Eltört Varga Barnabás arccsontja, Szoboszlai Dominik játéka pedig veszélyben volt a Skócia elleni meccsen – árulta el az 1–0-s magyar sikert hozó találkozó után Marco Rossi. A magyar válogatott szövetségi kapitány a találkozóval kapcsolatban úgy fogalmazott, a magyar csapat megérdemelten nyert, még ha a végén kellett is ehhez egy adag szerencse. Sallai Roland megjegyezte, pokoli érzés volt Varga Barnabást magatehetetlenül látni, de miatta, érte is akartak nyerni a végjátékban.
„Nagyon szörnyű pillanat volt Barnit így látni – mondta a meccs lefújása utáni sajtótájékoztatón Sallai Roland, felidézve a magyar válogatott támadójával, Varga Barnabással történteket –, de szerencsére sokkal jobban van. Egy kisebb műtét várhat rá valószínű, de stabil az állapota. Azért szorítunk, hogy mihamarabb újra velünk lehessen.”
Hozzátette, a történtek után Vargáért is küzdött a csapat, és nagyon boldogok, hogy ez sikerült. Neki szól, neki is ajánlják a győzelmet.
Ez egy leírhatatlan dolog. Főleg, hogy ilyen későn, a 100. percben meg tudtuk nyerni a mérkőzést. Csodás pillanat volt, nem csak nekem, a csapatnak, a stábnak, a szurkolóknak. Bizakodóak vagyunk, hogy a többi mérkőzés úgy alakul majd, ami nekünk kedvez
– tette hozzá.
Marco Rossi felidézte, a német meccs után ő is kritizálta a játékvezetőket, de a magyarokon kívül más nem foglalkozott a problémával. Nem gondolja úgy, hogy most neki állást kéne foglalnia a skótok tizenegyesgyanús szituációjával kapcsolatban. Kérdésre mégis megtette, megjegyezve, hogy szerinte ha bármi történt, akkor azt a VAR ezúttal jelezte volna, mert nem olyan szürkezónás ítéletről van szó, mint mikor egy védőt löknek meg hátulról.
A meccs képét elemezve azt mondta, összességében megérdemeltnek tartja a magyar válogatott sikerét. „Rendben, többet birtokolták a labdát, de a helyzeteket mi dolgoztuk ki nagyobb számban” – hangsúlyozta.
Nem is tudom, pontosan mi történt, kivel ütközött. Aggasztó volt, hogy az orvosok kissé lassan indultak el, talán nem voltak tisztában azzal, mennyire súlyos a dolog. Annyi biztos, ha továbbjutunk, már nem lesz a csapat része: eltört az arccsontja, és emiatt valószínű még ma meg kell műteni
– pontosította a Sallai által korábban elmondottakat a ferencvárosi labdarúgó állapotát illetően.
Ha visszagondolok a szövetségi kapitányi pályafutásomra, könnyű győzelmem kulcspillanatban talán nem is volt. Elég Szófiára és a bolgárok elleni kijutásra gondolni. A hajrában még az ellenfelünk vezetett. Szóval tudom, semmit nem lehet készpénznek venni. De nagyon örülök, hogy most megvan ez a győzelem. Tudom, az egy győzelem, két döntetlen a három vereség mellett nem egy jó mérleg, de én nagyon örülök neki. Már csak a korom miatt is, ki tudja, 59 évesen megadatik-e még egy Európa-bajnokság. Legyinthetnek néhányan, hogy rajtam nincs akkora nyomás, mint egy német, olasz vagy francia kapitányon, de van. S néha ezt a nyomást a hátam közepére sem kívánom. De a srácokért és a szurkolóinkért ezt el kell viselnem. A szurkolóinknak is nyertük ezt a meccset, nekik, akik akár Magyarországról is oda-vissza ingáztak, nem pedig a billentyűzethuszároknak.
„Dominik nem teljesen egészséges, olyan értelemben, hogy vannak kisebb izomproblémái. Nem is edzett a német és a mostani meccs között, helyette egy kezeléssorozatot vállalt, hogy egyáltalán bevethető legyen. De Szoboszlai nélkül nincs magyar válogatott jelenleg, ezért játszattuk. Később le akartam hozni, mert fáradtnak tűnt, de a veszély így is benne volt, az utolsó tíz percben ő is eldönthette volna. Végül Csoboth lett az, akinek egyébként is kiemelkedő a tempója. Elképesztő, milyeneket futott, kapufát lőtt, aztán betalált. Óriási hatással volt a meccsre. Ő a példa arra, amiről beszéltünk korábban, ha van 26 játékosunk, csak tizenegy kezdhet, de a cserék is fontosak. Most a végén ő volt a legfontosabb” – felelte az MTI kérdésére tiszta vizet öntve a pohárba a csapatkapitány állapotát illetően, valamint magasztalva a győztes gólt szerző újpesti szélsőt.
