Index Vakbarát Hírportál

Kozármislenyben is stadiont építenek

2016. március 2., szerda 13:26 | aznap frissítve

Kétezer fő befogadására alkalmas, 800 ülőhellyel rendelkező futballstadion épül fel az év végéig 440 millió forintos állami támogatással Kozármislenyben - hangzott el a baranyai városban szerdán tartott sajtótájékoztatón.

Boros Anita, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) helyettes államtitkára kiemelte, hogy hiánypótló fejlesztés kezdődhet meg, amelynek eredményeként a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) besorolása szerinti E kategóriás stadion épül. A kozármislenyi önkormányzat meglévő sportlétesítményének fejlesztése során a centerpálya rekonstrukciója mellett új lelátó és kiszolgáló épület kivitelezése kezdődik március 7-én.

Boros Anita hozzátette, remélhetőleg a fejlesztésből nemcsak a kimagasló eredményeket elérő helyi futballklub, hanem az egész térség tud majd profitálni. A helyettes államtitkár felidézte, hogy a kormány és az MLSZ 2013-ban indult stadionfejlesztési programjának keretében számtalan nézőtéri komfortot, játékminőséget, sportbiztonságot javító fejlesztés valósult meg. Hozzátette, az országosan 28 elemet tartalmazó stadionfejlesztési program várhatóan 2017 végére fejeződhet be.

Hoppál Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője a város sportéletének utánpótlásnevelését és szakmai innovációját országos szinten is kiemelkedőnek nevezte. A képviselő hangsúlyozta, a stadionfejlesztést célzó összeggel együtt két év alatt több mint egymilliárd forintos soron kívüli támogatásban részesítette a kormány a kozármislenyi önkormányzatot. Ennek magyarázata, hogy a baranyai megyeszékhely szomszédságában található város lakossága 15 év alatt két és félszeresére nőtt, több mint 6000 főre nőtt.

Bánki Erik, az MLSZ elnökségi tagja, fideszes országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a példaértékű összefogás eredményének köszönhetően induló beruházás a város életét hosszú távon fogja meghatározni. A sportnak nemcsak az egészséges életmód szempontjából van jelentősége, hanem egyúttal társadalmi kohéziót is jelent, hangsúlyozta.

Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője jelentős előrelépésnek nevezte, hogy míg 2010-ben hozzávetőlegesen 120 ezer regisztrált labdarúgó volt Magyarországon, addig e szám mára 230 ezer fölé emelkedett. Mintegy ezer sportpálya épül országszerte, ismertette Sipos Jenő, aki a kozármislenyi beruházásra utalva fontosnak nevezte, hogy legyenek a helyi és a térség igényeinek is megfelelő stadionok az országban.

Bíró Károly, Kozármisleny polgármestere kiemelte, hogy az év végére felépülő új létesítmény kivitelezését nyílt közbeszerzési eljárásban nyertes Baranya megyei székhelyű társaság végezheti.

Feleki Attila, a Kozármisleny Futball Club elnöke felidézte, hogy a több évtizedes munkájuknak köszönhetően a város sportélete a térségben vezető szerepet tölt be. A városi labdarúgásban évente több száz gyermek vesz részt. (MTI)

Rovatok