Index Vakbarát Hírportál

Másodosztály és eddig legyőzhetetlen rivális – ez vár a magyar válogatottra a folytatásban

2025. március 24., hétfő 14:19

A mieink számára vasárnap véget ért a Nemzetek Ligája 2024–2025-ös kiírása, és egyben az A ligás szereplés is – remélhetőleg csak átmenetileg –, miután Törökország kettős győzelemmel felülkerekedett a magyar labdarúgó-válogatotton a kétfelvonásos osztályozós párharcon. A búcsú után ezúttal már előre tekintünk, megmutatjuk, mi vár ránk a következő időszakban.

Kezdjük gyorsan a tényekkel: Marco Rossi együttese két A ligás szereplés után ezúttal csoportharmadikként zárva a törökök elleni pótselejtezőn alulmaradt, Isztambulban 3–1-re, a Puskás Arénában 3–0-ra kaptunk ki, ezzel eldőlt, hogy a rivális folytatja az elitben, a mieink pedig a 2020–2021-es kiírás után szerepelnek ismét a B ligában. 

Ami a folytatást illeti: a válogatott június 6-án Svédországot fogadja, majd négy nappal később Azerbajdzsánban lép pályára felkészülési mérkőzésen, majd érkezik az év számunkra legfontosabb szakasza.

Eddig verhetetlen riválist kaptunk csoportfavoritnak

Nemcsak az volt a csütörtök–vasárnapi NL-program kérdése, hogy a magyar csapat bennmarad-e az elitben, hanem hogy a dán vagy a portugál csapat jut be a négyes döntőbe. Az északiak hiába álltak még a 85. percben is továbbjutásra, Cristiano Ronaldóék végül hosszabbításban felülkerekedtek, ez egyben azt is jelentette, hogy az őszi világbajnoki selejtezőkön Portugália érkezik a csoportunkba.

Nemzetek Ligája 2024–2025, négyes döntő (Németország)

Elődöntő

Bronzmérkőzés

Döntő

Ez a keretérték és a ranglistahelyezés mellett a közös múlt miatt sem fest jól:

a magyar csapat 14 fellépésből még egyet sem tudott megnyerni Portugália ellen, négy döntetlen mellett 10 vereség és 10–33-as gólkülönbség a mérlegünk.

Automatikus kijutást csak az első hely ér, erre azért a papírforma szerint nincs sok sanszunk. A második helyezettek a Nemzetek Ligája legjobb négy (vb-selejtezőn automatikusan nem top 2-ben záró) csoportgyőztesével kerülnek négy négyes döntőbe, ahol elődöntő-döntő menetrendben döntik el a 12 csoportelső melletti négy európai vb-hely kilétét.

Marco Rossi együttesének ez lehet a célja az őszi selejtezőkön, ehhez Írországot és Örményországot kellene megelőzni.

A magyar válogatott vb-selejtezős programja:

Ön szerint hogyan teljesít a magyar labdarúgó-válogatott a 2026-os világbajnoki selejtezőkön?

  • 6075
    Második lesz, de sikerrel veszi a pótkvalifikációt.
  • 6009
    Nem jut tovább a csoportjából.
  • 4205
    Továbbjut, de a playoffban elbukik.
  • 1652
    Első helyen végez, és automatikusan jut ki a tornára.

Ezért volt különösen fontos nekünk a Nemzetek Ligája

Bár sokan még mindig inkább csak felkészülési mérkőzéseknek aposztrofálják a Nemzetek Ligáját, Marco Rossi mindig is hangsúlyozta, hogy mennyire fontos számunkra ez a sorozat, és azzal, hogy ilyen jól teljesítettünk benne – 2022-ben például a 8. legjobb európai csapat lett Magyarország! – sikerült elérni, hogy a 2024-es Európa-bajnokság előtti selejtezőben az 1. kalapból húzzák ki a mieinket, és nem kell sokáig taglalni, hogy a Szerbia, Montenegró, Litvánia, Bulgária négyessel mennyivel könnyebb volt a dolgunk, mint például a ki nem jutó norvégoknak a harmadik kalapból Spanyolország és Skócia ellen.

