A kézilabda világbajnoki selejtezők egyik nagy meglepetését Magyarország szolgáltatta, amelyik az utolsó tíz percnek úgy ment neki 25-25-tel, hogy a háromgólos vereség is belefér Szlovéniában, ehelyett hattal kapott ki ebben a rövid szakaszban, és lett 32-26 oda. Tíz év után nem jutottunk ki, és mivel olimpiai kvalifikációs vb-ről van szó, duplán fájdalmas, ami történt.

A hazai és a kinti mérkőzésen is úgy elfogyott a csapat, hogy az utolsó tíz percben csak egy gólra volt képes. A szlovénok ismerve az első meccs tapasztalatait, nem véletlenül készültek az utolsó szakaszra nagyon. Ezt nevezik moneytime-nak, amikor új meccs kezdődik, és amikor minden hibának dupla jelentősége van, a góloknak is kvázi kétszeres a jelentőségük.

Négy éve, ugyancsak vb-selejtezőn a szlovénok lőttek mindössze egy gólt az utolsó tíz percben, mert elhitték, hogy már nem veszíthetnek. A forgatókönyv ugyanaz volt, ahogy erre Lékai Máté utalt is, és a négy évet idősödő magyar csapat már nem bírta felvenni a versenyt a fiatalabb szlovénokkal. Túlzás lenne azt mondani, hogy elhitték, nem lehet baj a hajrában, egyszerűen csak kifulladtak, és nem volt senki, aki tudott volna két fontos gólt lőni, így Mikler bravúrjai is elértéktelenedtek.

Mindkétszer az a csapat ment tovább, amelyik a visszavágót otthon játszotta, ez a mostani sorsolásnál rossz jel volt. 

Mivel Mocsai Lajos csapata veszített már kétszer fontos döntőt sokgólos előnyről, könnyű lenne megint kikiáltani őt bűnbaknak, de a játék hullámzása a sportág egyértelmű velejárója.

Elég csak arra gondolni, hogy a júniusi Bajnokok Ligája négyes döntőben a Barcelona is hat gólt adott el a Flensburggal szemben az utolsó tíz percben. A németek is vezettek néggyel a félidőben a lengyelek ellen hazai pályán - sőt a második félidőben is -, de nem tudtak nyerni és továbbjutni a vb-re.

Az utolsó tíz percben, ha megadják Nagy jobb kézzel lőtt gólját, akkor talán másként alakul, de ezen már felesleges agyalni. Sokkal fontosabb, mert nem először fordul elő, hogy emberelőnyben nincs egy kiérlelt figurája a csapatnak, amit becsukott szemmel is végig tudnának húzni a szélre, mint a topcsapatok. Erre pedig nem lehet magyarázat, hogy kevés edzésük volt együtt, mert a játékosok legalább öt éve együtt játszanak.

Nyilván sokszor fogják még elemezni az utolsó emberelőnyünket, amelyikből három gólt kaptunk. Ehhez három pontatlan, elkapkodott magyar támadás kellett. Császár olyan lövése, ami elől elhúzódni sem tudott volna Skof. (Nagyot ekkor már szorosan őrizték, nem lehetett arra várni, hogy majd ő megoldja.) Császárnak idén rossz szezonja volt, ha kirobbanó erőben van, tele önbizalommal, akkor alighanem belőtte volna.

Négy éve Nagy Kornél volt a nyerő ember a hajrában, most nem volt a keretben, pedig Császárral ellentétben nem volt rossz szezonja, francia bajnok lett például. Ha nem is a klasszikus balátlövő, előfordulhat, hogy neki jól ment volna, mert a betörésekkel lehetett volna élni, ahogy négy éve. Nem utolsósorban, balátlövőből egy gólt lőttünk, így pedig nem lehet nagy célokat elérni.

Így meg kellett barátkozni a gondolattal, hogy nem leszünk ott a vb-n, amit egyébként a szakma már várt, csak nagyjából két év múlva, mert akkor többen kiöregszenek, a mögöttük lévő fiatalok pedig még nem alkalmasak nagy célok elérésére.

