A labdarúgó NB I-ben címvédő Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott az MTK-val a 18. fordulóban, így a második helyen maradt a tabellán. A bajnokságot továbbra is a Puskás Akadémia vezeti, amely egy mérkőzéssel többet játszott, mint az FTC.
Vasárnap este 226. alkalommal találkozott egymással örökrangadón a Ferencváros és az MTK. A zöld-fehérek feldobódva léptek pályára, hiszen csütörtökön továbbjutottak az Európa-ligában (a cseh Viktoria Plzen lesz a csapat következő ellenfele az európai kupaporondon).
Dibusz Dénes ma sem tudta vállalni a játékot, a Fradi csapatkapitányát még az Eintracht Frankfurt elleni El-meccsen kellett kényszerűségből lecserélni, a magyar válogatott kapus szombaton edzett először a csípősérülése óta.
Így a második számú kapus, Varga Ádám ismét a kapuban találta magát. Érdekesség, hogy a vendéglátók kezdő tizenegyébe 11 különböző nemzetiségű futballista került be.
Az első félidőben kevés helyzetet láttak a helyszínre kilátogató, illetve a tévékészülékek előtt helyet foglaló szurkolók, egyedül Matheus Saldanha megmozdulását lehetett kiemelni, a brazil támadó a 32. percben ollózva lőtt kapura, azonban a kísérlete nem talált célt.
A fordulás után is elmaradtak a nagy Fradi-rohamok, bár az 55. percben Demjén Patrik kapus bemutatott egy szép védést Saldanha fejese után. Robbie Keane vezetőedző érezte, hogy bele kell nyúlnia a csapatába, ezért az utolsó bő fél órára becserélte a két legveszélyesebb támadóját, Varga Barnabást és Adama Traorét.
A cserék után Varga Ádámnak is be kellett mutatnia egy védést, a bosnyák Marin Jurina fejesét hárította minden gond nélkül. Utána Mohammed Abu Fani végezhetett el szabadrúgást ígéretes helyről, de jócskán a kapu fölé lőtt az izraeli középpályás.
A 70. perc után fokozódott a nyomás a MTK kapuján, azonban a Ferencváros nem talált fogást a vendégek hátsó alakzatán. A kevés helyzet alkalmával pedig a hazai támadók rendre célt tévesztettek, így nem született gól a 226. örökrangadón.
Az FTC egy győzelemmel átvehette volna a vezetést a tabellán, de a döntetlennel is utolérte pontszámban az éllovas Puskás Akadémiát, amelynél egy meccsel kevesebbet játszott.
OTP Bank Liga
18. forduló
Korábban:
Szombati eredmények: