Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány Ferenc lett az Üllői út sztárja, simán verte az FTC az Újpestet a kupában

2025. április 2., szerda 21:42

A kiélezett küzdelem helyett legfeljebb a hazai táborban „táncoló” Gyurcsány Ferenc miatt maradhat emlékezetes a Ferencváros és az Újpest Magyar Kupa-mérkőzése. Az egymeccses negyeddöntőt a második játékrész elejére lerendezte a hazai együttes. A zöld-fehérek 3–1-es sikerükkel az MK elődöntőjébe léptek, míg a Megyeri úton alighanem megpecsételődött Bartosz Grzelak vezetőedző sorsa.

Kisebb centenáriumhoz ért a magyar labdarúgás legnagyobb hagyománnyal bíró párharca, hiszen ha minden jegyzőkönyvezett mérkőzést nézünk – bajnokik, Magyar Kupa- és Ligakupa-meccsek mellett a legendás Húsvét-kupákat vagy épp a Közép-európai Kupát (KK) is –, a 300. felvonását rendezték. 

Legutóbb Gera Zoltán – ritkaságszámba ment – fejes gólja döntött a Magyar Kupában a Ferencváros és az Újpest között, ezzel pedig a zöld-fehérek meg is nyerték a 2016-os döntőt. Továbbjutásért küzdve a 2013–2014-es kiírásban – akkor a nyolcaddöntőben – futottak össze a fővárosi riválisok, amikor még két mérkőzés döntött a továbbjutásról, és bizony az Újpest örülhetett, a Puskás Ferenc Stadionban megvívott 0–0-s döntetlent a Szusza Ferenc Stadionban 1–0-s hazai siker követte Dusan Vasziljevics találatával. Érdekesség, hogy a kilenc évvel ezelőtti finálét megelőzően a zöld-fehéreknek 38 esztendőn át nem termett babér a kupában lila-fehér ellenlábasukkal szemben. 

Ahogyan az elmúlt évek az NB I-ben még véletlenül sem az újpesti sikerekről szóltak, mára a lila-fehér kupavarázs is elkopott. 2016 óta a Fradi fölénye minden történelmi előzményt felülír a párharcban: a kupadöntőt is számolva 28 találkozón maradt veretlen a gárda, amelyeken a IV. kerületiek döntetlenre is csak hatszor voltak képesek. 

Előzetesen arra lehetett számítani, hogy az Újpest számára bír nagyobb téttel a meccs – mint a nemzetközi kupaindulás utolsó reális opciója a Mol-éra első szezonjának végére –, míg az FTC a Puskás Akadémia elleni bajnoki versenyfutás miatt inkább a négy nappal későbbi NB I-es derbire helyezheti a hangsúlyt. A kezdőcsapatokat nézve azonban nem csak Bartosz Grzelak, Robbie Keane sem rotálta túl az együttesét. 

Az Újpest a Banai Dávid – Joao Nunes, André Duarte, Fiola Attila – Bese Barnabás, Damian Rasak, Tom Lacoux, Davit KoburI – Geiger Bálint, Mamoudou Karamoko – Fran Brodic összeállításban lépett pályára. A Ferencváros pedig a Dibusz Dénes – Stefan Gartenmann, Ibrahim Cissé, Szalai Gábor, Eldar Civic – Cebrails Makreckis, Habib Maiga – Kristoffer Zachariassen, Tóth Alex, Saldanha – Alekszandar Pesics tizeneggyel vágott neki a találkozónak.

Ha a történelmi múlt nem lenne elég, a mérkőzés előtt extra töltetet kapott az MK-találkozó, ugyanis kedden arról számolt be a magyar sajtó, köztük az Index is, hogy megrongálták a legendás vízilabdázó, Benedek Tibor emlékére készített falfestményt Újpesten. Zöld festékkel kenték össze az emlékművet, az eset után nem sokkal pedig az FTC elnöke, Kubatov Gábor is felszólalt, és elítélte a cselekedetet, barbároknak titulálva az elkövetőket. Válaszul a kezdés előtt jó 40 perccel a már megtelt vendégszektorból a „Pusztulj, Fradi, pusztulj!” skandálás csendült fel. 

A zöld-fehér csapat a bajnoki szezonban egyébként kétszer találkozott már ősi riválisával, bár augusztusban még 1–0-s győzelmet tudott aratni az Újpest felett, decemberben a Szusza Ferenc Stadionban a lila-fehér együttes egy feszült hangulatú meccsen kiharcolta a döntetlen, ezzel megszakította a Ferencváros 2019 óta tartó győzelmi sorozatát.

