Index Vakbarát Hírportál

Kanada drámai csatában verte ki a hoki olimpiai bajnokát

2018. május 17., csütörtök 21:30

Hihetetlen drámai csatát hozott a világ egészen biztosan két legjobb válogatottjának, a kanadainak és az orosznak a koppenhágai negyeddöntője a dániai világbajnokságon. Kanada háromszor vezetett, de az oroszok mind a háromszor, egyszer 0-2-ről is egyenlíteni tudtak. Végül hosszabbítás döntött és ebben az emberelőnyeit jól kihasználó Kanada 5-4-re nyerni tudott. Az Egyesült Államok is elődöntős, miután 60 perc alatt 3-2-re győzték le a cseheket.

Ez nem a kapusok meccse volt, az biztos. Furcsa gólok sora esett a meccsen. Kanada viszont remekül használta ki az emberelőnyös játékát. Az első harmadban már csak 10 másodperc volt hátra Szergej Andronov kiállításából, amikor Colton Parayko egy távoli bombából vezetést szerzett. A második harmadban három gól esett. Előbb Ryan Nugent-Hopkins, megint előnyből növelte kettőre a vezetést, de, az oroszok Ilja Mihejev és Alekszandr Barbanov góljaival öt perc alatt kiegyenlítettek.

A harmadik harmadban négy gólt láttunk. Kyle Turris megint Kanadát juttatta előnyhöz, de Andronov 93 másodpercen belül egyenlített. Az 53. percben Pierre-Luc Dubois révén megint Kanada vezetett, de megint nem tartott két percnél tovább az előny Artyom Anyiszimov újra egalizált. Jött a hosszabbítás, és megint egy orosz kiállítás, Kirill Kaprizovnak kellett kiülni és a 4 a 3 elleni játék már sok volt az oroszoknak. Connor McDavid centerezését Ryan O'Reilly ütötte be közvetlen közelről.

Szegény orosz drukkerek a meccs után már árulták a döntőig érvényes belépőjüket. A phjongcsangi olimpiai bajnok 2014 óta megint nem lesz világbajnok.

Ezzel búcsúzott az olimpiai bajnok, amelynek pechje, hogy a svédek elleni vereség miatt a vártnál gyengébbel csoportmeccsező, így harmadik Kanadát kapta. A csehek is nagyot harcoltak az amerikaiak ellen, de nem bírtak a chicagói Patrick Kane és a columbusi Cam Atkinson csatárduóval, akik a három gólt szerezték.

A másik két negyeddöntő is érdekesen alakult. Lettország óriási küzdött megint. Már a Kanada elleni csoportmeccsen is megmutatta, hogy a szűk elitben a helye, a svédek ellen is remekül játszottak, az utolsó pillanatig volt esélyük az egyenlítésre. Ez nem sikerült, pedig a második góljuk ritka nagy potya volt, Rudolf Balcers lövésénél Anders Nilsson egész egyszerűen mellé nyúlt. A másik ágon Svájc talán némi meglepetésre, ugyanakkor teljesen megérdemelten győzte le a finneket. Elsősorban a második harmadban mutatott remek játékuknak köszönhetően, amikor kevesebb, mint hat perc alatt három gólt ütöttek. Az elődöntőben, szombaton Egyesült Államok-Svédország, Kanada-Svájc meccseket rendeznek majd.

Eredmények, negyeddöntő:

Koppenhága: Kanada-Oroszország 5-4 (1-0, 1-2, 2-2, 1-0) - hosszabbítás után

Svédország-Lettország 3-2 (0-0, 1-1, 2-1)

Herning: Egyesült Államok-Csehország 3-2 (2-0, 0-2, 1-0)

Finnország-Svájc 2-3 (1-0, 0-3, 1-0)

Rovatok