Index Vakbarát Hírportál

Megvan a kijevi hoki-vb első nagy meglepetése

2017. április 23., vasárnap 18:41

Nagy meglepetésre a dél-koreai válogatott vasárnap 5-2-re legyőzte a kazah csapatot a kijevi divízió I/A-s világbajnokság második fordulójában, ezzel óriási lépést tett a feljutás felé.

Mindkét csapat győzelemmel kezdte a tornát, a kazahok az osztrákokat, a jövő évi téli olimpiára házigazdaként készülő dél-koreaiak pedig a lengyeleket verték.

Gyors kazah gólra még az első harmadban érkezett válasz, negyven perc után ismét az előző idényben még a legjobbak között szereplő kazahok vezettek. A záró játékrészben viszont hihetetlen módon élt lehetőségeivel a dél-koreai csapatok. Sorra estek a találatok, így nagy meglepetés született: az öt gólt 21 lövésből sikerült elérni.

A dél-koreaiak 1979 óta szerepelnek a nemzetközi mezőnyben, voltak a korábbi C- és D-csoportban is, eddigi legjobb világbajnoki helyezésük az összesítésbeli 21. hely volt 2013-ban és 2016-ban (divízió I-es vb, 5. hely). Azaz a 16-os elitben még sohasem szerepeltek, írja az MTI. 

A csapatot azok után erősítették meg tengerentúli játékosokkal, hogy eldőlt, csak akkor indulhatnak a 2018-as pjongcsangi, azaz hazai rendezésű olimpián, ha több tízmillió dollárt költenek a sportág fejlesztésére. Ennek a projektnek a része a honosítás is, a szövetségi kapitányuk az a Jim Paek, aki 1991-ben és 1992-ben  Stanley Kupát nyert a Pittsburgh Penguins színeiben. Az egyik segítője Richard Park, ő 14 szezont töltött az NHL-ben játékosként.

Az első meccsén ukránokat verő magyar válogatott hétfőn játssza következő meccsét. 

Eredmény, 2. forduló:

Koreai Köztársaság-Kazahsztán 5-2 (1-1, 0-1, 4-0)

Rovatok