A vendégegyüttes igyekezett megnyomni a meccs első perceit, Karamoko, igaz, csak lesről, de be is vette Dibusz kapuját, rögvest a második minutumban. A 10. percben mutatott először életjelet a Keane-csapat, Saldanha homorítását azonban visszanézték a VAR-szobában, és ezután is helybenhagyták Kárpály Mihály játékvezető pályán hozott ítéletét. Nem sokkal később már Banai is kellett, hogy ne változzon az eredmény, Pesics csúsztatása után bravúrral tolta oldalra a labdát. 

Negyedóra elteltével már inkább a hazai lehetőségekről szólt a kupaderbi. A 20. percben ismét hiába reklamáltak büntetőt a zöld-fehérek, ezúttal Mackrekis ütközött test a test elleni küzdelemben Fiolával a tizenhatos jobb csücskénél, a játékvezető szerint minden szabálytalanságtól mentesen. A játék mehetett is volna tovább, ha a lett labdarúgó nem ragaszkodik mindenáron a 15-20 másodpercnél tovább nem tartott ápoláshoz. A meccs harmadához közeledve a hazai játékosok testbeszéde egyre több frusztrációról árulkodott, az újpestieké pedig több esetben is – a találkozó ennyire korai szakaszában meglepőnek ható – fáradtságról. Fiola és a védelemben mellette futballozó Duarte lábai tűntek a kelleténél lassabban járóknak, mintegy előrevetítve, hiába jött ki jól eddig a lila-fehér csapat a játékvezetői ítéletekből és az el-elbakizott hazai támadásokból, sokáig már nem feltétlenül marad így...

Fél óra után meg is szerezte a vezetést a házigazda, Mackrekis jobbról érkező centerezését Pesics vette át kissé esetlenül – konkrétan az ágyékára perdítve –, majd ezzel mit sem törődve már hajszálpontosan helyezett a jobb alsóba (1–0).

Az Újpestnek harcmodort kellett volna váltania, de az első félidőből visszamaradt idő alapján erősen kérdésesnek tűnt, képes lesz-e erre a meccs bármely szakaszában. A 40. percben ráadásul még nagyobb bajba került a négy évvel korábbi győztes: a lassan a meccs hősévé előlépő Mackrekis forgatta meg Fiolát az ötös bal sarkánál, majd verte fel a labdát a rövid felsőbe (2–0).

A Fradinak nem kellett sok a szünet után, hogy az utolsó kérdőjeleket is kiegyenesítse a negyeddöntő kimenetelét illetően. Az 52. percben Zachariassen centerezéséből Saldanha alakította 3–0-ra az állást. 

A következő 40 perc ennek megfelelően már nem is annyira a futballról szólt. A hazai tábor sajátjai éltetése helyett inkább Gyurcsány Ferenc Újpest-sapkás képmásával és a szűnni nem akaró „dózsás g*cik!” felkiáltással szórakoztatta önmagát. 

A végjátékban Brodic ugyan szépített Geiger beadásából, de ez keveseket izgatott az Üllői úton. A vendégszektorból ekkor már – alighanem a lefújást követően a IV. kerületbe visszainduló különbuszok ülőhelyei által vonzott – ütemesen távozó újpesti drukkerek lépteit nem lassította különösebben (3–1).

Ha a sajtóhíreknek megfelelően a lila-fehérek vezetőedzője valóban ultimátumot kapott a Megyeri úti klubvezetéstől a válogatott mérkőzések miatti, másfél héttel ezelőtti szünet alatt, úgy Grzelak mester sorsa alighanem megpecsételődött.

Hogy a vendégkispadon a svéd szakemberrel vagy nélküle... jó kérdésnek tűnik, annyi biztos, nem kell sokat várni a riválisok újabb találkozására. A két csapat vasárnap 19 órakor ismét összecsap az Üllői úton – akkor a labdarúgó NB I 26. fordulójában.

A párharc 301. jegyzőkönyvezett mérkőzésén 30 veretlenül megvívott találkozóra hizlalhatja az Újpest elleni sorozatát a Magyar Kupa-elődöntős FTC. 

Magyar Kupa, negyeddöntők

Április 3., csütörtök

kedden játszották:

(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)

Rovatok