban sokkal inkább azokat a szurkolókat zavarta össze, akik egy életerős, önbizalomtól duzzadó, kreatív támadófutballra számítottak, magas labdabirtoklással. Mondjuk ki: ahol a jobb és erősebb csapat megmutatja, hogy mire képes a labdával, igazolja és érvényesíti a papírformát. Nem így lett!
A 2018 óta hivatalában lévő szövetségi kapitány a tizenegy kezdőjátékosa mellett ezúttal is a biztonságnak szavazott bizalmat, a szépséget, szurkolói elvárásokat és vágyakat feláldozva az eredményesség oltárán. A közel százpercnyi játékidőre visszatekintve mondhatnánk, hogy ez bejött, de barokkos túlzás lenne azt állítani az örömkönnyek tengerében, hogy bárki tapsikolt volna akkor is ámulatában, ha nem sikerül az utolsó kontra.
Ki kell ezt is mondani: egy izgalmas, nagyon sok és nagyon kemény párharcot, csattanó csontokat, felszakadt fejbőröket hozó, az utolsó negyedórára all int mondó, elfáradt csapatok küzdelmét hozó találkozót láthattunk, de alacsony színvonalú találkozót!
Rontottuk már nagyfiúk játékát is, pont a skótokét ne sikerülne?
Húsz perc után 73 százalékos skót labdabirtoklás mellett egy kísérletet tudtak számlálni a csapatok, amelynek a minőségét a 0,01-es xG-mutató summázta. Magyarul nem volt helyzet. A magyar taktika annyiban sikeresnek volt mondható, hogy a labdabirtoklás tudatos átengedése egy olyan feladat elé állította az egész tornán impotens támadójátékkal (három mérkőzésen két kaput eltaláló lövés, összesen 0,94-es xG) próbálkozó skót gépezetet, amelyet ezen a szinten képtelenek megoldani. Mi pedig rontottuk már el nagyobb, erősebb fiúk játékát is, miért ne sikerülne ezúttal is. Azonban újra és újra visszafogni olyan lovakat és kreatív erőt, mint például a támadóhármasunkban van, és őket harminc méterre a kapunktól folyamatosan a labda utáni nyomozásra kárhoztatni, az bizony sokakban kelt hiányérzetet.
Az öröm határtalan, de sokan többet vártak válogatottunktól
A 2021-es Európa-bajnokságon mutatott játékunk, az átlagban 35 százalékos labdabirtoklásunk és hat kidolgozott helyzetünk lépett előre. Ezúttal a három fellépés alkalmával átlagosan közel 41 százaléknyit volt nálunk a labda és sikerült tíz kísérletet is összehoznunk. Igaz, ezen a mutatón nagyot dobott a mérkőzés utolsó tíz percének eszement adok-kapok játéka, ahol pontosan ki is jött az a minőségű különbség, amelyet sokan az egész találkozón látni szerettek volna. Talán azt sem szabad elfelejteni, hogy akkor Németország mellett Franciaország és Portugália volt az ellenfél, hogy a magyar keret feleennyit ért, és akkor csupán négy olyan játékosunk volt, akik top bajnokságból érkeztek, szemben a mostani kilenccel, közel sem mellékesen pedig a 37. helyen álltunk a világranglistán. Összességében az elmúlt időszak fejlődését tekintve mindenki többet várt válogatottunktól.
Nem az eredményességet, hanem a mutatott játékot tekintve. Mi már jóval többek vagyunk egy saját kapuja elé tömörülő csapatnál, amely abból szemezget, hogy biztos lesz olyan alkalom a kilencven perc során, amikor az ellenfelünk hibázik. Ez a hit az, ami nagyon sokakban megtépázódott az elmúlt napokban. Valóban fejlődtünk ezen a téren?
A 100. perc azonban mindent eltakar. Illetve majdnem mindent. Hetvenpercnyi semmittevés és férfias küzdelem után egy olyan kapu elé érkezés történt, amelynek utóélete sokáig ég minden szurkoló emlékezetében. Varga Barnabás nagy bajt sejtető mozdulatai, majd állapotának hosszú percekig tartó stabilizálása a mérkőzés vége felé fokozódó izgalmakat és érzelmeket a mélybe taszította. Ezen a ponton nem számít a győzelem, nem számít, hogy rúgunk-e még gólt, az sem érdekes, hogy folytatódik-e egyáltalán a találkozó. Kapjunk ki, utazzunk haza, történjen bármi, csak Varga Barnabásról kapjunk jó, megnyugtató híreket.