Ha tisztán matematikai alapon közelítünk, a védekezésnek még öt percet kellett volna kibírnia. Nem lehet azonban így közelíteni, mert a félidő eleji gyors góloknál érezni lehetett, a szlovénok akarata egyre inkább érvényesül, olyan tempója lett a meccsnek, ami nekünk nem kedvez, nem tudjuk már lassítani a játékot, mert a két játékvezető nem tűrte el, rendre passzívat jelzett.

Az elmúlt négy évben nem volt olyan nagy tempójú meccsünk, amit megnyertünk volna. Ha minimum 30-at kaptunk, egy oroszok elleni döntetlen a maximum, ami tétmeccsen összejött. A magyar válogatott akkor nyerte meg a fontos meccseit, ha az ellenfelének nem engedett 25-27 gólnál többet.

Most 29 is belefért volna, de amikor látszott, hogy a félidő után nekünk esnek, nem tudtuk visszafogni őket. A kiismerhető keresztmozgásokra nem tudott időben reagálni a védelem, nem tudott időben ütközni, ezért Dolenec cselei után lényegében ziccereket lőhetett a hatosról, amikkel Mikler tehetetlen volt. Sem a gondolat, sem a lábak sebessége nem volt meg, és a kispadról sem jött segítség.

Az első félidőben még igen, össze is zavarodtak a szlovénok, még előnyben sem tudtak mihez kezdeni a magas és masszív magyar védelemmel szemben.

Szlovénia azt mutatta meg, ha náluk hiányzik is egy majdnem kezdősor erősségű öt ember, olyan az utánpótlásuk, hogy bátran hozzájuk lehet nyúlni.

Hozzánk hasonló erejű ellenféllel szemben végjátékot mostanában nem buktunk el, többször szerencsénk is volt. Most nem.

Mivel az olimpiai kvalifikációs rendszer meglehetősen bonyolult, azért kell szurkolni, hogy a négy nagy csapatból (spanyol, dán, francia, horvát) valamelyik nyerje meg a világ- majd később az Európa-bajnokságot is.

Mivel az Eb-t Lengyelországban rendezik, külön kell értük szorítanunk a katari vb-n 2015-ben, hogy ott is menjenek be a nyolcba, ne az Eb-ről jussanak az olimpiai selejtezőre, mert azért a két helyért harcolunk mi is, és jó lenne, ha ők a vb-ről szereznék meg a jogot.

És akkor még nem beszéltünk azokról, akik szintén nincsenek ott a vb-n. Németország, Izland, Szerbia, Norvégia. Őket mindenképp meg kellene előznünk - ha összesorsolnak, meg kellene vernünk -, és még azokat is, akik a vb-n nem lesznek szerencsések, és nem kerülnek be a legjobb hét közé. (Például Csehország, Oroszország, Macedónia stb.)

Mivel az Eb fizikailag a leginkább megerőltető esemény, mert ott a legnagyobb a konkurencia, nekünk nem fekszik, és mert a franciák legyőzése, és a spanyolok elleni bravúros döntetlen ellenére sem tudtunk 2012-ben a nyolcadik helynél előrébb jutni. Ahogy 2014-ben is csak ezt a pozíciót értük el. 2016-ban legalább az 5-6. helyért kellene játszanunk.

A válogatott gerincét alkotó korosztály így búcsúzhatna szépen, de ehhez iszonyatos erőfeszítések kellenek majd. Elsősorban tőlük. És nagy kérdés, megvan-e a szép búcsú igénye Nagy Lászlóban, aki szerint az ő idejük már lejárt.

A kapitányban megvan a szép búcsú igénye, ő már kijelentette, nem adta fel riói álmait, csak az a kérdés, bíznak-e még benne, vagy a spanyol vonal megkapja válogatott szinten is az esélyt.