1986 őszén Pápai Miklós 20 évesen az akkor Dózsának hívott újpesti jégkorongcsapat játékosa volt. Szegeden, a városi déli határához közel, ekkor nyílt meg a műjégpálya.
1988 februárjában a Csongrád megyei Délmagyarország sportrovata arról ír, hogy a Tisza Füszért és a megyei MHSZ segítségével, de a városi tanács ifjúsági és sportosztályának ellenállásától sújtva, a helyi hokisok csapattá szerveződtek (éppen negyven évvel azután, hogy 1948-ban, első vidéki hokicsapatként megalakult a Szegedi Postás). Pápai ekkor még mindig a Dózsa játékosa, egy hónappal a szegedi cikk megjelenése után ünnepli negyedik bajnoki címét – az Újpest egyébként akkor nyert utoljára bajnokságot –, nagyjából egy időben azzal, hogy a szegedi hokisok, évtizedek után először, ismét meccset játszanak (ráadásul 3-2-re meg is verik a Debrecent).
Pápai később Jászberénybe ment, ahol tagja volt a legendás 1990-es bajnokcsapatnak, de a szezon végén az akkor OB II.-es Szegedhez igazolt, és decemberben már mesterhármast lőtt, épp a Megyeri úton, de nem a Dózsa, hanem egy, a Hunyadi SE ellen 4-3-ra megnyert meccsen. Még a másodosztályból is válogatott volt 1992-ig, majd a szegedi csapatban játszott, néhány éves megszakítással, egészen a 2000-es évek elejéig.
Majd bő másfél évtizeddel később visszatért a szegedi hokihoz – de már nem csatárként, hanem a Tisza Volán jégkorong-szakosztályának vezetőjeként. A szegedi csapat a köztes időben háromszor járt a magyar élvonalban, először az 1996-97-es szezonban, amikor az ötcsapatos mezőnyben a 4. helyen végeztek, aztán az 1999-2001 között. Azóta OB I.-esek nem voltak, élvonalbeliek viszont igen: hat éve egy szezont, amikor magyar OB II.-es bajnokság nem indult, a szerb első osztályban játszottak le.
„A mostani magyar másodosztály azért színvonalasabb meccseket kínál” – mondja Pápai, aki 2016 tavaszán került a szegedi hoki élére, és drasztikus változásokat hozott. Az első, akkor meglepőnek tűnő döntés az volt, hogy a 2016-17-es szezonban a szegediek nem indítottak csapatot a felnőtt bajnokságban (majd két évnyi szünet után csak 2018-ban tértek vissza az OB II.-be, végül ötödikek lettek, a rájátszást vesztett pont nélkül zárva).
De hogy ez nem a visszavonulás, hanem éppen az építkezés jele, azt jelezte, hogy egyben bejelentették: a szakmai munkát az a Borisz Puskarjov veszi át, aki korábban a magyar hokiban mára etalonná vált székesfehérvári csapat vezetőedzője is volt. Ez a szerződés végül nem jött össze, helyette Marius Gliga lett felelős a szakmai munkáért, aki Pápai szerint kiváló szakember és ember, munkájának értéke megkérdőjelezhetetlen.
A szegedi hoki vezetője 2016 tavaszán még arról beszélt, hogy „folynak még az egyeztetések, hogy U18-as vagy U16-os együttest kikkel közösen indíthatunk” (mármint a bajnokságban), és arról is, hogy az utánpótlás-nevelést tekinti elsődleges céljuknak. Hogy ennek milyen eredményei vannak? „Az U8 és U10 korcsoportokban 30-40 gyermek kergeti a korongot, U14-es korosztályban teljes értékű keretünk van, az U12-esben két csapatot indítunk a soron következő bajnokságban, és mivel a taónak köszönhetően évekre előre lehet tervezni, azt hiszem, nem alaptalan abban bízni, hogy stabil élvonalbeli szereplésre képes csapatot építhetünk”.
