Index Vakbarát Hírportál

A Honvédhoz igazolt Molnár Péter világbajnok kajakos

2016. január 6., szerda 11:38

A Budapesti Honvédban folytatja a pályafutását Molnár Péter, aki augusztusban világbajnoki címet szerzett párostársával, Tótka Sándorral a kajak kettesek 200 méteres számában.

A fővárosi klub az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében emlékeztet arra, hogy a magyar duó kuriózumszámba menő módon szerezte meg az első helyet Milánóban. Első nekifutásra visszalőtték a rajtot, de ezt nem mindenki hallotta, s a távot több egység teljes erőből végiglapátolta, majd egy órával később újra lebonyolították a döntőt. Mindkétszer Molnár és Tótka nyert, s a második győzelem már a vb-címet jelentette.

A 29 éves Molnár Péter Tiszaújvárosból igazolt a Honvédhoz, a szerződése 2016 végéig szól. A közlemény alapján az idei célja az, hogy kiharcolja az olimpiai részvétel jogát, majd megőrizze a világelsőséget, azaz aranyat nyerjen a riói ötkarikás játékokon.

Rovatok