Index Vakbarát Hírportál

Olimpiai kvalifikációs vívó-vb-t rendezne Magyarország

2016. november 21., hétfő 15:44

A Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) pályázik a 2019-es olimpiai kvalifikációs világbajnokságra - jelentette az MTI, Csampa Zsolt a hétfői sajtótájékoztatója után. Elhangzott, a nemzetközi szövetség (FIE) hétvégi moszkvai kongresszusán Budapest, Tbiliszi és a lengyelországi Torun közül választják ki a világbajnokság rendezőjét. Az ülésen tisztújítás is lesz, magyar részről Szabó Bence kétszeres ötkarikás bajnok kardozó, a MOB főtitkára a végrehajtó bizottságba szeretne bekerülni.

Csampa Zsolt a sajtóeseményen elmondta, hogy a Moszkvába utazó magyar küldöttség tagja lesz a Rióban kard bajnoki címét megvédő Szilágyi Áron, illetve a párbajtőrcsapattal bronzérmes Boczkó Gábor. Így ők nem indulnak az ob-n, melyen a riói dobogósok közül a női párbajtőr egyéni bajnoka, Szász Emese és a Boczkóval bronzérmes Somfai Péter vesz részt. A Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban péntektől vasárnapi sorra kerülő ob-ra eddig 545 nevezés érkezett, ami jelentős növekedés a tavalyi 412 indulót felvonultató versenyhez képest, márpedig a 2015-ös versenyen minden korábbinál több vívó vett részt.

"Ilyen sokat még nem hagytam ki, majdnem három hónapot pihentem, majd az első edzés után alig bírtam kikelni az ágyból" - mondta a sajtótájékoztatón Szász Emese, hozzátéve, nagyon várja a bajnokságot, s hogy újra hazai közönség előtt szerepelhet.

A jövő héten kerül sor a Gerevich-Kovács-Kárpáti egyéni, valamint a Zarándi Csaba csapat világkupa-versenyre, méghozzá új helyszínen, a győri Audi Arénában.

"Magamnak és a városnak is nagy öröm, hogy újabb rangos sporteseménynek adhatunk otthont" - mondta Borkai Zsolt Győr polgármestere, a MOB elnöke, majd úgy folytatta, hogy a sportszerető városban eddig nem rendeztek vívóversenyt, s remélik, hogy a rangos esemény lendületet ad a vívásnak a városban.

"Nem vagyok és jövő héten sem leszek olimpiai formában, ám ebből az állapotból is meg próbálom kihozni a maximumot" - árulta el Szilágyi áron, akinek Rio utáni első versenye a vk lesz.

Somlai Béla szakmai alelnök arról beszél, hogy a magyarországi vk a fegyvernem második versenye az új szezonban. A viadalon 20 magyar indul, köztük több fiatal is tehetséget kap.

A sajtóeseményen újabb négy évvel meghosszabbította támogatói szerződését a Mercedes-Benz Hungária Kft.

Rovatok