Mint ahogy I. Khsajársá – vagy ahogy Zack Snyder 2007-es filmjéből többen ismerik, I. Xerxész – megérkezett seregével a Thermopülai-szorosba – úgy hatott a Ferencváros hatalmas erőkből álló serege és szurkolótábora a Puskás Arénába kilátogató paksi vendégekhez képest. Bár ahogy a filmből jól ismert spártai harcosokon túl a valóságban is voltak még thébaiak és theszpiaiak a csatában, úgy ezúttal is számos semleges és tolnai szimpatizáns csatlakozott Bognár György következő remélt remekművéhez. Ezúttal azonban nem volt egy jó pásztor (Ephialtész), aki megmutatta volna a győzelemhez vezető kerülőutat a IX. kerületi had számára. A Paks sorozatban másodszor hódította el a Mol Magyar Kupa-serleget. Cseppet sem érdemtelenül.
2019-től sorozatban hat bajnoki cím, úton a hetedik felé. Rekordbajnok, legtöbbször kupagyőztes. A duplázás azonban csak háromszor sikerült eddig a 21. században. A 2004-es, a 2016-os és a 2022-es kettős sikert követően talán ezúttal volt a legnagyobb esélye a Ferencvárosnak. Akkor is, ha a legutóbbi nyolc párharcból ötször is Bognár György együttese került ki győztesen. A hétvégén azonban fordítani tudott a Fradi, fontos győzelmet aratott a bajnoki cím felé vezető úton. A Plzen elleni fájó vereség és nemzetközi kupabúcsú óta 14 mérkőzéses győzelmi sorozatot építve. A forma pedig a legenyhébb, legkisebb különbség, ami a két csapat jelenét jellemzi.
A költségvetésekben tapasztalható, szemmel is jól látható különbségekről, szorzókról felesleges is beszélni. Azonban érdemes egy picit gyomlálgatni a szép örökzöldek, nyíló virágok mögötti földterületen is. A budapesti zöld-fehéreknél csereként pályára érkező hat játékosért jóval többet fizetett a Ferencváros, mint a paksiak egész kerete. Jóval többet is érnek, papíron. Jóval többet is gondolnak a tárgyalóasztalnál, ahol akár hatszor, néha nyolcszor is annyit rajzolnak a kívánalmakat tömörítő cetlire, mint a szikrázó szemek terén sokkal jobban álló tolnai vetélytársaik. A Hajnal Tamás által vezetett szakmai stáb több mint 42 millió eurót költött a legutóbbi öt szezon alatt arra, hogy a regnáló bajnoknál alkalmas legyen a keret a hazai piacon és a nemzetközi bazárban is ügyeskedni. A Paks ugyanezen időszak alatt kétszázezret.
Jelenleg a magyar bajnokság harmadik lépcsőfokán álló csapat már tavaly is csodát tett. 2011 után másodszor szerzett ezüstérmet, és 58 ponttal eddigi legmagasabb pontszámát érte el az első osztályban. Történelme során először a Magyar Kupát is megnyerte. Kis Károly neve mellé Bognár Györgyé is aranybetűkkel íródott a paksi Hall of fame, a dicsőségek csarnokának falára. Ekkor a zanzibári Farrokh Bulsara semmihez sem fogható hangja csendült fel sokakban: The show must go on – a műsornak folytatódnia kell. A Queen és Freddie Mercury (na ugye, így már ismerős?!) egyik legismertebb dala pedig anyatejként került a sikerekkel ismerkedő tolnai újszülöttek szervezetébe. A show folytatódott!
Idén is 55 pontot gyűjtöttek már a 18 ezer lakosú településen (két forduló még hátravan), 13-mal több gólt szereztek, mint az elmúlt idényben, és a kupát is ismét bezsebelték. A hatszoros győztes Debrecen és a négyszeres első Győr után a harmadik legsikeresebb vidéki műhely lettek Magyarországon. A legutóbbi négy kiírásból háromszor is döntőt játszottak. Háromszor a Fradi ellen. Kétszer két vállra fektetve a jóval esélyesebb ellent. Tették ezt egy 29 és fél éves átlagéletkorú kezdőcsapattal. Olyan cserékkel, akikről Hajdú B. István így fogalmazott viccesen a pályára lépésükkor: a pályára dübörögtek. 33 év volt az első öt csere átlagéletkora. Gyurkits Gergő valószínűleg csak azért léphetett 22 életévével pályára, mert ő melegített a legközelebb a szakmai stábhoz (és természetesen vagánysága és hatalmas erejű, értékesített tizenegyese okán).