A ranglistán előrelépések és a kedvezőbb besorolások kedvezőbb sorsolásokat is hozhatnak, erre a fentebb említett vb-selejtező is jó példát jelenthet, ahol azért a papírforma szerint meglehet a második hely. Ha a harmadik kalapba csúsztunk volna, akkor most nem az akkor 60. helyen álló íreket, hanem valakit a 25-43. hely közötti csapatokból kaptunk volna, és máris jóval nehezebb a helyzetünk.

Ezért sem lehet félvállról venni egy sorozatot sem, és itt térünk ki az itteni folytatásra.

Akár egy magyar, osztrák, román csoport is összejöhet

A 2026–2027-es évadban a B ligában szerepelhetünk, és már most biztosnak látszik, hogy borzasztóan nehéz dolgunk lesz, ha vissza szeretnénk jutni az A ligába.

Ezt segítheti, hogy az 1. kalapba kerülünk a sorsoláson, így nem találkozhatunk Skóciával, Lengyelországgal és Izraellel.

A 2. kalapból azért már nehéz lenne könnyű ellenfelet mondani, hiszen az Európa-bajnokságon negyeddöntőig menetelő Svájc ellenünk is megmutatta Kölnben az erejét, de Ausztria is remekelt a kontinensviadalon (Franciaország, Hollandia és Lengyelország előtt lett csoportgyőztesként nyolcaddöntős), Ukrajna pedig csak a végjátékban bukta el az A ligát Belgiummal szemben. A negyedik csapat Bosznia-Hercegovina, amellyel az A ligában is találkoztunk, és a hazai 0–0 után idegenben 2–0-ra nyertünk.

Kit szeretne a második kalapból?

  • 1632
    Bosznia-Hercegovina
  • 348
    Ausztria
  • 309
    Ukrajna
  • 135
    Svájc

A 3. kalapból Szlovénia, Georgia, a mostani vb-selejtezős rivális Írország, valamint Románia érkezhet, vagyis akár egy magyar, osztrák, román csoport is összejöhet. A negyedikből egyértelműen a svédeket kellene elkerülni, mellettük Észak-Macedónia, Észak-Írország és Koszovó található még itt.

Kit szeretne a harmadik kalapból?

  • 749
    Románia
  • 656
    Georgia
  • 541
    Szlovénia
  • 288
    Írország

Kit szeretne a negyedik kalapból?

  • 934
    Koszovó
  • 637
    Észak-Macedónia
  • 383
    Észak-Írország
  • 230
    Svédország

Nemzetek Ligája 2026–2027, a ligák beosztása

Mi a helyzet a 2028-as Európa-bajnoksággal?

A 2026-os világbajnokság és a 2026–2027-es Nemzetek Ligája után térjünk ki a következő nagy feladatra, a 2028-as Európa-bajnokságra.

Ennek a selejtezőjével kapcsolatban azért még nem egészen kristályosodtak ki a dolgok, az első problematika ugyanis az, hogy Anglia, Írország, Skócia és Wales közösen rendezi a viadalt, és az európai szövetség (UEFA) szabályozása értelmében legfeljebb két csapat kaphat házigazdaként automatikus helyet a kontinensviadalon. Emlékezhetünk rá, hogy a részben magyarországi, 2021-re halasztott viadalon senkinek sem volt bérelt helye, a 2024-esen pedig csak a németeknek.

Hogy itt hogyan oldják meg ezt a kérdést, az a következő időszak egyik témája lesz, egy tervezet szerint mind a négy csapat részt vesz a selejtezőn, és a két garantált helyet azok számára tartanák fenn, amely csapatoknak nem jött össze önerőből a kijutás. Ha pedig több csapatnak sem sikerülne, akkor közöttük a selejtezős teljesítmény döntene.

Az UEFA 2023-as, nyoni határozata értelmében a selejtezős formát megváltoztatják, 12 csoportban küzd négy vagy öt csapat, az első helyezettek automatikusan kijutnak a tornára, a második helyezettek pedig vagy egyből vagy pótselejtezőn keresztül kvalifikálhatnak.

Ennek a lebonyolítása sem ismert még, de az előző kiírásokban a Nemzetek Ligájában elért eredmények függvényében bővítették ki a pótselejtezős mezőnyt, vagyis jó eséllyel a B ligás első hely esetén legalább a pótselejtezőre mindenképpen jó lehetne a magyar válogatott.

(Borítókép: A magyar válogatott 2025. március 23-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok