Index Vakbarát Hírportál

Meglepetésre nem jutott döntőbe a férfi kajaknégyes 500-on a vb-n

2017. augusztus 26., szombat 17:25

A délelőtti, két magyar aranyat és egy ezüstöt hozó döntők után középfutamokkal folytatódtak a küzdelmek szombaton a csehországi Racicében zajló kajak-kenu világbajnokságon, ahol meglepetésre lemaradt a döntőről a friss Eb-győztes férfi kajaknégyes 500 méteren. A délelőtt párosban ezüstérmes Nádas Bence és Tótka Sándor, valamint Molnár Péter és Mozgi Milán -, nem bírt úgy a hajrát, mint a riválisok, így ötödik helyével nem jutott tovább.

A legrövidebb távon három egyes versenyzőért szoríthattak a magyarok: Lucz Dóra és Horváth Bence kajakban, Devecseriné Takács Kincső kenuban próbált bekerülni a legjobb kilenc közé. A friss Európa-bajnok Lucz semmit nem bízott a véletlenre, szinte kilőtt a rajtból, majd futamgyőzelemmel lépett tovább a döntőbe. A plovdivi Eb-n második Horváth is nagyszerűen rajtolt, és 150 méternél elképesztő, egyhajós előnnyel vezetett. A 25 éves győri kajakosnak ezek után az is belefért, hogy az utolsó 50 méteren már csak félgőzzel lapátoljon, ellenfelei így sem tudták utolérni. Jól teljesített klubtársa, Takács Kincső is - aki ugyancsak ezüstérmes lett az Eb-n -, csak a délelőtt párosban aranyérmes kanadai Laurence Vincent-Lapointe-tól kapott ki, de a továbbjutása egy pillanatig sem forgott veszélyben.

A délelőtt 500-on hetedik Korisánszky Dávid, Mike Róbert kenu kettes remekül osztotta be az erejét az 1000 méter második középfutamában. Sokáig a mezőnyben lapátoltak, a hajrához közeledve aztán feljöttek a 3-4. helyre, a végén még tudtak sebességet váltani, így megcsípték a harmadik, még továbbjutást érő helyet.

A többi magyar egység már a péntek délelőtti előfutamból továbbjutott a döntőbe, illetve finalista a férfi 1000 méteres kenunégyes is - Vasbányai Henrik, Kiss Tamás, Sarudi Pál és Varga Dávid -, miután ebben a számban éppen kilenc hajó nevezett. A szombati 11 után a vb zárónapján 16 döntőt rendeznek a Labe Arénában, ezek közül csak férfi K-1 és K-4 500 méteren nem lesz magyar hajó, jelenti az MTI.

Vasárnap 10-kor kezdődik majd a program, a következő számokban rendeznek döntőket: férfi K-1 és C-2 200 m, férfi K-1, C-1 és K-4 500 m, férfi C-2, K-4 és C-4 1000 m, női K-1, C-1 és K-2 200 m, női K-4 500 m és női K-1 1000 m, az 5000 méteres döntőket pedig 14.30-tól rendezik majd.

Rovatok