Index Vakbarát Hírportál

Kilencmeccses eltiltást kapott a kukadobáló hokis

2021. november 30., kedd 13:23

A több szabályt is súlyosan megszegő Garet Hunt kilencmeccses eltiltást kapott a jégkorong Erste Liga fegyelmi bizottságától.

A Brasov Wolves kanadai játékosa azon túl, hogy verekedett a címvédő Sport Club Csíkszeredától elszenvedett 8–1-es vereség alkalmával, kiállítása után a cserepadról egy kukát dobott be a jégre.

A 34 éves játékos a 40. percben Láday Tamással akaszkodott össze – verekedésért mindketten 5+20 perc büntetést kaptak –, majd a fegyelmi testület indoklása szerint a kezdeményező brassói hokis a játékvezetők többszöri felszólítására és fizikai beavatkozásuk ellenére sem fejezte be a „bunyót”. Nem volt hajlandó elfoglalni a büntetőpadot sem, s a játékvezetőknek agresszíven ellenállt. A brassói kispad felé mutogatott az ellenfeleknek, a játékvezető kezéből kiütötte a saját sisakját és kesztyűjét, végezetül pedig egy nagyméretű szeméttárolót hajított a pályára.

Az előző kiírásban döntős Brasov Wolves játékosai közül ugyanezen a találkozón Molnár Zoltán és Albert Zagidullin is 25 perces büntetést kapott fejre-nyakra irányuló támadásért, s előbbinek két, utóbbinak három meccset kell kihagynia. A három eset miatt a Brasov Wolves 500, 150, 250 eurós (összesen 330 ezer forintos) pénzbüntetést is kapott.

Az Erste Liga alapszakaszában a Brasov 29 pontjával a hatodik a 11 csapatos mezőnyben.

(MTI)

Rovatok