Hangsúlyozta, végre Fortuna ránk, a magyar csapatra kacsintott, nem pedig másfelé nézelődött – érzése szerint pedig ezt nagyon megérdemeltük már.
„Nincs miért hibáztatnom a csapatomat. Az első 30 perc után egyértelmű volt, hogy ez a legvégén fog csak eldőlni – állt az újságírók rendelkezésére Steve Clarke, a skót válogatott szövetségi kapitánya. – Nem éreztem különbséget a két csapat között, két nagyon kemény ellenfél küzdött egymással. A végén kockáztatnunk kellett, ezzel adtunk lehetőségeket, és sajnos a legvégén mi kaptuk a gólt. Bosszantó, de a csapatom teljesítménye miatt nem bosszankodhatok egy percig sem.”
Később megismételte, kiegyenlített meccs volt, nem lehet azt mondani, a magyarok jobbak lettek volna. Inkább csak szerencsésebbek a végén. Clarke-ból aztán egy másik kérdésre kirobbant, biztos abban, hogy Willi Orbán szabálytalan volt Stuart Armstrong ellen, így tizenegyest kellett volna kapjanak.
Óriási tévedés volt. Tudnék más szavakat is használni, de nem akarok. Lehet, európai játékvezetőket kellene egy Eb-n alkalmazni. Bár talán nem is az ő hibája, a kérdés az, a VAR miért nem látta, miért nem avatkozott közbe?
– mondta. Hozzátette, szomorú és csalódott, mint amit az összes skót érezhet most, aki követte a tornát. Kifejtette, sem a tornán nyújtott védekezésük, sem a támadásuk miatt nem lehet összességében elégedetlen. A német meccs ugyan nem állt össze, de a folytatásban olyan teljesítményt nyújtottak, amely akár elég is lehetett volna ahhoz, hogy történelmet írva továbbjusson a skót válogatott a kvartettjéből.
Az 1–0-s magyar sikerrel Skócia a csoport negyedik helyén végzett és kiesett, a mieink a legjobb csoportharmadikok között viszont még továbbmehetnek, ehhez azonban az kell, hogy legyen legalább két olyan rivális, amely két pontnál nem szerez többet, vagy úgy gyűjt három pontot, hogy mínusz háromnál rosszabb a gólkülönbsége.
Az esélyekről és lehetséges forgatókönyvekről – még a vasárnapi csoportmérkőzést megelőzően – itt írtunk.
A csoport, 3. forduló
Skócia–Magyarország 0–1 (0–0)
Stuttgart, Stuttgart Arena, 54 000 néző. V: Tello (argentin)
Skócia: Gunn – Ralston (McLean, 83.), Hendry, Hanley, McKenna, Robertson (Morgan, 89.9) – McGinn (Armstrong, 76.), Gilmour (Christie, 83.), McGregor, McTominay – Adams (Shankland, 76.). Szövetségi kapitány: Steve Clarke
Magyarország: Gulácsi – Botka, Orbán, Dárdai M. (Szalai A., 74.) – Bolla (Csoboth, 86.), Styles (Nagy Á., 61.), Schäfer, Kerkez (Nagy Zs., 86.) – Sallai, Szoboszlai – Varga B. (Ádám M., 74.) Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Csoboth (100.)
A csoport másik meccsén
Svájc–Németország 1–1 (Ndoye 25., ill. Füllkrug 92.)
A csoport végeredménye: 1. (és továbbjutott) Németország 7 pont (8–2), 2. (és továbbjutott) Svájc 5 (5–3), 3. Magyarország 3 (2–5), 4. Skócia 1 (2–7)
Az 1. fordulóban történt
Magyarország–Svájc 1–3 (0–2)
Németország–Skócia 5–1 (3–0)
A 2. fordulóban történt
Németország–Magyarország 2–0 (1–0)
Skócia–Svájc 1–1 (1–1)