Egy héttel a Bundesliga rajtja előtt döntött a távozás mellett a Ried edzője, Georg Zellhofer. Két hónapot sem húzott ki a felső-ausztriai csapatnál.
Szerdán a klub honlapján jelentették be, hogy nagy egyetértéssel szerződést bontott a Josko Fenster Ried és edzője, Georg Zellhofer. Az azonnali szakítás oka, hogy a feleknek ellentétesek voltak az elképzeléseik a csapat összetételéről, az új igazolásokról.
Az eset érdekessége, hogy éppen egy héttel a 2008/09-es bajnokság rajtja előtt történt. Az még furább, hogy ez azt jelenti, Zellhofer egyetlen tétmeccsen sem ült a csapat kispadján. Alig két hónapja, május 8-án mutatták be az előző bajnokságban hetedik klubnál.
A 48 éves edző valójában még nem is volt a riediek alkalmazottja, mivel szerződést még nem írtak alá. Zellhofer hezitált, majd valószínűleg a kapus Hans-Peter Berger eladása a portugál Leixoesnek az utolsó lökést is megadta neki. A Der Standardnak azt mondta, a vezetők által kijelölt úttal nem tudott egyetérteni. Zellhofer semmi rosszat nem mondott volt klubjáról, sőt azt állította, a Ried mindig is imponált neki és nagyon szomorú a váltás miatt. „Nagy lehetőségek vannak a csapatban és biztosan képesek a kiesés elkerülésére” – búcsúzott az edző.
A Riednél dolgozni nem kifejezetten könnyű dolog. Az előző szezont még a korábban a csapatot a második helyre vezető Helmut Krafttal kezdték, ő októberben családi okokból Innsbruckba távozott. A hatodik helyen álló együttest a két addigi segédedző, Thomas Wiesenböck és Gerhard Schimpl vette át. Decemberben Wiesenböck lett a vezetőedző, de áprilisban egy rossz sorozat – egy pont tizenkét idegenbeli meccsen – után menesztették. Az utolsó három fordulóra a korábbi játékos, Michael Angerschmied vette át a helyét.
A most távozott Zellhofer egy szintén felső-ausztriai kiscsapattal lett ismert edző. A Paschingot hat szezon alatt az ötödosztályból az élvonalba vezette, ott pedig bronzérmet és UEFA-kupa indulást szerzett. Majd a fővárosba tette át a székhelyét, 2006 januárjártól a Rapidnál sikertelenül próbálta pótolni a válogatotthoz távozott Josef Hickersbergert. Ezután az Austria következett, 2006. októberétől idén márciusig edzette a lilákat. 2006/07-ben a kieséstől fenyegetett csapatot nemcsak bent tartotta, hanem kupát is nyert vele. Sőt, a rákövetkező őszön az UEFA-kupa csoportkörébe is sikerült bejuttatnia az Austriát.
Az egyelőre edző nélküli Ried jövő szerdán az Altach ellen, hazai pályán kezdi az új szezont.
Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!
Folytassa, Mister!
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!