Külön mondatot érdemel az a megszokott német precizitás és fegyelem, amely ebben a szituációban borzalmasan nézett ki és a legfontosabb, egy ember életéért folytatott küzdelemben másodperceket vett el a szakszerű ellátástól. Az, hogy egy ilyen pillanatban ne rohanjon az összes orvos, az összes kisegítő, hordár, hogy játékvezetői vagy akármilyen pályára lépési engedélyre várjanak teszetoszán az oldalvonal mellett, felháborító. A szervezés és a pontos tájékoztatás, feladatkiosztás hiánya. Szerencsére nem történt még ennél is nagyobb tragédia, de ebből az állapotból már nem lehetett abba a magasságba eljutni, ahova valóban röpített volna, minden egyéb körülmény nélkül ez a győztes gól.
A szomorú kényszerszünetből a magyar csapat áll fel jobban
Nagy kérdés, hogy ilyen képsorok után melyik csapat hogyan reagál a történtekre. Kit mennyire sokkolnak a történések, ki esik ki az addig megszokott szerepéből. Bénítólag vagy pluszmotivációként, erőként jelentkezik ez a magyar csapatnál? A válasz hamar megérkezett: mi jöttünk ki jobban a kényszerszünetből!
Az utolsó negyedórára elkezdtek cserélni a csapatok, mindkét oldalon emelve a tétet, a támadó szekciót erősítve. Hát ez volt a nagy master plan, a hazardírozó meccsterv: unalomba kergetni nyolcvan percen keresztül a nagyérdeműt, semmi rizikót sem vállalva, majd kard ki kard, ugorjunk egymásnak. Nehogy már egy döntetlennel mindketten kiessünk! Ebben az időszakban pedig kijött a két csapat minősége közötti különbség, amit már annyira várt mindenki. Schäfer András rövid sarkot támadó lövésére, Szoboszlai Dominik és Csoboth Kevin hatalmas helyzetére csak Grant Hanley enyhébb próbálkozása jelentette a választ. Jobb, meggyőzőbb volt a magyar csapat, de a mindent eldöntő találat még hiányzott.
A magyar cserék meghozták a várt frissességet és eredményességet támadásban
A skót csapat védelmében ugyanúgy voltak játékperchiánnyal küszködök, akik a végére nagyon elfáradtak. Csoboth és Nagy Zsolt érkezésével nemcsak frissesség, hanem sebesség is érkezett a magyar csapatba, Ádám Martin személyében pedig egy tiszteletet parancsoló újabb megoldandó probléma. Ezt pedig már nem bírta el a csapágyasra járatott skót rendszer. Hatalmasra nyílt az addig szűk területen folydogáló játék, ezek a területek pedig nekünk kedveztek. Csoboth Kevin pedig az utolsó pillanatban az űrbe lőtte a magyar boldogságbarométer higanyszálát.
Ez ugyanaz a fejlődő csapat, amely a két vereség és a tegnapi siker előtt volt
Ezzel a győzelem sem oldódott meg mindent, ugyanúgy nem lett jobb ez a csapat, mint a két vereséget követően sem lett rosszabb. Győzött a papírforma ebben a csoportban. Hatalmasat küzdöttünk, igazi csapatként harcoltunk az egész mérkőzésen, és erre tudtunk húzni még egy tökéletes lapot a végjátékban. Hányszor mutatta már meg ez a csapat, hogyha nem is megy úgy a játék, de a végén ott van az a pluszerő, ami Fortuna istennő kezét nemcsak a csoportok állását illetően, de döntő szituációkban is a csapat mellé állíthatja.
Nem játszottunk jól, ellenben szereztünk három pontot, és kaptunk egy újabb esélyt a továbbjutásra, a bizakodásra, és ez nem is olyan kevés. Minden elismerés megilleti a válogatottat és a csapat mellett dolgozókat, ilyen körülmények mellett hozni a papírformát nem is olyan egyszerű. A legfontosabb azonban Varga Barnabás állapota. Bízunk az egészségével kapcsolatos további jó hírekben és az összefogás, az elért siker gyógyító hatásában. Mielőbbi visszatérést, Varga Barnabás!
A szerző Hrutka János 24-szeres válogatott labdarúgó, háromszoros magyar bajnok és kupagyőztes, német bajnok.