Index Vakbarát Hírportál

Trükközött az oltási igazolvánnyal, félmilliárd forinttól esik el a sportoló

2021. október 19., kedd 11:16

A koronavírus-protokoll megsértése miatt 21 mérkőzéses eltiltással büntette a San Jose Sharks játékosát, Evander Kane-t az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) – írja az MTI.

Az eset részleteit nem közölték, meg nem erősített médiainformációk szerint ugyanakkor a hokis hamis oltási igazolványt mutatott be. A 30 éves játékos – aki ellen a múltban tiltott szerencsejáték miatt nyomoztak – azt mondta: hibázott, nagyon sajnálja, és vállalja tette következményeit.

Az eltiltásom ideje alatt továbbra is részt veszek olyan tanácsadásokon, amelyek segíthetnek abban, hogy a jövőben jobb döntéseket hozzak

– magyarázta.

Kane már a Sharks edzőtáborában sem volt ott, és a Winnipeg Jets elleni szezonnyitót is kihagyta. Legkorábban a november 30-ai, New Jersey Devils elleni mérkőzésen lesz bevethető.

Kane éves fizetése 7 millió dollár (2,2 milliárd forint), amelynek időarányos részétől, 1,68 millió dollártól (519 millió forint) eltiltása miatt elesik.

(Borítókép: Evander Kane 2021 márciusában. Fotó:  Ethan Miller / Getty Images)

Rovatok