A Paks játszotta, amit játszani kell egy túlerőben lévő, a pályán és a cserepadon is jóval nagyobb minőséget, egyelőre csak mágnestáblán kimutatható minőséget felvonultatni tudó ellenféllel szemben. Nyolc helyen is változtatva a kezdőcsapaton egyértelműsítette Bognár György, hogy hova helyezte a hangsúlyt. A 3-5-1-1-es felállás vagy a legtöbbször 5-4-1-es védekezésre szoruló hadrend tökéletesen működött, kevés nagy lehetőséget biztosított a Ferencváros számára. Ez azonban ugyanannyira a paksiak dicsérete, mint a budapestiek bírálata, kudarca. Ahol magyar szinten ilyen minőség áll egy vezetőedző rendelkezésére, ott joggal várható el, hogy egy betömörülő, fáradó ellenféllel szemben helyzeteket alakítson ki egy csapat. Ha lett volna elképzelés a hogyanra.
A Ferencvárosnál csak két helyen volt változás a hétvégéhez mérten, de ez azonnal pici óvatosságot sejtetett. Eldar Civic és Mohammed Abu Fani bekerülése azt mutatta, hogy a szélére nagyobb biztonságot, középre pedig nagyobb labdabiztonságot tervezett Robbie Keane. A betömörülő védelmet azonban mélységi passzokkal, hosszú indításokkal, a középpályát kihagyó, a paksi fal mögé ívelt labdákkal próbálta feltörni csapata. Nem sikerült. A fájóbb, hogy recept, B terv sem volt rá, hogy milyen egyéb módon lehetne mattolni a magából mindent kiadó ellenfelet. Amikor folyamatosan a védőfalból vagy az elől ívelgetünk, az nagyon sablonos, nagyon könnyen semlegesíthető. A papíron jóval nagyobb minőséget képviselő cserék sem segítettek sokat, bár Adama Traoré és Lenny Joseph pályára lépésével érkezett sebesség és egy hajszálnyival több veszély a pályára. Nagy helyzet azonban így sem.
A Fradinak egy véleményes pontrúgásból sikerült egyenlíteni a 93. percben. Azonban a térdén járó ellenféllel szemben továbbra sem volt látható egy gyors labdajáratás, az egyik oldal túltöltése, a másik oldal megnyitása. Nem volt kreativitás, csak az egyének közötti minőségben megnyilvánuló bizalom. Majd eldönti Joseph, majd eltalálja egyszer Alekszandar Pesics. Nem találta. Az irányt sem, borzalmasan, első rúgóként végrehajtott tizenegyesénél. Ami a legfontosabb, kihatással van a többiekre is. Szappanos Péter úgy nyilatkozott, hogy már napokkal ezelőtt eldöntötte, amennyiben idáig jutnak, Pesics tizenegyesénél biztosan középen marad. Olvasta már párszor ezt a könyvet. Pesics pedig, lehajtott fejjel, ahogy a többiek is a mérkőzés alatt, tette a dolgát. Gondolkozás, mindent felülíró koncentráció és a klubra oly sokáig jellemző Fradi-szív nélkül. Egy mindenki fejét leordító, fanatizáló vezéregyéniség nélkül.
A Fradi újra kikapott, a Paks újra nyert. Dávid és Góliát. Spárta és Perzsia. 1977-ben egyszer már elrabolták a Ferencváros klubházából a Magyar Kupa-serleget. Az utóbbi két évben kétszer is. Teljesen megérdemelten. Rekordszámú nézősereg előtt. Hiába a győzteseken, a győzelmen a dicsőség fénye, az odáig vezető út a lényeg. Elsőként vagy másodikként – bár öröm és bánat, de nem számít, nagy tett. Gratuláció a győzteseknek, tisztelet a döntőig eljutottaknak.
A szerző 24-szeres válogatott labdarúgó, játékosként a Ferencvárossal háromszor, míg a német Kaiserslauternnel egyszer nyert bajnokságot.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Paks–Ferencváros-mérkőzés 2025. május 14-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)