Index Vakbarát Hírportál

Verekedést provokáltak a szlovákok a DVTK hokimeccsén

2018. szeptember 22., szombat 10:22

Sajnos csak négy fordulót kellett várni, és bekövetkezett az, amire sokan számítottak, de egyáltalán nem várták. Talán a jégkorong az egyetlen olyan sportág, ahol békésen szurkolhat egymás mellett a két csapat szurkolótábora, pénteken, Miskolcon sajnos nem ez történt

A Zólyom volt a DVTK vendége volt a szlovák Tipsport Liga 4. fordulójában és a feszültség már a vendégszurkolók érkezésekor tapasztalható volt. A zólyomi szervezett szurkolói csoportok az előzetes megállapodást felrúgva, több másik klub ultra és huligán tagjaival érkezett Miskolcra, amelyek valószínűsíthetően tervezett rendbontást hajtottak végre. Az események után több vendégszurkolót a rendőrség előállított, ellenük eljárást indított.

A második harmad vége előtt nem sokkal verekedés tört ki a vendégszektornál. Maszkos, arcukat sállal eltakaró szlovák huligánok a szurkolókat elválasztó kordont dobálták a jégre, a mellettük álló haza drukkerekkel verekedést kezdeményeztek, több hazai szurkolót lehetett látni vérző arccal.

A klub közleményt adott ki, amelyben kéri a szurkolóit, hogy ne utazzanak el a vasárnapi Detva elleni mérkőzésre. A Zólyom mellett található településen, nagy esély mutatkozna arra, hogy ezek az események tovább folytatódjanak. Így a Detva vezetését is arra kérték, hogy ne értékesítsenek vendég belépőket a mérkőzésre.

Rovatok