Index Vakbarát Hírportál

Kirúgták a Hannover edzőjét

2015. április 20., hétfő 11:12 | aznap frissítve

Menesztették posztjáról Tayfun Korkutot, a Hannover 96 labdarúgócsapatának vezetőedzőjét.

A Bundesliga-klub vezetői hétfőn azt közölték, hogy még a hétvégi, Hoffenheim elleni bajnoki előtt kinevezik utódját: ez így is lett, az utolsó öt fordulóra Michael Frontzecket bízták meg a csapat irányításával.

Korkut 2013. december 31-én vette át a csapatot Mirko Slomkától, és abban a szezonban - még Huszti Szabolccsal - a tizedik helyen végzett. Még a mostani idény első fele is jól sikerült, félidőben a nyolcadik volt a Hannover, amely azonban az utóbbi 13 meccsén egyszer sem tudott győzni, s így jelenleg csak a 15., két pontra a veszélyes zónától.

Az 51 éves Frontzeck a 2004/05-ös idényben már dolgozott Hannoverben, akkor segédedző volt az együttesnél.

(MTI)

Rovatok