Mindezt saját erőből, saját utánpótlásra alapozva szeretné elérni. „Nem akarunk légiósokat, nem célunk az, hogy zsoldossereggel felvértezve, látszateredményeket érjünk el. Én mindig azt mondtam, hogy az építkezés embere vagyok, márpedig ehhez türelem kell. Nézzük csak meg, mi lett annak idején a jászberényi hokiból? Pár év múlva nyoma nem volt a csapatnak, mert nem volt kellő bázisa, hiába hoztak a szuper légiósok rajongókat a hokinak abban a szezonban.” A mostani magyar hoki élvonalából a Vasast tekintik jó példának, amely csapat hasonló utat bejárva, utánpótlásból felfelé építkezve jutott el odáig, hogy a legutóbbi szezonban már részt vehetett a magyar élvonalt jelentő Erste Ligában (egyetlen légióssal, egy finn kapussal).
Az építkezést nagyon az alapoktól kezdik, már 4-5 éveseknek korisulit hirdetnek, méghozzá ingyen – ami egyben válasz arra is, hogyan tudják a jégre terelni a gyerekeket egy olyan városban, aminek a csapatsportjára gondolva a legtöbb embernek valószínűleg a kézilabda jut eszébe. „Most nagyjából hétszáz öt-nyolc éves gyerek jár a korisuliba, ez már egy jó merítést jelent a későbbi szakmai munkához, ahhoz, hogy minden utánpótlás korosztályban megfelelő létszámmal és megfelelő adottságú gyerekekkel tudjunk dolgozni”.
A szakmai munkának már látszanak az eredményei. Egyrészt abban, hogy míg három éve, amikor Pápai a szakosztály élére került, két edző dolgozott negyvennégy gyerekkel, ma nyolc edzőjük 135 gyereket nevel (közülük néhányan Szabadkáról járnak át hokizni, többségüket nap mint nap hozzák át a lelkes szülők a határ túloldaláról), és U20 alatt minden korosztályban van csapatuk (az U18-asok szezonja csütörtökön el is kezdődött). A stáb zömében fiatalokból, a felnőtt csapatban hokizó játékosokból áll, de a szakmai munkát mentoredzőként a korábban már említett egykori román válogatott játékos és szövetségi kapitány Marius Gliga irányítja.
Az utánpótlás-képzés sikere másrészt abban is látszik, hogy több tehetségük ma már korosztályos válogatott vagy élvonalbeli csapatok akadémiáján vagy utánpótlásában hokizik. Komoly sikerként értékelik azt is, hogy a szegediek egyik edzőjére, Balázs Csongorra az U15-ös válogatott segédedzőjeként tart igényt a jégkorong szövetség. Az, hogy a tehetséges játékosaik élvonalbeli csapatokhoz mennek, Pápai szerint egyfelől jó érzés, hiszen kicsit az ő munkájuk elismerése, másfelől persze tudják, hogy ez megnehezíti, hogy a szegedi hoki mielőbb felzárkózzon az országos élvonalhoz, „de nem akarunk senki útjába állni a tehetsége kibontakoztatásában”.
A fejlődésnek persze megvan az ára, vagyis a költsége is. A szegedi jégkorong évről évre több pénzbe kerül, a klub költségvetése a múlt szezonban 85 millió forint volt, a most kezdődőben már 120 millió forint körüli összeggel számolnak. A csapatnak névadó és mezszponzorai lettek (Goodwill Pharma Szegedi Vízmű SC az új nevük), de Pápai szerint az, hogy a jövővel tervezni tudnak, nagy mértékben a taónak köszönhető. „Ez kiszámíthatóságot jelent, ha az adott egyesület, szövetség jól használja fel, lehet rá hosszabb távon tervezni, építkezni”. A szegedi jégkorong a magyar hokiszövetség úgynevezett Szakmai erőtér-programjában is komoly szerepet kapott, és már jégkorongos általános iskolai beindítását is tervezik.
Hogy mikor lesz az építkezésnek eredménye, mikorra lehet élvonalbeli a hokicsapat? Pápai Miklós azt mondja erre: „egy akkora nagyvárosnak, mint Szeged, rövid időn belül tényezővé kell válnia a magyar hokiban. Szerintem reálisan úgy számolhatunk, hogy öt-hat éven belül eljutunk erre a szintre”.