Index Vakbarát Hírportál

Los Angeles segített: könnyű lesz elosztani két olimpiát

2017. május 11., csütörtök 10:53

Los Angeles többször ultimátumot adott, hogy csak a 2024-es olimpiát akarja megrendezni, a 2028-as nem érdekli. Az álláspontja azonban megváltozott, így szinte borítékolható, hogy 2024-ban Párizsban, 2028-ban Los Angelesben lesz a nyári olimpia.

„Egy olimpiai győzelem az egy olimpiai győzelem" – utalt Los Angeles polgármestere, Eric Garcetti arra a lehetőségre, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szeptemberi, limai kongresszusán nemcsak a 2024-es, hanem a 2028-as házigazdáról is dönthet.

A két olimpiára két pályázó van, mindketten nyerők lehetnek. Korábban Párizs is közölte, hogy csak 2024-ben akar olimpiát rendezni. Már csak azért is, mert éppen száz éve, 1924-ben rendezték a franciák előző nyár játékaikat.

A NOB szemlebizottsága a napokban Los Angelesben tartózkodik, hogy személyes tapasztalatokat szerezzen. Casey Wasserman, a pályázat vezetője szerint a héten megadják a válaszokat a 2015 szeptemberében feltett kérdésre, azaz hogy miért Los Angeles az ideális választás a 2024-es játékokra", írja az MTI.

„Az olimpiák történetének legerősebb pályázata a miénk" – jelentette ki Wasserman, majd hozzátette, olyan időszakban, amikor a városok nem szívesen pályáznak az olimpia megrendezésére, egy rendkívül költséghatékony és alacsony kockázatú sportrendezvényt rendeznének.

A NOB szeptember 13. és 17. között esedékes 130. teljes ülésén a szavazók Párizs és Los Angeles közül választhatják ki a 2024-es házigazdát, miután Boston, Hamburg, Róma és Budapest visszalépett a pályázattól.

Rovatok