Index Vakbarát Hírportál

A MOB lezártnak tekinti a Török Ferenc-ügyet

2016. március 17., csütörtök 19:48

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) lezártnak tekinti a "Török Ferenc-ügyet", miután múlt csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen kimondta, hogy a kétszeres olimpiai bajnok öttusázónak az elmúlt években nem volt jogalapja a MOB ellen keresetet indítani, és hivatkozásai nem álltak meg az igazságszolgáltatás előtt. 

Az állásfoglalás leszögezi, a Fővárosi Ítélőtábla pontot tett Török Ferenc ámokfutására, akinek eljárásjogi szempontból még csak keresetindítási joga sem volt a MOB-bal szemben, ezért perbeli legitimáció hiányában az Ítélőtábla elutasította keresetét. Kimondta továbbá, hogy amennyiben lett volna joga mindehhez, akkor sem lenne igaza, mert hivatkozásai tartalmilag sem állnak meg a bíróság előtt - írja az MTI a MOB közlése alapján.

A MOB közölte, a jogerős ítélet alapján a szervezet a 2013. május 24-én korábbi döntéseit fenntartó határozatait megismételve mindvégig alapszabályának, céljainak megfelelően működött.

Az ügy előzménye, hogy a korábbi öttusázó pert indított a MOB ellen, amelyben a május 12-i és június 10-i közgyűlés összes határozatának, közte a 2024-es ötkarikás játékok pályázati szándéknyilatkozatára vonatkozó határozatnak a megsemmisítését kérte. Korábban Török Ferenc a MOB 2012. február 26-i alapszabály-módosító és tisztújító közgyűlés határozatainak megsemmisítését kérte, mert szerinte a közgyűlés összehívása, lefolytatása, az alapszabály módosítása és az új tisztségviselők választása is szabálytalanul történt. Ebben a perben a Fővárosi Törvényszék, majd a Fővárosi Ítélőtábla, tavaly júniusban pedig a Kúria a volt öttusázónak adott igazat.

A Fővárosi Törvényszék szeptemberben megsemmisítette a MOB május 12-i és június 10-i közgyűlésén hozott valamennyi határozatot, az ítélet nem volt jogerős.

Rovatok