Augusztus 21-25. között Szeged rendezi az idei kajak-kenu világbajnokságot. A város negyedik alkalommal látja vendégül a világ legjobbjait. A rendezésért Duisburgot előzték meg, a versenyzők kifejezetten kedvelik a várost és a pályát is.
A tokiói olimpia miatt nagyon nagy mezőny várható, és nagy küzdelem. Nemcsak az érmekért, már az olimpiai kvótákért is, hiszen erről a vb-ről a legegyszerűbb kijutni Tokióba - a helyek 80 százaléka gazdára talál -, a többi verseny lényegében már csak vigaszág.
Férfi és női kajakban 6-6, férfi és női kenuban pedig 3-3 kvóta szerezhető.
Tokióban már egy országot nemcsak egy versenyző képviselhet, vagyis előfordulhat, hogy a dobogó tetején két magyar állhat.
Elkezdődött a jegyértékesítés az eseményre, a vb kampányarcai: Kőbán Rita, Gyulay Zsolt és Vajda Attila.
Valamennyien olimpiai bajnokok, egy-egy korszakot képviselnek, Gyulayn kívül valamennyien versenyeztek is vb-n. A városban született kenus, Vajda egyenesen azt mondta, hogy nagyobb élmény volt neki hazai pályán aranyat nyerni 2011-ben, mint három évvel korábban a pekingi olimpián a legjobbnak lenni.
Mindhárman abban bíznak, hogy a sikersztori folytatódik.
A legerősebb szakág ezúttal is a nőké, tőlük várhatók a legjobb helyezések.
Az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta már Dél-Afrikában van, ott készül a szezonra. Tavaly nyerte az egyénit és a párost, és a győztes négyesnek is tagja volt.