Népszerű és rendre visszatérő kérdés lett Újvidéken, hogy akkor most veszítettünk vagy nyertünk egy pontot az oroszok elleni 31-31-es döntetlennel.

Kezdjük a legfontosabbal: ha a papírforma teljesül a következő két meccsen, ez az eredmény kiesik, és ha a várakozásoknak megfelelően alakulnak az eredmények, akkor az oroszok elleni esetleges győzelem sem ért volna középdöntőbeli pontot.

A helyzetünk valamelyest szerencsésebb, mint az ellenfélé, mert mi játszunk később a franciákkal valamint a spanyolokkal, tehát tudni fogjuk, melyik eredmény jó nekünk, és melyik nem. Értelemszerűen közelebb kell kerülni a két csapathoz, mint az oroszok, vagy többel legyőzni őket.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány úgy látta, az orosz válogatott régóta erre az eseményre készül, és pillanatnyilag jobb csapat a magyarnál, ezért az egy pont nem rossz teljesítmény.

„Persze, nyerhettünk volna, én is tudom, ezért is vagyok feszült. Elveszítettünk játékosokat, mert az oroszok egyszerűen erősebbek, nagyobb tömegűek, és velük rendszeresen ütközni kellett. Ez a döntetlen emberáldozatokkal járt, valamiért a pirroszi győzelem jut az eszembe, pedig még csak nem is nyertünk, és ha Iváncsik Tamás nem is, Zubai Szabolcs rendbe jöhet a folytatásra.”

Mocsai kifejtette még, büszke csapatára, mert a második félidőben háromszor állt fel a holtpontról. Az orosz válogatott háromszor lőtt zsinórban három vagy négy gólt, aztán ugyanennyiszer hullámvölgybe is került.

„Nagy taktikai csata folyt a pályán, két iskola csapott össze. Ők is variáltak, én is variáltam, úgy védekezésben, mint támadásban. Összességében igazságosnak mondható eredmény született” – ismerte el.

Magyarországot igen érzékenyen érintette Zubai Szabolcs kiesése, aki védekezésben is rendkívülit nyújtott, az orosz lövőkre rendre odaért lábbal – a barcelonai Igropulót eltüntette -, és nem hagyott esélyt nekik, hogy lendületet vegyenek. Támadásban pedig tökéletesen mozgott a nyitott védekezésnél, megjátszható volt, és mindössze egyszer nem tudta a kapuba juttatni a labdát. Nem a bordájára, hanem a bordaközti izmára kapott egy ütést, ami remélhetőleg rendbe hozható a folytatásra.

Iváncsik Tamásról ugyanakkor egészen biztosan le kell mondani, mert a keresztszalagja sérült meg.

A meccs legjobbja a nyolcgólos Császár Gábor volt, aki 11 lövésből érte el találatait. A fontos gólok mellett jól fogta össze társait, jól szolgálta ki őket, és ő a végére is bírta erővel, pedig 41 percet volt pályán. Az utolsó nyolc gólunkból öt az ő neve mellé került.

A 48,5 percet pályán lévő Ilyés a második félidőben a 33. perc után nem lőtt gólt, Mocsai a 35. perc után fulladt ki, a kihagyott hetesénél már szembetűnő volt a fáradtsága, ezért is kellett pihentetni.

„Sajnálom, hogy rám jött ki a befejezés, a szélső nem jött mellettem, pedig ezt terveztük el. Tanácstalan lettem, és csak azt éreztem, hogy két liftajtó bezáródik előttem az utolsó pillanatban. Lehet, hogy belülvédekezés volt, vissza kellene nézni” – összegzett Ilyés, aki szerint semmi sem dőlt el, folytatják tovább, nem adják fel a továbbjutást.

A szerb bírók ekkor már nyilván nem merték felvállalni, hogy időn túli hetest adjanak, az ezt megelőző két orosz támadásnál ugyanakkor talán indokolatlanul sokáig tartották a passzívot. Ivanov az elsőből talpról mindent egy lapra feltéve bombázott 11 méterről, és bejött neki, ezzel lett 31-30. Ha akkor időben elveszik a labdát, emberelőnyben támadhattunk volna egyenlőnél. Ha akkor Laluska odaér, nincs lövés, míg a támadásunkat jó eséllyel tudtuk volna góllal befejezni. A második labdaelvétel után már nagyon kevés idő maradt az ellentámadásra. (Az oroszok így is kettővel több támadást vezethettek, ehhez képest a döntetlen jó eredmény.)

Arról sem szabad azonban elfeledkezni, hogy Krivokapics érthetetlen megoldást választva a végjátékban kétszer is kínai figurára tette be a labdát. Egy összeszokott csapat esetében ez megbocsátható, de miután a játékost pár hete reaktiválta a szakvezetés, inkább lőnie kellett volna, mert nyilván nem ismeri a társait. Ancsin Gábor nem mutathatta meg jó formáját, a szakmai indoklás úgy szólt: fog játszani, de a nyitott védekezés ellen nem érvényesül a tudása.

Nagyon hiányzott Iváncsik Gergő átmeneti sérülésekor egy másik balszélső – Vadkertit nem nevezték be -, mert így Császár, Nagy Kornél és Putics Barna volt kint a szélen, számukra teljesen idegen poszton.

De még ennél is jobban hiányzott a kapusteljesítmény, mert Fazekas és Mikler, akik meccset befolyásoló erők szoktak lenni, mindössze hét labdát fogtak. Igaz, a második félidőben Mikler kapujára már csak 15 labda ment, mert a fal összeállt előtte, ami elbizonytalanította a lövőket, és a beállót sem tudták hatékonyan megjátszani. Fazekas viszont a nagy rohanásban huszonhárom támadást kapott, és ebből 19 gólt. A két orosz kapus összesen kilenc labdát védett.

A világbajnokságon Norvégiától 16 gólt kaptunk az első félidőben egy éve, de a másodikban mindössze hetet, mert a magyar fallal nem tudtak mit kezdeni, és akkor Mikler is számtalan bravúrt tett hozzá, ami most elmaradt.

Sok tanulsággal járt ez a mérkőzés, és nagyon fontos kiemelni: a fejlődés egyértelmű jele lehetne, ha az emberelőnyös helyzetekben nem improvizálnánk, hanem meglenne egy teljesen tudatosan gyakorolt, a szélre végighúzott gyors akció, ahogy láttuk ezt számos más csapattól. Részint akkor nem fordulhatna elő, hogy kettős előnyben blokkolni tudna középen az ellenfél, másodsorban az utolsó támadást hiteles lövőszándék után könnyen ki lehetett volna passzolni Harsányinak, akinek két éve sem remegett meg a keze fontos szituációban.

Jönnek a spanyolok és a franciák, semmi sincs veszve, de a közérzetünknek jót tett volna, ha 30-27 után nem jön négy orosz gól.